WTCC: Michelisz az utolsó körben bukta el a vb-3. helyet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.25. 20:11
null
Michelisz Norbert mindent megtett (Fotó: facebook.com/HondaRacingWtcc)
Michelisz Norbert a negyedik helyen ért célba a túraautó-világbajnokság (WTCC) idényzáró katari versenyének fő futamán, ám így is meg kell elégednie a vb-4. hellyel, mivel nagy riválisa, Tiago Monteiro néhány kanyarral a vége előtt feljött a számára üdvözítő ötödik helyre, ezzel megőrizte harmadik helyét összetettben.

 

ELSŐ FUTAM

Az időmérőt defekttel a kavicságyon végző Michelisz a hatodik helyről indult a nyitó futamon, amelyet már villanyfényben rendeztek meg. Az időmérő után 13 pont volt a magyar versenyző hátránya a harmadik helyen álló Tiago Monteiróval szemben, ennyit kellene ledolgoznia a két futam alatt. Erre nagyot nőttek az esélyei, a portugál ugyanis az első kör végén egy ütközés következtében kiesett.

A baleset miatt piros zászlóval megszakították a futamot, miután pedig újraindították, Michelisz a tíz pontot érő ötödik helyen haladt.

És ebben a pozícióban is ért célba, így a péntek esti katari fő futam előtt (amely az évad utolsó futama lesz egyben) három pontra van Monteirótól.

A másik két magyar is jól szerepelt, Nagy Dániel a pontszerzésről épphogy lemaradva 11. lett, míg Ficza Ferenc 13.-ként ért célba.

TÚRAAUTÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
KATARI VERSENY
AZ ELSŐ FUTAM VÉGEREDMÉNYE

1. Gabriele Tarquini (olasz, Lada)
2. Tom Chilton (brit, Citroën) +5.321
3. Robert Huff (brit, Honda) +5.930
4. Yvan Muller (francia, Citroën) +7.608
5. MICHELISZ NORBERT (Honda) +9.070
...11. NAGY DÁNIEL (Honda) +16.274
...13. FICZA FERENC (Honda) +17.227

FŐ FUTAM

A záró futamon Michelisz az ötödik, a balesete miatt nem „százszázalékos” autóval induló Monteiro a hetedik helyről indult, de a portugál egy helyet előre jött, így virtuálisan csak két pontot hozott rajta a magyar pilóta.

Tíz körrel a vége előtt Michelisz megelőzte Yvan Mullert, Monteiro pedig visszacsúszott a hetedik helyre.

Utóbbi egy pozíciót javított, ám ez még kevés volt neki. A portugál aztán néhány kanyarral a vége előtt könnyedén megelőzte a nem nagy ellenállást tanúsító Mullert – akinek ez volt az utolsó versenye –, ezzel ötödikként végzett. Ez azt jelenti, hogy Michelisz csak két pontot hozott Monteirón, így a portugál egy ponttal többet gyűjtött a mi fiunknál, és ő zárja harmadikként a vb-pontversenyt.

A 32 éves magyar versenyző ezzel a legjobb, 2014-es teljesítményét megismételve negyedikként zárta a szezont.

TÚRAAUTÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
KATARI VERSENY
A FŐ FUTAM VÉGEREDMÉNYE

1.Mehdi Bennani (marokkói, Citroën)
2. Thed Björk (svéd, Volvo) +1.176
3. José-María López (argentin, Citroën) +4.815
4. MICHELISZ NORBERT (Honda) +10.575
5. Tiago Monteiro (portugál, Honda) +11.827
…11. FICZA FERENC (Honda) +21.758
…15. NAGY DÁNIEL (Honda) +1 kör

A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. López 381 pont, 2. Muller 257, 3. Monteiro 214, 4. Michelisz 213, 5. Bennani 206, 6. Huff 199, 7. Catsburg 175, 8. Chilton 163, 9. Tarquini 147, 10. Björk 117., … 20. Ficza 2, …22. Nagy 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik