WTCR: Michelisz a 2., Kristoffersson a 3. futamon indulhat a pole-ból

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.10.25. 10:00
null
Kristoffersson volt a leggyorsabb a szuzukai második időmérőn (Fotó: Twitter)
Karrierje során először indulhat a pole pozícióból Johan Kristoffersson, a Volkswagen svéd versenyzője szerezte meg ugyanis a pole pozíciót a túraautó-világkupa (WTCR) szuzukai versenyhétvégéjének második időmérőjén. Kristoffersson mellől Tiago Monteiro rajtolhat, míg Michelisz Norbert a 10. helyen zárta a kvalifikációt, ez azt jelenti, hogy a magyar pilótáé lett a pole a második futamra.

 

A heves esőzések ésaz első időmérőeltolódása kissé átalakította a szuzukai hétvége pénteki napjának menetrendjét. Emiatt csak a tervezettnél mintegy fél órával később kezdhette meg a mezőny a második kvalifikációt, amelyen az időjárási viszonyok kissé jobbak voltak a néhány órával azelőttiekhez képest.

A Lynk & Co szerelői erőn felül teljesítették, s sikerült rendbe hozniuk Yvan Muller autóját, amelyet a francia igencsak összetört az első időmérőn, így teljes volt a mezőny a folytatásban.

Míg az első kvalifikáción néhány percenként lengetni kellett a piros zászlót, addig úgy tűnt, hogy a másodiknak az első szakasza lemehet megszakítás nélkül. Hosszú percekig Andy Priaulx volt a leggyorsabb, az viszont Michelisz Norbert szempontjából nem volt túl ideális, hogy a Lynk & Co versenyzőjét a magyar pilóta legfőbb bajnoki riválisa, Esteban Guerrieri követte a második helyen.

Michelisz és Tassi Attila a Q1 alatt végig a top 10-ben szerepelt, és mivel az első szakasz piros zászlóval – és 8 másodperccel a tervezett előtt – ért véget Augusto Farfus kicsúszása miatt, mind a két magyar versenyző továbbjutása biztos volt. Az élen egyébként Priaulx zárta a Q1-et Guerrieri és Björk előtt.

A második szakasz elején Guerrieri bontotta le kissé a Hondájának a bal oldalát az utolsó kanyarban, amivel ismét nehéz helyzetbe hozta magát a bajnoki címért küzdő argentin. Priaulx ott folytatta a Q2-ben, ahol a Q1-ben abbahagyta, s az első próbálkozások után továbbra is a brit volt a leggyorsabb.

Ez nem is változott a hátralévő időben, vagyis Priaulx az első után a második szakaszt is behúzta. Michelisz a 10. pozícióban zárt, ami azt jelenti, hogy a magyar pilóta indulhat a pole pozícióból a második versenyen. Tassi a 11. helyen végzett, míg a Q3-ba Priaulx-n kívül Monteiro, Guerrieri, Kristoffersson és Azcona jutott be.

A Q3-ban elsőként Kristoffersson hajtott ki a gyors körére, és 59.627-et autózott. Utána Azcona próbálkozott – bár a spanyol az első szektorban még gyorsabb volt, végül csaknem fél másodperccel kikapott Kristofferssontól. Harmadikként Guerrieri következett, ám a sérült Hondával egyik előtte próbálkozó riválisánál sem tudott jobb kört autóznia.

Utána Monteiro meg tudta előzni Azconát és Guerrierit, Kristoffersson idejétől azonban másfél tizedmásodperccel elmaradt. Már csak Priaulx volt hátra, a brit azonban lecsúszott a pályáról az utolsó kanyarban, így az ötödikként zárta a Q3-at. A rajtelsőség tehát WTCR-s karrierje során először Kristofferssoné lett.

A szuzukai versenyhétvége szombaton folytatódik, amikor is megrendezik az első futamot magyar idő szerint 8.05-től.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
SZUZUKA, 2. IDŐMÉRŐ

1. Johan Kristoffersson (svéd, Volkswagen) 57.627
2. Tiago Monteiro (portugál, Honda) +0.153
3. Mikel Azcona (spanyol, Cupra) +0.477
4. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) +0.565
5. Andy Priaulx (brit, Lynk & Co) +1.396

10. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +0.854
11. Tassi Attila (magyar, Honda) +1.156

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik