WTCC: Micheliszt lerajtolták, a második helyen ért célba

Vágólapra másolva!
2015.09.13. 09:18
null
Michelisz Norbert a második helyen ért célba a Japán Nagydíj első futamán (Fotó: AFP)
Michelisz Norbert a második helyen végzett a túraautó-világbajnokság Japán Nagydíjának első futamán. A Honda magyar pilótája a pole pozícióból indult, de az argentin José María López a rajt után megelőzte.

 

Michelisz Norbert pályafutása során harmadszor indult az első helyről a WTCC-ben, de a rajtot nem a legjobb ütemben kapta el. A piros lámpák kialvása után José María López megelőzte Micheliszt, aki nem tudott visszatámadni.

A magyar versenyző második helye a tizenhárom körös verseny során egy pillanatig sem forgott veszélyben, az élen haladó argentin versenyzőt viszont nem tudta nyomás alá helyezni.

Michelisz az idén ötödik alkalommal végzett dobogós helyen.

A második futamon Michelisz a tizedik helyről indult, és az első kanyarban összeütközött a marokkói Mehdi Bennanival, melynek következtében a mezőny végére került.

A magyar pilóta a koccanás után lassan, de biztosan megkezdte a felzárkózást, a kilencedik körben azonban a hetedik helyről feladni kényszerült a versenyt, autójának oldala ugyanis megsérült a Bennanival történt csata során.

A futamot a portugál Tiago Monteiro nyerte meg, a francia Hugo Valentét és a brit Robert Huffot megelőzve.

Michelisz az első futam után összetettben megelőzte a Ma Csing-huát, a második versenyen azonban nem szerzett pontot, így visszaesett a kínai versenyző mögé az ötödik helyre, előnye pedig csak egy pont a hatodik Gabriele Tarquini előtt.

TÚRAAUTÓ-VB, JAPÁN
ELSŐ FUTAM
1. José María López (argentin, Citroën)
2. Michelisz Norbert (magyar, Honda) +3.081
3. Gabriele Tarquini (olasz, Honda) +4.314
4. Ma Csing-hua (kínai, Citroën) +10.421
5. Yvan Muller (francia, Citroën) +11.812
6. Sébastien Loeb (francia, Citroën) +12.108

MÁSODIK FUTAM
1. Tiago Monteiro (portugál, Honda)
2. Hugo Valente (francia, Chevrolet) +9.222
3. Robert Huff (brit, Lada) +10.938
4. Sébastien Loeb (francia, Citroën) +11.703
5. Gabriele Tarquini (olasz, Honda) +11.792
6. Ma Csing-hua (kínai, Citriën) +11.894

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. José María López (argentin, Citroën) 351 pont
2. Yvan Muller (francia, Citroën) 277
3. Sébastien Loeb (francia, Citroën) 253
4. Ma Csing-hua (kínai, Citroën) 167
5. Michelisz Norbert (magyar, Honda) 164
6. Gabriele Tarquini (olasz, Honda) 163
7. Tiago Monteiro (portugál, Honda) 151

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik