WTCC: Michelisz a hatodik lett a monzai főfutamon

Vágólapra másolva!
2017.04.30. 15:01
Rajtpozíciójához képest nem tudott javítani, így a hatodik helyen végzett Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság (WTCC) monzai állomásának második, főversenyében.

A Michelisz, aki az első futamban nagyon közel járt a győzelemhez, a főversenyben rögtön a start után előzött egyet, ám többre már nem futotta. Sőt, a magyar pilótának inkább védekeznie kellett Néstor Girolamival szemben. Az argentin sikerrel támadott, és ami külön pech, hogy a végén mindössze egyetlen ezred (!) volt a különbség kettejük között. Így Michelisz a hatodik lett.

Nagy Dániel, a Zengő Motorsport versenyzője a 14. helyen fejezte be a viadalt. A győzelmet a svéd Thed Björk szerezte meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik