Tereprali: Szalay második az Africa Race első szakaszán

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2014.01.01. 10:54
Szalay Balázs másodikként végzett az Africa Race első szakaszán, míg a kamionos Kovács Miklós kategóriájában negyedikként zárta a rövid, de trükkös napot, amelyen jó néhányan eltévedtek.
Így szilvesztereztek a magyarok (Fotó: Qualisport)
Így szilvesztereztek a magyarok (Fotó: Qualisport)
Így szilvesztereztek a magyarok (Fotó: Qualisport)

Hajnalban kikötött a komp. A mezőny tagjai hosszú, tömött sorokban gurultak ki az óriási hajóból (viszonylag nyugodt volt az éjszaka, a tenger istene megkímélte a versenyzők gyomrát), hogy aztán nekivágjanak az Africa Race első szelektívjének.

Maga a mért szakasz nem volt hosszú (mindössze 87 kilométer), de az össztáv több mint 600 km, úgyhogy kora este érkeztek meg az indulók az első táborba.

„Balu boldog?" – ez volt a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser első kérdése.

Nos, Balu, azaz Szalay Balázs nem volt maradéktalanul boldog, ugyanis bár egy ideig mind a ketten úgy hitték, a magyar versenyző nyerte meg a Nador és Boudnib közötti szakaszt, végül a mezőny közepéről jött egy bizonyos Jean Antoine Sabatier, és legyőzte mindkettőjüket.

Az ok egy eltévedés volt, amelybe a mezőny elejéből kivétel nélkül mindenki belekeveredett (ment az össznépi bolyongás), a közepétől hátrafelé azonban már senki.

„Boldogabb voltam, amíg azt hittem, nyertünk, hiszen az elöl rajtolók közt nem volt gyorsabb nálunk, de azért így sem vagyok elkeseredve – mondta Szalay Balázs szilveszter este a táborban. – Változatos, technikás szakaszon vagyunk túl, ami bár viszonylag rövid, mindössze nyolcvanhét kilométeres volt, de köves, sziklás és homokos terepen egyaránt autóztunk. Azt szerettem a legjobban, amikor pici dűnéket kellett kerülgetnünk. Bemelegítésnek jó volt, s ha nincs az az eltévedés..."

No igen. De 12 Dakarral a háta mögött Szalay Balázs is pontosan tudja, a sportban nincs értelmük a „ha"-val kezdődő mondatoknak. Természetesen megkérdeztük az Opel Dakar Team navigátorát, Bunkoczi Lászlót is, hogy miként történt az a bizonyos eltévedés, ami a párosnak két percébe került.

„Az itinerben volt egy jel, amelyen mindenki elment nagyon balra, pedig csak kicsit balra kellett volna – vázolta a helyzetet Bunkoczi. – Nekünk abból a szempontból még szerencsénk is volt, hogy jött szembe az egyik Toyota, így két perc maradt benne. Összességében kedves befejezése volt ez az évnek, nem bánnám, ha hasonlóan is folytatódna."

Újévi fogadalmat a pilóta tett (de nem árulta el), a navigátor nem (mert úgysem tartja be soha), azt azonban mindketten mosolyogva közölték, hogy mivel az éved olyan lesz, ahogy elkezded, számukra valószínűleg a terepraliról szól majd 2014.

A magyar kamionos trió, Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László a negyedik helyen végzett a kategóriájában, de a pilóta azt mondta, az első nap a bemelegítésé volt, hiszen a neheze még hátravan a versenyből.

„Nagyon jó, gyors szakasz volt, és mi rettenetesen élveztük – ahogy terveztük, bemelegedtünk. – Minden szép és jó, fülig ért a szánk a célban, és nem is törődtünk az eredménnyel, hiszen messze, nagyon messze van még a vége – mosolygott Kovács Miklós, majd amikor arról kérdeztük, megfogad-e valamit az új évre, csak a fejét rázta: – Nem vagyunk babonásak, mert abból mindig csak a baj van. A magyar csapatnak főzünk egy jó lencselevest, hogy legyen elég pénzünk a következő évben, de ez minden, nem fogadkozunk."

Egyébként este az étkezősátorban tábortüzet gyújtottak (szükség is volt rá, mert Marokkóban ilyenkor eléggé „didergősek" az éjszakák, a versenyigazgató René Metge mínusz tíz fokot jósolt, ami sátorban eléggé érdekes...), s a mezőny koccintással és finom vacsorával köszöntötte az új évet. Nem tartott azonban sokáig az ünneplés, hiszen az új év első napján már egy vérbeli afrikai szakasz vár a mezőnyre. Azt pedig szilveszter ide vagy oda, nem szabad fél vállról venni.

AFRICA RACE
1. szakasz, Nador–Boudnib (össztáv: 631.66 km, ebből szelektív szakasz: 86.67 km)
Autósok:
1. Jean Antoine Sabatier, Denis Rozoand (francia, Buggy) 1:08:38, 2. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 22.0 másodperc hátrány, 3. Schlesser, Magnaldi (francia, Schlesser Buggy) 31 mp h.
Kamionosok:
1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek (cseh, Tatra) 1:17:33, 2. Jacinto, Marques, Cochinho (portugál, MAN) 3:13 perc hátrány, 3. Essers, Louwers, Boerboom (belga, MAN) 5:07 p h., 4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 5:10 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik