Taroltak az éllovasok Misanóban

2012.09.16. 16:15
null
Lorenzo már 38 ponttal vezet összetettben a nullázó Pedrosa előtt (Fotó: Action Images)
Címkék
Az éllovasok sikerét hozta a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíja, így a királykategóriában Jorge Lorenzo nyert (ráadásul Dani Pedrosa nullázott), míg Moto2-ben Marc Márquez, Moto3-ban pedig Sandro Cortese diadalmaskodott.

 

Már a start problémásra sikeredett a királykategóriában Misanóban, előbb Karel Abraham miatt kellett újra végigcsinálni az egész rajtprocedúrát, majd az időmérőt megnyerő Dani Pedrosa kényszerült a rajtrács végéről indulni. Ha ez nem lett volna elég neki, Héctor Barberá hátulról úgy belement, hogy mindkettejük versenye véget ért.

Elöl Lorenzo jól kapta el a rajtot, mögé Valentino Rossi zárkózott fel, akinek nagy erőfeszítéseket kellett tennie, hogy Stefan Bradlt maga mögött tartsa. Lorenzo hatodik futamát nyerte meg, amivel 13-ról 38-ra növelte előnyét az összetettben, Rossi második helye a legjobb szereplése a Ducatival száraz körülmények között, míg Bautista és Dovizioso között majdnem csak a célfotó tudott dönteni.

A Moto2-esek versenyét a 4. körben félbe kellett szakítani, miután olaj került a pályára. Az újraindított futam már csak 14 körös volt, és Andrea Iannone kezdhette az élről. Az utolsó körökben azonban már a két spanyol, Pol Espargaró és a visszakapaszkodó Marc Márquez küzdött az élen, végül utóbbit intették le elsőként, megnyerve idei hetedik versenyét, és 53 pontosra növelve fórját az összetettben.

A Moto3-ban az élről induló Cortese jól jött el a rajtnál, de utána többen is megelőzték, a befutó azonban a kategóriára jellemző szoros versenyt hozta, amiből végül a német jött ki futamgyőztesként.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, SAN MARINÓ-I NAGYDÍJ
MOTOGP
1. Jorge Lorenzo spanyol, Yamaha 42:49.836
2. Valentino Rossi olasz, Ducati +4.398
3. Álvaro Bautista spanyol, Honda +6.055
4. Andrea Dovizioso olasz, Yamaha +6.058
5. Ben Spies amerikai, Yamaha +7.543
6. Stefan Bradl német, Honda +13.272
MOTO3
1. Sandro Cortese német, KTM 40:22.100
2. Luis Salom spanyol, KTM +0.467
3. Romano Fenati olasz, FTR-Honda +0.937
MOTO2
1. Marc Márquez spanyol, Suter 23:11.278
2. Pol Espargaró spanyol, Kalex +0.359
3. Andrea Iannone olasz, Speed Up +1.634

 

A PONTVERSENY ÁLLÁSA
MOTOGP
1. Jorge Lorenzo 270 pont
2. Dani Pedrosa 232
3. Casey Stoner 186
4. Andrea Dovizioso 163
5. Cal Crutchlow 122
6. Valentino Rossi 120
MOTO2
1. Marc Márquez 238
2. Pol Espargaró 185
3. Andrea Iannone 165
4. Thomas Lüthi 161
5. Scott Redding 115
6. Mika Kallio 110
MOTO3
1. Sandro Cortese 225
2. Maverick Vinales 179
3. Luis Salom 169
4. Romano Fenati 120
5. Álex Rins 96
6. Alexis Masbou 81
Legfrissebb hírek

A második félidőben fordítva verte a Crystal Palace-t a Manchester United

Angol labdarúgás
2 perce

Rúgott gól nélkül maradt a Vasas; nem tudott kimászni a gödörből a Szeged – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
9 perce

Saját nevelésű kapusa bravúrjai akadályozták meg a Vasas győzelmét

Labdarúgó NB II
12 perce

Ismét 1–1-et játszott a Csíkszereda a Petrolullal

Minden más foci
14 perce

Tekvondó: érmes szezonindítás Calgaryban

Utánpótlássport
31 perce

NB I: Puskás Akadémia–Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
53 perce

Csak a hajrában tudott egyenlíteni a nagy fölényben játszó Elche az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
54 perce

Karcagon is folytatta remek tavaszi szereplését a BVSC

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik