Red Bull Air Race: történelmi győzelem az első havas (!) futamon

NEDELYKOV TAMÁS (SPIELBERG)NEDELYKOV TAMÁS (SPIELBERG)
Vágólapra másolva!
2016.04.24. 17:25
null
Matthias Dolderer az elemekkel is megküzdött (Fotók: Red Bull)
Az elemeket és a világ legjobb pilótáit is legyőzte Matthias Dolderer a Red Bull Air Race második, spielbergi futamán. A német pilóta első győzelmét aratta a sorozatban, amellyel a pontverseny élére ugrott. A havas versenyen a helyi kedvenc osztrák Hannes Arch végzett a második, míg a 2014-es világbajnok brit Nigel Lamb a harmadik helyen.  

A Challenger Cup mezőnyében versenyen is debütált a francia Mélanie Astles, aki az első nő a Red Bull Air Race mezőnyében. Utolsóként repült a kategóriában, de gyorsnak tűnt, a második körében azonban eltalálta az egyik kaput, így hatodikként zárt. Pedig ha nincs a hiba, második helyen végzett volna…

A Master Classban a 2015-ös versenyformátumhoz képest az idén nagyobb hangsúlyt fektetnek az időre, ennek megfelelően alakultak át a szabályok is. A szerkezet változatlan maradt, a 14-es futamban az időmérő alapján osztják be párokba a pilótákat, ahonnan a hét győztes és a leggyorsabb vesztes jut tovább. Az újítás a következő fordulóban van, ahol az elődöntős idők alapján sorolják újra párba a versenyzőket (a leggyorsabb a nyolcadik leggyorsabb ellen és így tovább). A továbbjutók küzdenek meg egymással a mindent eldöntő négyes futamban.

Április vége ide vagy oda, a havazás is megérkezett a spielbergi pályához vasárnapra (ilyen még nem történt a Red Bull Air Race történetében), a megváltozott széliránnyal együtt így ismét új körülményekhez kellett alkalmazkodniuk a pilótáknak. A messziről jött japán újságíróknak hamar csalódniuk kellett, ugyanis Muroja Josihide mért kör nélkül esett ki, mivel átlépte a 10 G-s határt. Pedig a személyes kedvenceink is közülük kerültek ki, azonos szállodában laktunk egy szafaris szerelést öltött japán riporter hölggyel, míg egyik férfi kollégája a szamurájokon látott ruhában jelent meg a sajtóközpontban.

Még nagyobb meglepetést keltett, hogy Muroja sorsára jutott a szombati időmérőn pályacsúcsot repesztő spanyol Juan Velarde. Az Abu-Dzabiban a dobogóra felálló két francia pilóta, Nicolas Ivanoff és Francois Le Vot ezúttal nem jutott el az utolsó körig, előbbit az akkori második német Matthias Dolderer búcsúztatta a legjobb nyolc között.

Dolderer (középen) boldogan ünnepelte első futamgyőzelmét
Dolderer (középen) boldogan ünnepelte első futamgyőzelmét

Izgalmasan alakult a verseny vége, ugyanis a hazai közönség (összesen 16 ezren látogattak ki a hétvége során a pályára) legnagyobb örömére Hannes Arch kiváló idővel helyezte nyomás alá az utána jövőket. Dolderer azonban folyamatosan csökkentette a hátrányát, és a második kör végére 57 másodperc alá menve átvette a vezetést. Az utolsóként érkező brit Nigel Lambnek volt olyan szektora, amelynél a leggyorsabb volt, de a 2014-es világbajnok végül a harmadik időt érte el. Az ötödik szezonját töltő Dolderer első futamgyőzelmét aratta a sorozatban, és szintén először végzett az élen német pilóta.

„Hogy mi a titok? Az titok – kezdte egy mosoly kíséretében a friss első helyezett. – Ha mindent elmondok, talán a riválisok is közelebb zárkóznak. Miután megtudtam, hogy Muroja nem tudta befejezni a körét, én sem adtam bele mindent az elején, bár utólag tartottam tőle, nehogy visszaüssön. Szerencsére túléltem a következő kört, és a végén tudtam, hogy a határon kell repüljek ahhoz, hogy megelőzzem Hannest és Nigelt. El kell tudni viselni a nyomást, én pedig mentálisan nagyon felkészült voltam. Ezt a győzelmet a szüleimnek ajánlom, akik mindvégig támogattak, és azzá az emberré tettek, aki most vagyok.”

A pontversenyt vezető német nem bízza el magát, hanem versenyről versenyre halad, de a szezon végén természetesen szeretne világbajnokként ünnepelni.

A következő futamra június 4-én és 5-én kerül sor a japán Csibában, míg Budapestre július 16-án és 17-én érkezik a mezőny.

RED BULL AIR RACE
A VB 2. FUTAMA, SPIELBERG
A végeredmény:
1. Matthias Dolderer (német, Edge 540 V3) 56.996, 2. Hannes Arch (osztrák, Edge 540 V3) 57.336, 3. Nigel Lamb (brit, MXS-R) 57.349
A pontverseny állása: 1. Dolderer 27 pont, 2. Nicolas Ivanoff (francia) 19, 3. Arch 12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik