WTCC: Michelisz nagyszerű rajt után a 2. helyen zárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.03. 19:54
null
Michelisz Norbert parádés rajtja után 2. lett az első futamon, a másodikon a 7. pozícióban zárt (Fotó: Zengő Motorsport)
A 2014-es túraautó-világbajnoki sorozat (WTCC) első argentin futamán Michelisz Norbert a második helyen ért célba a hazai José María López mögött, nagy csatában maga mögött tartva Yvan Mullert.


Michelisz Norbert pénteken nem tudott részt venni a szabadedzésen, de szombaton így is nagyszerűen teljesített, ennek köszönhetően pedig ma a 4. helyről rajtolt.

Méghozzá parádésan! Rögvest az elején körbeautózta Yvan Mullert, és az első kanyarban már a második helyen fordult el.

Az élen José María López haladt, rá nem tudott veszélyes lenni Norbi, de a papírformával ellentétben Muller csak nem tudta még a kör végére visszaelőzni, sőt, a hatodik körben hiába érte el a legjobb saját körét, csupán 7 századot közeledett, a hátránya ekkor pedig 1.7 másodperc volt már a magyar versenyzővel szemben.

Nem állítható, hogy egyben maradt volna a mezőny, hiszen fél távnál López 3 másodperccel vezetett, Mullerre pedig Loeb sem tudott tapadni, mindkét francia hátránya 1.8 másodperces volt az előtte haladó pilótával szemben.

A négyszeres világbajnok a 11. körben két nagyon erős szektorral 865 ezredre lopta magát, az utolsó körre pedig 824 ezredes különbséggel érkeztek meg a felek.

Ezt azonban nem tudta már ledolgozni, így Michelisz végzett a második helyen!

A második futamon az élről induló ladás Huff megtartotta az első helyét, Michelisz pedig az első futammal ellentétben ezúttal nem tudott előre lépni, és csak a 8. volt a második szektor után.

A Citroënek satujában Norbi nagyot küzdött, de López után Muller is elment mellette, és Loeb is megérkezett rá. Huff általános meglepetésre még a 4. körben is tartotta első helyét, mivel mögötte Bennani tartotta a gyári Hondákat, és a Citroënek nem tudták elég gyorsan átverekedni magukat az előttük lévőkön.

A következő körben Bennanit azonban öten is megelőzték, Loeb pedig Michelisz szorította a 9. pozícióba, miközben az első futamot megnyerő López szépen átverekedte magát a mezőnyön, és már a második volt, 2.5 másodperces hátránnyal.

A nap párharcát Chilton és Muller vívta, utóbbi sikerével, Michelisz pedig Bennanit megelőzve visszakapaszkodott a nyolcadik helyre 6 körrel a vége előtt, a következőben pedig Chilton lecsúszása után már a 7. volt.

A 9. körben López elment Huff mellett, Muller azonban csak az utolsó előttiben tudta megelőzni Tarquinit, így pedig már nem érte utol a britet, aki ennek köszönhetően a Ladával óriási eredményt elérve a 2. lett.

Michelisz végül 455 ezreddel Loeb mögött, a 7. helyen zárt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik