WTCR: Michelisz a 2. lett Makaóban – 18 ponttal vezeti az összetettet

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2019.11.16. 08:29
null
Michelisz Norbert 18 pontos előnnyel vezet az összetettben (Fotó: Hyundai)
Yvan Muller nyert a túraautó-világkupa (WTCR) makaói versenyhétvégéjének első futamán. Mögötte Michelisz Norbert szelte át a célvonalat, a Hyundai magyar versenyzője így 18 ponttal húzott el a vk-összetettben, miután Esteban Guerrieri nem szerzett pontot. A harmadik Kevin Ceccon lett, míg Tassi Attila a 18. pozícióban zárt.

 

Michelisz Norbert a második helyet szerezte meg a pénteki első időmérőn, így a pole pozíciós Yvan Muller mellől várhatta a piros lámpák kialvását az első makaói futamon. A második sorból Andy Priaulx és Kevin Ceccon várhatta a startot. Michelisz bajnoki riválisa, Esteban Guerrieri az utolsó., míg a másik magyar versenyző, Tassi Attila a 20. rajtkockát foglalhatta el. Az első versenyt megelőzően 2 pont volt a különbség Guerrieri és Michelisz között.

Muller megtartotta a vezetést, mint ahogyan Michelisz sem vesztett pozíciót. A Hyundai magyar pilótája mögé Priaulx, Yann Ehrlacher és Ceccon sorolt be az első ötösben. Tassi egy helyet rontott, Guerrieri pedig egyet javított, ám Jean-Karl Vernay és Benjamin Leuchter találkozója után mindketten nyertek pár pozíciót.

Frédéric Vervisch kezdett szép előzésekbe, az 5. körben a 7. helyen autózott, amikor Ma Csing-hua és Niels Langeveld ért össze, majd esett ki a versenyből, ami miatt rövid ideig sárga zászlós szakasz is érvényben volt. Guerrieri két körrel később aztán kiállt a bokszba, míg Vervisch tovább szorongatta a hatodik Thed Björköt.

Előzés azonban már nem történt: Muller aratott győzelmet Michelisz előtt, a magyar ezzel 18 ponttal húzott el a vk-összetettben. A dobogó alsó fokára Ceccon állhatott fel, mögötte Rob Huff, Björk és Priaulx zárt, miután utóbbi a végén elengedte maga mellett Björköt.

A második versenyt vasárnap 1.20-kor, míg a harmadikat hajnali 4 órakor rendezik meg. Michelisz mindkét alkalommal a 12. pozícióból indulhat, míg Guerrieri a büntetése után a 4. helyről vághat neki a második futamnak.

A vk élmezőnye 25 futam után: 1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 306 pont, 2. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 288 pont, 3. Yvan Muller (francia, Lynk & Co) 270 pont, 4. Thed Björk (svéd, Lynk&Co) 259 pont, 5. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai) 200 pont, 6. Néstor Girolami (argentin, Honda) 198 pont és Mikel Azcona (spanyol, Cupra) 198 ... 23. Tassi Attila (magyar, Honda) 52 pont

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik