WTCC: Micheliszért fél körig izgulhattunk az első futamon

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2017.05.14. 13:01
null
Michelisz a rajt után feljött a harmadik helyre az első futamon (Fotók: Földi Imre)
Michelisz Norbert a túraautó-vb első hungaroringi versenyén az 5. helyről rajtolva az első körben feljött a 3. pozícióba, de többször is koccant Thed Björkkel, megsérült az autója, így gyakorlatilag fél kör után véget ért a versenye. Az első futóművénél megsérülő Hondát később megjavították, Norbi többkörös hátrányban már a második futamra tesztelgette a Civicet. A főversenyen a hatodik pozícióból rajtolva a negyedik helyet szerezte meg. 

Csak úgy kígyózott a sor a Hungaroring lelátói felé vasárnap délelőtt, miközben a WTCC egyik betétfutamát, az ETCC-t is már sokan kísérték figyelemmel, no, meg trombitaszóval. Naná, hiszen volt kiért szorítani, három magyar is rajthoz állt a túraautó Európa-bajnokság mezőnyében.

A mindkét futamot megnyerő svájci Christjohannes Schreiber elmondta, az első élete egyik legnehezebb versenye volt, a „zöld autók” ugyanis végig a nyakán voltak. Természetesen a Zengő Motorsport két pilótájára gondolt, hiszen a második versenyhétvégéjén szereplő Szabó Zsolt remek versenyzéssel felállhatott a dobogó második fokára, míg Nagy Norbert a harmadik lett.

Nagynak rosszabbul nem is kezdődhetett volna a második futam, miután a rajtnál a sebességhatároló megakadályozta a gyorsulásban. A hiba magától megoldódott, csakhogy mindeközben a mezőny jócskán eltávolodott tőle. A SEAT-ban azonban bőven volt erő, s már a hatodik helyen autózott, amikor bejött a safety car. Erre azért volt szükség, mert a harmadik helyért csatázó Szabó Fulínnal ütközve a gumifalnak csapódott, így ő kiesett a versenyből.

Szabó Zsolt balesete

Nagy bejött a harmadik helyre, a két dobogós helyezéssel természetesen hazai közönség előtt elégedett volt. S Szabó örömébe is csak annyi üröm vegyült, hogy a második futamon nem ért célba, továbbá az autó állapota miatt is aggódhatott. A szintén a Zengő Motorsport színeiben versenyző György Anett az első futamon a 10., a másodikon a 9. lett.

Jó hangulatban várta tehát a nap fő eseményét a magyar közönség, az arcukra azonban gyorsan ráfagyott a mosoly a WTCC első futamának rajtja után. Az élről induló John Filippi beragadt, így Michelisz Norbert egy pozíciót mindjárt javított, sőt, megelőzve Thed Björköt feljött a harmadik helyre. Csakhogy a hármas kanyar utáni egyenesben a két autó ütközött, a svéd Volvóján már ekkor jelentkeztek a meghibásodás jelei, a kör végén be is jött a boxba. Michelisz pedig követte. A Honda szerelői még kiküldték egy körre a magyar versenyzőt, de annak a végén ismét a garázs következett.

Michelisz a boxban




Pontosabban, Michelisz a folytatásban „tesztköröket” futott, nyilván már a fő futamra készülve, amely előtt jó hír volt, hogy az első két szektorban a leggyorsabbak között volt a Honda. Ezt erősítette, hogy az első futamot a világbajnoki pontversenyben vezető Tiago Monteiro nyerte meg Tom Chilton és Robert Huff előtt. A magyar pilóta végül öt kör hátránnyal fejezte be a futamot.

Michelisznek hamar ki kellett mennie a boxba az első futamon
Michelisznek hamar ki kellett mennie a boxba az első futamon

A Zengő Motorsport versenyzői közül Aurélien Panis a 10., míg Nagy Dániel a 13. helyen ért célba.

Norbi üdvözli a magyar szurkolókat
Norbi üdvözli a magyar szurkolókat

A fő futamon Michelisz a hatodik helyről rajtolt, s csupán egy helyet lépett előre, miután Huff hátulról meglökte Nicky Catsburgot, aki ütközött volvós csapattársával, Néstor Girolamival, utóbbinak ezzel be is fejeződött a verseny. Emiatt az első köröket a safety car mögött tette meg a mezőny, Huffot a boxutcán való áthajtással büntették a szabálytalan manőverért.

A magyar versenyző az újabb „rajt” után csapattársát, Monteirót megelőzve feljött a negyedik helyre, és üldözőbe vette az előtte haladókat. Az élen autózó Mehdi Bennanival azonban csak Catsburg tudta tartani a lépést, Michelisz Tom Chiltonhoz sem tudott közelebb jönni. Sőt, a különbség kettejük között a következő körökben még tovább nőtt.

Bár Michelisz a hazai versenyhétvégén nem csupán értékes világbajnoki pontokat akart gyűjteni, végül be kellett érnie egy negyedik hellyel és az azért járó 16 ponttal. Nagy Dánielnek még ennyi sem jutott: a fő futam 10. körében kiállt a boxba, és onnan már nem tért vissza a pályára.

A főversenyt Bennani nyerte meg Catsburg és Chilton előtt. Michelisz a futam után megköszönte a célegyenessel szembeni lelátót csaknem megtöltő magyar közönségnek a támogatást.

Michelisz Norbert csalódottan nyilatkozott a futam után, mint elmondta, mindenképpen meg akarta ajándékozni az érte szurkolókat legalább egy dobogós helyezéssel, emellett továbbra is versenyben szeretne maradni a világbajnoki címért.

A világbajnoki címtől egyre messzebb kerülök, sosem kezdtem még ilyen rosszul a versenyszezont, s ezt azért is bánom, mert most úgy éreztem, idén reális esélyem van az elsőség megszerzésére – mondta a magyar pilóta. – Persze erről még nem mondtam le, de ahogy Monzában, úgy Budapesten is elég balszerencsés voltam. A második futamon történteket alaposan ki kell elemeznünk, mert egyszerűen nem tudtam versenyben lenni a jobb pozíciókért. Tiago vezeti a pontversenyt, hét futam van hátra, a folytatásban csapatként kell együttműködnünk, így mindent megteszek, hogy őt segítsem. A magyar szurkolókról órákat tudnék beszélni, de egyszerűen át kell élni azt az atmoszférát, amit a Hungaroringen teremtenek.”

A világbajnokság két hét múlva a Nürburgringen folytatódik.

WTCC, HUNGARORING
ELSŐ FUTAM

1. Tiago Monteiro (portugál, Honda)
2. Tom Chilton (brit, Citroën) +0.768
3. Robert Huff (brit, Citroën) +2.296

13. NAGY DÁNIEL (magyar, Zengő Motorsport) +39.607

15. MICHELISZ NORBERT (magyar, Honda) 5 kör hátrány

FŐ FUTAM
1. Mehdi Bennani (marokkói, Citroën)
2. Nicky Catsburg (holland, Volvo) +0.654
3. Tom Chilton (brit, Citroën) +3.553

4. MICHELISZ NORBERT (magyar, Honda) +7.309

15. NAGY DÁNIEL (magyar, Zengő Motorsport) 6 kör hátrány (kiesett)

A vb-pontverseny állása: 1. Tiago Monteiro (portugál, Honda) 153 pont, 2. Nicky Catsburg (holland, Volvo) 85 pont, 3. Tom Chilton (brit, Citroën) 81 pont, 4. Thed Björk (svéd, Volvo) 77 pont, 5. Mehdi Bennani (marokkói, Citroën) 73 pont, 6. Robert Huff (brit, Citroën) 65 pont, 7. MICHELISZ NORBERT (magyar, Honda) és Esteban Guerrieri (argentin, Chevrolet) 62 pont, …16. NAGY DÁNIEL (magyar, Zengő Motorsport) 1 pont

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik