Red Bull Air Race: megvan az új, balatoni helyszín – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.03.01. 11:07
null
(Fotó: Red Bull HU)
A sorozat történetében is rekordot jelentő 13. alkalommal érkezik Magyarországra a Red Bull Air Race világbajnoki sorozat, amelyet ezúttal új helyszínen, a Balatonon rendeznek meg.

 

 

A gyorsaságot és izgalmas magasságokat ötvöző, felfújt kapuk közt zajló lélegzetelállító verseny hagyományos helyszíne a korábbi években Budapest történelmi belvárosa volt, ám az ismert előzmények után (a főpolgármester nem engedélyezte, hogy az idén is a Parlament előtti Duna-szakaszon tartsák meg a viadalt), a rendezőknek más megoldás után kellett nézniük. S a lehető legjobbat sikerült megtalálniuk: a Balaton-parti üdülőváros, Zamárdi ad otthont neki, ahol a világ legjobb pilótái a tó csodás panorámájával a háttérben repülnek majd.

(Fotó: Red Bull HU)
(Fotó: Red Bull HU)

Magyarország a Red Bull Air Race bölcsője: itt rendezték 2003-ban a sportág történetének második futamát, és innen származik a verseny úttörő pilótája, Besenyei Péter is. Az eddig megszokott budapesti helyszín után idén a 370 km/órás sebességgel száguldó mezőny az eredetileg meghirdetett időpontban, 2019. július 13-14-én Közép-Európa legnagyobb tavának déli partjára költözik. Zamárdi az európai turisták ismert és kedvelt célállomása a lenyűgöző környezet, a hosszú tópart, zenei fesztiváljai és a környéken található borvidék okán.

„A Red Bull Air Race világszínvonalú nemzetközi esemény, így nagy örömmel biztosítunk helyszínt a 2019-es magyar futamnak. A gyorsaságot és precíz repülési technikát ötvöző verseny mellett egész hétvégén változatos programokat kínálunk a család összes tagjának – mondta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere. – Zamárdi közel másfél évtizedes tapasztalattal bír a nagyszabású rendezvények szervezése terén, és a város adottságai tökéletesen alkalmasak a Red Bull Air Race megrendezésére. A környezet és a gyönyörű látkép méltó lesz a verseny színvonalához, amely óriási hírverést jelent majd a településnek és az egész balatoni régiónak.”

„Szeretném megköszönni Csákovics polgármester úrnak és mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy a Red Bull Air Race magyarországi futamának a Balaton adhasson otthont – mondta Erich Wolf, a Red Bull Air Race GmbH ügyvezetője – Pilótáink és partnereink alig várják, hogy újabb rajongókkal találkozhassanak, és ezen a gyönyörű helyszínen repülhessenek, amelynek szerepe a vitorlás és egyéb vízi sportok terén is meghatározó. Nagyon várjuk, hogy újabb fejezetet nyissunk a Red Bull Air Race és Magyarország páratlan történetében.”

A budapesti versenyre vásárolt jegyek teljes összegben visszaválthatók az eredeti értékesítési helyeken. A szervezők hamarosan nyilvánosságra hozzák a jegyvásárlási lehetőségeket a balatoni versenyre.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik