WTCR: Björk nyert, az összes magyar feladta az első ningpói versenyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.29. 10:14
null
Björk nem talált legyőzőre szombaton Ningpóban (Fotó: AFP)
Sima rajt-cél győzelmet aratott Thed Björk a túraautó-világkupa (WTCR) első ningpói versenyén. A harmadik helyről induló Michelisz Norbert már a rajtnál bukott egy pozíciót, majd hamar kiállt a bokszba, és feladta a versenyt. Szintén nem értek célba a Zengő Motorsport versenyzői, Szabó Zsolt és Nagy Norbert. Björk mellé Esteban Guerierri és Frédéric Vervisch állhatott fel a dobogóra. Az összetettben továbbra is Gabriele Tarquini vezet.

 

Az első sorból Thed Björk és Frédéric Vervisch várhatta a piros lámpák kialvását a ningpói nyitóversenyen, utánuk következett Michelisz Norbert, majd jött volna Gabriele Tarquini, ám az olasz versenyző egy öthelyes rajtbüntetést hozott magával Szlovákiából, így a rajtrács 9. pozíciójába esett vissza.

Ez kedvezetta szombati időmérőnamúgy is nagyszerű teljesítményt nyújtó Szabó Zsoltnak, aki egy helyet előreléphetett, és a 6. pozícióból várhatta a rajtot. A másik zengős versenyzőt, Nagy Norbertet Tarquinihez hasonlóan büntették, így a kvalifikáción megszerzett 16. helye helyett csak a 21.-ről rajtolhatott.

Jól jött el a rajtnál Björk és Vervisch, Michelisz azonban veszített egy pozíciót Esteban Guerrierivel szemben. A következő körben ráadásul ki is állt a bokszutcába, autóját pedig rögtön elkezdték vizsgálni a szerelők, így a technika ördöge ismét lecsapott a magyar Hyundai-versenyzőre.

Szabó számára sem sikerült túl jól a rajt, ugyanis több pozíciót bukott, majd ő is feladta a versenyt. Nem sokkal később csapattársa is hasonlóan járt, így a szombati egyértelműen nem a magyar versenyzők napja volt Ningpóban.

Jean-Karl Vernay számára sem tartott sokáig az első futam, a francia versenyző a pálya szélére húzódott, és leállította az Audiját.

Később Guerrieri elment a második Vervisch mellett, míg a bajnoki éllovas (és a rajtrács 9. pozíciójába hátrasorolt) Tarquini már a negyedik helyen haladt. Nathanaël Berthon és John Filippinek a magyarokhoz hasonlóan a bokszban ért véget a verseny, így összesen hatan estek ki az első versenyen.

Björk azonban sima rajt-cél győzelmet aratott Guerierri és Vervisch előtt. Pontot szerzett még Tarquini, Bennani, Huff, Muller, Ehrlacher, Dupont és Panis.

Tarquini negyedik helye elég volt ahhoz, hogy megtartsa az első helyet a bajnoki összetettben, ráadásul előnyét 3 pontról 9-re növelte a második Mullerrel szemben. Björk a győzelmének köszönhetően feljött a harmadik helyre, míg Michelisz visszaesett a negyedikre.

A WTCR ningpói programja vasárnap 3 órakor folytatódik a második időmérővel. A második versenyt 8.20-tól, a harmadikat 9.40-től rendezik.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
NINGPO, ELSŐ VERSENY

1. Thed Björk (svéd, Hyundai)
2. Esteban Guerrieri (argentin, Honda)
3. Frédéric Vervisch (belga, Audi)
4. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai)
5. Medhdi Bennani (marokkói, Volkswagen)
...
Nagy Norbert (magyar, Cupra) feladta
Szabó Zsolt (magyar, Cupra) feladta
Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) feladta

A vk élcsoportja 19 futam után: 1. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai) 216 pont, 2. Muller (francia, Hyundai) 207, 3. Björk (svéd, Hyundai) 192, 4. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 178, 5. Ehrlacher (francia, Honda) 178, 6. Vernay (francia, Audi) 166, 7. Oriola (spanyol, Cupra) 156, ... 16. Nagy D. (magyar, Hyundai) 36 ...21. Nagy N. (magyar, Cupra) 18 ... 28. Szabó Zs. (magyar, Cupra) 4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik