Szalay Balázsék újra indulnak a Dakaron

Vágólapra másolva!
2012.09.27. 15:59
null
Egy Opel, két szervizkamion: Szalay Balázs visszatér a Dakarra (Fotók: Szabó Miklós)
Címkék
Szalay Balázs 2013-ban visszatér a Dakar-ralira, az Opel Dakar Team vezérpilótájaként, három – chilei, argentin és bolgár – másik Opel-egység mellett, két szervizkamion kíséretében indul útnak a dél-amerikai versenyen.

Mindenki ismeri a figyelmeztetést: „Mély víz, csak úszóknak!"

A Dakar-rali szervezői a 2013-as viadal startkapujára azt a táblát tehetnék ki: „Veszélyes dűnék, csak sivatagi rókáknak!”

ÚJ AUTÓ – PERSZE OPEL

A 2002-es Dakar-rali után, vagyis immár több mint tíz éve Szalay Balázs saját műhelyt alapított, azóta ott készülnek a csapat versenyautói, így ott épült meg annak idején 2003-ban az első Frontera, 2006-ban az első Antara és 2012-ben az új autó.

„Csak az év végén dobják piacra az új típust, amivel versenyzünk, ezért nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az Opel Hungáriának sikerült szerezni egyet – így volt annak idején az Antarával is –, amely alapján már gyártjuk a karbon-kevlár paneleket, és rohamtempóban készül az új autó. A legutóbbi Dakarhoz képest teljesen átalakítjuk a hűtést, a benzinpumpa-rendszert, mert nem akarunk még egyszer olyan hibába esni, hogy melegedjen, s emiatt megálljon a versenygép, mint legutóbb” – mondta Szalay Balázs.

A 2013-as Dakar második napján ugyanis az Atacama-sivatag legtrükkösebb homokdombjai közé küldik be a versenyzőket, s hasonló még nem fordult elő a viadal történetében. Általában hagyták, hogy bemelegedjenek az erdőkben, pampákon, szavannákon, s csak azután jön a sivatag. Most nem így lesz, a viadal legnehezebb szakaszát rögtön a második napon a „nyakukba kapják” a versenyzők, akik között – s ez a nap fő híre – immár biztosan ott lesz a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős!

Az Opel Dakar Team pilótájának a januári lesz a 12. Dakar-ralija, a párosnak közösen pedig a hetedik. Úgyhogy rutinban nem lesz hiány, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Szalay az eddigi 11 verseny közül hét alkalommal célba ért (Bunkoczival pedig kivétel nélkül mindig – vagyis hatszor). A páros tavaly érte el eddigi legjobb eredményét, huszadikként végzett a világ leghosszabb és legnehezebb terepversenyén, de a pilóta és a navigátor is egyetért abban, ha nincsenek a bosszantó technikai gondok, lehetett volna ez sokkal jobb, sőt lesz is.

Ebben bíznak mindketten.

„Az újoncok dolgát nagyon megnehezíti az új forgatókönyv, a mi helyzetünk talán annyiból könnyebb, hogy pontosan tudjuk, mire számíthatunk. Bár tény, szemből egyik pálya sem ugyanolyan, márpedig most a legutóbbihoz képest fordított irányban teljesítjük őket. Persze ettől még nem lesz könnyebb végigmenni a pokoli szakaszokon. Minden Dakar nehéz és mindig az a legnehezebb, ami éppen előtted áll, de bízom benne, hogy leküzdünk minden akadályt. Alapot ad az önbizalmamnak, hogy 2004 óta minden viadalon sikeresen célba értünk, remélem, nem szakad meg ez a jó széria” – mondta Szalay, aki hozzátette, a januári Dakaron az volt a legnehezebb, hogy folyamatosan túlmelegedett az autó. Igazi türelemjáték volt, mert olyankor csak tehetetlenül álltak és várták, hogy újra elinduljon az Antara.

NÉPESEBB A CSAPAT, MINT VALAHA

Az Opel Dakar Team sohasem indult még ilyen nagy csapattal a Dakar-ralin, négy versenyautó, két versenykamion és három szervizkamion áll csatasorba, ez 23 csapattagot jelent, ami a valaha volt legnépesebb különítmény Közép-Európából.

Az új Opellel Szalay Balázs és Bunkoczi László rója a kilométereket, a három Antarával pedig egy chilei, spanyol (Raúl Dagnino, Javier Blanco) egy bolgár (Petar Cenkov, Ivan Marinov) és egy szerb (Bojan Milanovics, Darko Veljkovics) kettős áll oda a Dakar-rali limai rajtjához.

„Ezzel a létszámmal belépünk a nagy csapatok közé, ilyen sokan még sohasem mentünk együtt a Dakaron. Mind a négy autó a mi műhelyünkben épült, mindet mi készítjük fel, mi is szervizeljük, annyi plusszal, hogy a bolgár páros hoz magával két szerelőt” – mondta Németh Ottó.

„A versenyző egységet további ötfős, profi szakemberekből álló kommunikációs csapat egészíti ki, feladata,hogy naprakész és exkluzív anyagokkal lássuk el médiapartnereinket” – tette hozzá a csapatfőnök.

Apropó, Opel!

A páros az idén új autóval vág neki a több mint nyolcezer kilométeres száguldásnak, ez sorrendben már a harmadik Opel, amelyet Szalay bevet a sivatagban: 2004-ben ő mutatta be a Fronterát, 2007 óta az Antarával száguldott, 2013-ban pedig a páros egy új típussal vág neki az Atacama-sivatagnak, de ez egyelőre maradjon titok. Legyen elég annyi, a versenygép már javában készül az Opel Dakar Team műhelyében.

„Az idei legnehezebb szakasz most a második napon vár ránk, emiatt másként kell hozzáállni ehhez a versenyhez, mint a korábbiakhoz. Az autót úgy kell itthonról elindítani, hogy a verseny elejétől kezdve a topon legyen, nekünk pedig mentálisan tökéletes állapotban kell odamennünk, mert nem lesz idő a ráhangolódásra. Nagyon nehéznek ígérkezik a verseny. Nyolc-tízévente a rendezők koncepciót váltanak, ami mindig eléggé megrostálja a mezőnyt, úgy gondolom, most jött el ez a pillanat – 2004-ben pokoli versenyünk volt, alig aludtunk, rendszeresen éjszaka vagy hajnalban értünk célba, ez most megint valami olyasmi lesz az útvonalterv alapján” – mondta Bunkoczi, aki ennek ellenére vagy talán éppen a tapasztalatok okán bízik benne, hogy meg tudják javítani legjobbjukat, sőt a top tíz közelébe kerülnek, és egyetért vagy legalábbis együtt reménykedik vele Szalay Balázs is.

Ilyenkor ugyanis kikerülhetetlen a kérdés, milyen eredményre számít a páros.

Szalay Balázs: „Szeretnénk megjavítani az eddigi legjobbunkat, vagyis húszon belülre kerülni. De álmaimban a tizedik hely szerepel!”

Bunkoczi László: „Nem szeretnénk ostoba hibákat elkövetni, nem akarunk órákat kapni a gyári versenyzőktől, és jó lenne, ha kiderülne, alkalmas-e arra egy kicsi magyar csapat, hogy a világ élmezőnyét megközelítse. A Selyemút-ralin megszerzett második hely azt mutatja, valameddig eljutottunk, de a Dakar mégiscsak a Dakar. A Selyemút második helyét amúgy simán becserélném a Dakar tizedikre.”

A négy autó és a két szervizkamion nevezési díja összesen 390 ezer euró volt.

A DIE HARD IS SEGÍTETTE SZALAY BALÁZSÉKAT

Mihók Attila, a Ringier ügyvezetője is támogatásáról biztosította Szalayékat (Fotó: Szabó Miklós)
Mihók Attila, a Ringier ügyvezetője is támogatásáról biztosította Szalayékat (Fotó: Szabó Miklós)
A 2013-AS DAKAR-RALI ÚTVONALA

A Dakar-ralit az idén ötödik alkalommal rendezik meg Dél-Amerikában, s a legutóbbi viadalhoz hasonlóan a mezőny három országot szel át január 5. és 20. között. A viadal Limában rajtol, s rögtön sivatagi szakaszokon találják magukat a versenyzők, a szünnapon San Miguel de Tucumanban pihenhet meg a mezőny, a céldobogót pedig Santiago de Chilében állítják fel a rendezők, de hogy azt elérjék, a versenyzőknek több mint 8000 kilométert kell megtenniük.

PERU – ünnepélyes rajtceremónia + 5 szelektív szakasz
A Dakar-mezőny januárban először járt Peruban, és mindenkit földöntúli boldogság töltött el, aki elért a limai célig. A versenyzőknek 2013-ban is lehetőségük lesz arra, hogy átszeljék a kontinens leghosszabb dűneláncolatát, most a rajt lesz Limában. Érdekesség, hogy a Dakar-rali a története során még sohasem rajtolt a sivatag közepén, így már az elején a mély vízben találják magukat a versenyzők, akiknek így nem lesz könnyű dolguk.

ARGENTÍNA – szünnap + 5 szelektív szakasz
A mezőny átszeli az Andokot, villámlátogatást tesz Chilében, majd Argentínában folytatódik a száguldás, ahol jó néhány különböző terephez kell alkalmazkodniuk a versenyzőknek. A gauchók országában homokon és a pampákon egyaránt száguldhatnak a pilóták.

CHILE – célceremónia + 4 szelektív szakasz
Chilében ismét az Atacama-sivatag jelent kihívást a mezőny számára – a navigáció újra pokoli nehéz lesz, a dűnék trükkösek, a homok forró. Ilyen kihívások után érik el a szerencsésebbek a fővárost, Santiago de Chilét, amely először ad otthont a Dakar-mezőnynek, s mindjárt a célceremónia alkalmából.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik