MTI/NSO 2019.04.20 20:16 Frissítve: 2019.04.20 21:03

Túraautó: megvan, melyik sorozatban indul a Zengő-istálló

A túraautós TCR Európa-kupában áll rajthoz idén a Zengő Motorsport, amelynek Tenke Tamás személyében magyar pilótája lesz.


Zengő Zoltán, az együttes tulajdonosa az M1 aktuális csatornán szombat este elmondta, a 23 éves versenyző korábban a szimulátorok világában ért el szép sikereket, most viszont élesben bizonyíthat.

Hozzátette, a közelmúltban Dubaiban és Magyarországon is hosszabb időt tudtak tesztelni a Cuprával.

„A szimulátoroknál sterilek a körülmények, a valóságban a gumik viselkedését, a fék melegedését meg kellett tanulnom kezelni. Szerencsére sokat tudtam tesztelni, és úgy érzem, jól összeszoktam az autóval” – mondta Tenke Tamás.

Zengő Zoltán kiemelte, a TCR Európa-kupa 32 fős mezőnyében sok jó pilóta van, és komoly test test elleni küzdelmek várhatóak. Hozzátette, bízik benne, hogy a magyar pilótával sok kilométert és tapasztalatot gyűjtenek majd, s elsősorban az időmérőkön olyan eredményeket tudnak elérni, amire a szakértők felkapják a fejüket.

A sorozat jövő hét végén a Hungaroringen rajtol.

2019.04.17 13:57:32

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2019.04.05 20:33:34

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

A Zengő Motorsport a tavalyi idénnyel ellentétben 2019-ben nem állandó tagja a mezőnynek.

2019.03.08 13:07:25

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Adatbankunkban nyomon követhetik az idény közben a sorozat eredményeit.

2019.02.16 23:07:10

Egyéb autó-motor KOVÁCS NIKOLETT

„Számomra egy szép kihívás bebizonyítani, hogy ebben a korban is lehet valaki versenyképes.”

2018.11.15 13:12:44

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Európa legnépszerűbb crossoveréhez teljesen új benzines hajtásláncok érkeztek. (x)