- Utolsó módosítás:
- 2011-02-05 00:02:17
Csapatunk harmadik mérkőzését veszítette el úgy, hogy egyetlen szettet sem tudott nyerni
A németektől is kikaptunk a junior Eb-n
A magyar női röplabdaválogatott harmadik mérkőzését is elveszítette a Szerbiában zajló korosztályos Európa-bajnokságon: az olaszok és a lengyelek után ezúttal a németektől kaptunk ki úgy, hogy még szettet sem sikerült nyernünk.
![]() |
| Dékány Bernadett kilenc pontot szerzett (Fotó: cev.lu) |
A vasárnapi ellenfél kapcsán Szabados István szövetségi edző úgy nyilatkozott: nem a németekből készültek, hanem a németek ellen. Elsősorban a jellemző hibák kijavításán dolgozott a csapat a délelőtti edzésen, és a tréner nem tartotta kizártnak, hogy valamit előhúznak a tarsolyból. Ami biztos, a kezdő hatosban ezúttal nem Tálas Zsuzsanna, hanem Lutter Liza kapott lehetőséget feladóként.
Óriási lendülettel kezdett a magyar csapat. Szó szerint leiskolázta a németeket, 17:10-es vezetésnél azonban megállt. Nincs rá jobb kifejezés, az addig csodás játékot mutató lányok „elfelejtettek" röplabdázni. Feljöttek a németek, fordítottak, majd megnyerték az első felvonást.
A második játszma az elsőhöz hasonlóan indult, de 10:5 után gyorsan 11:9 lett az állás. A 16:19-ről még felálló, 20:19-re vezető magyar együttes újfent nem tudta kihasználni előnyét, szoros játszmában, fordulatos játék után a második szettet is elvesztette.
A folytatásban sem tudott kijönni a gödörből, s bár voltak nagyon szép pillanatai, a németek nagyobb lelkiereje, akarása végül eredményre vezetett. A magyar csapatból Horváth Gabriella és Lutter Liza játékát lehet kiemelni.
„Nem kívánom a bizonyítványt magyarázni. Mindent elkövettem, elkövettünk, hogy az előző napi hibákat javítsuk, sikerült is meglepni az ellenfelet, mégsem sikerült a befejezés. Átok ül rajtunk..." – morfondírozott Szabados István.| II. csoport, 3. forduló | ||||||||||
| MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 0:3 (-21, -23, -19) | ||||||||||
| 200 néző, V: Isajlovic (osztrák), Maksanov (orosz) | ||||||||||
| MAGYARORSZÁG: Dékány 9, Miklai 8, Lutter 2, Vacsi 6, Porubek 6, Horváth G. 9. Cs: Molcsányi (liberó), Tálas 2, Dzunics 5, Papp, Soós 1. Szövetségi edző: Szabados István | ||||||||||
| NÉMETORSZÁG: Walkenhorst 4, Schaperklaus 4, Boin 11, Schwabe 17, Hero 9, Kaiser 1. Cs: Gschwendtner (liberó), Quade 16, Adolph. Szövetségi edző: Abbing Han | ||||||||||
| További eredmények: Olaszország–Lengyelország 3:0 (16, 8, 23), Szlovákia–Törökország 3:2 (-21, 20, -17, 20, 13) | ||||||||||
| Az állás: 1. Olaszország 9 pont (9:0), 2. Németország 5 (7:4), 3. Szlovákia 5 (7:6), 4. Törökország 4 (5:7), 5. Lengyelország 4 (4:6), 6. Magyarország 3 (0:9) | ||||||||||
| I. csoport (Nis). 2. forduló: Oroszország–Szlovénia 3:0, Hollandia–Belgium 3:1, Szerbia–Csehország 3:0 | ||||||||||
| Az állás: 1. Szerbia 4 (6:0), 2. Oroszország 4 (6:1), 3: Csehország 3 (3:4, 151:141), 4. Hollandia 3 (3:4, 145:165), 5. Belgium 2 (2:6), 6. Szlovénia 2 (1:6) |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:35 Felkészülés: a Gyirmót kikapott horvát ellenfelével szemben, a Szolnok nyert
- 00:14 Videó: Egy labdán múlt, hogy a Szolnok győz vagy veszít - Pór Péter
- 23:57 Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- 23:38 Férfi kézilabda: 16 játékos és három időkérés az olimpiai selejtezőn
- 23:18 NS: Miért otthon mosta a szerelését Halmosi? - szerda
- 23:01 Videó: súlyos rendbontás Kolumbiában, szurkolók a pályán
- 22:49 Anglia: Futáccsal a fedélzeten kapott ki a Portsmouth Birminghamben
- 22:45 Férfi kézilabda: Mocsai Tamásék két góllal kaptak ki a Lemgótól
- 22:35 Futsal Eb: az olaszok drámai csatában győzték le a portugálokat
- 22:26 Német Kupa: a Dortmund négyet vágott az eddig gólt sem kapó Kielnek
- 22:11 Férfi kosár EuroChallenge: drámai csatában kapott ki a Szolnok
- 21:58 Tenisz: Arn negyedik mérkőzésén vereséget szenvedett Párizsban
- 21:51 PMFC: Pákolicz ismét Nyíregyházán, boszniai védő érkezett
- 21:32 Serie A: speciális szabályokkal folytatják a félbeszakadt Roma-meccset
- 21:19 Kajak-kenu: a sportág első magyar vb-érmesére emlékeztek
- Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- Jeles ötös: a futball Eb-k öt legkiválóbb csapata
- Räikkönen zárta az élen az első 2012-es tesztnapot
- Férfi kézilabda: 16 játékos és három időkérés az olimpiai selejtezőn
- Bikinire vetkőzött a csinos műsorvezetőnő a New York-i télben - képek
- Serie A: speciális szabályokkal folytatják a félbeszakadt Roma-meccset
- NS: Miért otthon mosta a szerelését Halmosi? - szerda
- A Dortmund szétzilálta az eddig remek kieli védelmet
- A Szolnok drámai csatában kapott ki idegenben
- Videó: minden idők „leggyilkosabb” öngólja egy női meccsről!
- Hódíthat a Lenge Liga: jó csajok, kevés ruha, amerikai futball - képek, videók!
- A Valencia edzője szerdán győzni megy a Camp Nouba
- Két „Puskás-stadion” lehet egymás mellett
- Felkészülés: Dzsudzsák egy félidőt játszott, a Dinamo ikszelt a Spartával
- Anglia: Futáccsal a fedélzeten kapott ki a Portsmouth Birminghamben
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







