WTCC: újítás – 2016-tól jön a csapatidőfutam!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.02. 17:03
Jövőre új versenyszámmal bővül a túraautó-világbajnokság versenyhétvégéinek programja: 2016-tól a csapatidőfutamra is készülni kell. Három, azonos gyártót képviselő autónak csapatként együttműködve kell köröznie a megszerezhető plusz pontokért – olvasható Michelisz Norbert hivatalos honlapján.

A csapatidőfutam új elemként, az időmérők után megrendezve kerül be a következő szezontól a versenyhétvégék programjába. A három-három autóval felálló csapatoknak a Nordschleifén egy kört kell megtenniük, a többi pályán pedig annyit, amennyi kiadja a 10 kilométeres minimum távot. Az időmérés akkor kezdődik, amikor a harmadik autó is áthaladt a rajtvonalon, és akkor zárul, amikor az utolsó is célba ért. Ez alapján alakul ki a gyártók közötti sorrend, amivel minden hétvégén plusz pontokat lehet gyűjteni a konstruktőri versenyben. Tehát a pilótáknak külön-külön nem, csak a gyártóknak jár majd a megszerzett pont. Csak a sorozatban gyártóként jelen lévő márkák indíthatnak csapatot, de azok lehetőséget adhatnak az azonos márkájú privát versenyzőknek is. A győztes csapat 10 pontot hoz a gyártója konyhájára – a ponteloszlás a következő: 10-8-6-3-2-1.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik