Michelisz kétszer is az 5. helyen ért célba, a második futamon mégis 4. lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.12. 09:33
null
Michelisz Norbert mindkét sanghaji futamon ötödikként ért célba
Michelisz Norbert a negyedik helyről rajtolva az 5. helyen ért célba a túraautó-vb sanghaji állomásának első futamán. A Zengő-istálló magyar hondását csak Citroën-pilóták előzték meg. Michelisz a második versenyen is ötödik lett, Sébastian Loeb büntetése miatt azonban végül a 4. helyre került, és Gabriele Tarquinit megelőzve feljött a vb-pontverseny 5. helyére.

1. FUTAM

Michelisz a rajtnál megőrizte negyedik helyezését a három Citroën, José María López, Ma Csing Hua és Yvan Muller mögött, s mivel a negyedik Citroënnel Sébastien Loeb visszaesett a 7. helyre, hosszú körökön át meg is tudta őrizni pozícióját.

Aztán a kilencszeres ralivilágbajnok Tiago Monteirón és Gabriele Tarquinin is átverekedte magát, s a két hosszú egyenessel ellátott pályán Michelisz ellen is kihasználta autója lóerőfölényét.

A magyar versenyző a későbbiekben magabiztosan tartotta maga mögött a gyári Hondával száguldó Tarquinit, és a legjobb nem citroënesként az 5. helyen ért célba. A francia gyár a négyes sikerével bebiztosította konstruktőr-világbajnoki címét, a győztes López pedig újabb nagy lépést tett az egyéni elsőség felé.

2. FUTAM

A második versenyen Michelisz a 7. rajthelyről indult volna, de mivel Tom Chilton első versenyen megsérült Chevrolet-jét nem rakták össze idejében, és nem állt fel a 3. helyre, a magyar versenyző előtt öten álltak a rajtrácson.

Micheliszt azonban több Citroën is lerajtolta, a 8. helyre esett vissza, onnan kellett visszaküzdenie magát. Ma Csing Hua üldözte, de közben a műszaki hibás Tarquini és a Loebbel ütköző Muller is kiesett előle, majd a Loebbel viaskodó Hugo Valente hibáját kihasználva az 5. helyre verekedte előre magát.

Miután visszaverte Ma Csing Hua utolsó támadását, ott is intették le, de Loeb és Muller ütközését vizsgálja a sportfelügyelő testület, az exralis még büntetésre is számíthat. Michelisz így is feljött a vb-pontverseny 5. helyére.

A győzelem az élről rajtoló Mehdi Bennanié lett a Hondával, a japán márka idei első győzelmét aratta. A vb-éllovas López Müller kiesését kihasználva tovább növelte előnyét, és már szinte biztosan világbajnok – de matematikailag még nem.

A márkatársával, Yvan Mullerrel szabálytalanul viaskodó Sébastian Loeb harminc másodperces büntetést kapott a futam után, ez pedig az jelenti, hogy Michelisz Norbert előrelépett, és így a negyedik helyen végzett.

TÚRAAUTÓ-VB, 10. ÁLLOMÁS, SANGHAJ
1. futam:
1. José María López (argentin, Citroën) 14 kör, 2. Ma Csing Hua (kínai, Citroën) 2.089 mp h., 3. Yvan Muller (francia, Citroën) 5.793 mp h., 4. Sébastien Loeb (francia, Citroën) 6.175 mp h., 5. Michelisz Norbert (magyar, Honda) 16.050 mp h., 6. Gabriele Tarquini (olasz, Honda)16.483 mp h.

2. futam: 1. Mehdi Bennani (marokkói, Honda) 14 kör, 2. Tiago Monteiro (portugál, Honda) 2.590 mp h., 3. López 4.041 mp h., 4. Michelisz 13.976 mp h., 5. Ma Csing Hua 14.416 mp h., 6. Tom Coronel (holland, Chevrolet) 21.725 mp h.

A VB ÉLCSOPORTJA
1. José María López (argentin, Citroën) 384 pont, 2. Yvan Muller (francia, Citroën) 291, 3. Sébastien Loeb (francia, Citroën) 251, 4. Tiago Monteiro (portugál, Honda) 170, 5. Michelisz Norbert (magyar, Honda) 142, 6. Gabriele Tarquini (olasz, Honda) 134

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik