Ralikrossz: Szabó Krisztián negyedik lett az idénynyitón

Vágólapra másolva!
2019.04.06. 20:58
null
Szabó Krisztián jól kezdett a vb-n
Szabó Krisztián negyedikként végzett a ralikrossz-világbajnokság idénynyitó, abu-dzabi viadalán – ez sikernek számít az újonc pilóta számára.

Kihozta a maximumot a hétvégéből – és ennél aligha tehetett volna többet. Szabó Krisztián ráérzett az abu-dzabi Formula–1-es pályán felépített ralikrosszpálya vonalvezetésére, s bár az elődöntőben akadt egy kis technikai gondja, elérte a célját és bejutott a döntőbe.

„Sűrű nap volt, de jól kezdődött, mert pénteken változtattunk az autó beállításain, amitől az sokkal kényelmesebb és kezelhetőbb lett – mondta Szabó a Nemzeti Sportnak. – Nyilván változtattam a vezetési stílusomon is: talán furcsa, de egy-két kanyarban kicsit lassítanom kellett ahhoz, hogy összességében gyorsabb legyek.”

A negyedik kvalifikációban az egyik ugratóról túl keményen érkezett le Szabó – megütötte a gerincét. Szerencsére nem történt nagyobb baj, ám onnantól kezdve minden leérkezésnél és nagy levegővételnél fájt a háta. Viszont ez sem akadályozhatta meg abban, hogy rajthoz álljon a döntőben élete első teljes világbajnoki szezonjának első futamán.

„Nagyon sok tapasztalatot szereztem ezen a hétvégén: örülök, hogy ott lehettem a döntőben – folytatta Szabó. – Bár láttam az időtervet, mégis sokkolt, hogy az elődöntő után szinte semmi idő nincs, a csapat éppen csak kereket cserél, és menni is kell vissza a pályára. Az abu-dzabi hőségben ez fizikailag is megterhelő volt, meg azért a Supercar kategóriában sokkal nagyobb erők hatnak a versenyzőkre, mint a Super1600-ban. A legnagyobb pozitívum, hogy a tempóm megvan, akár a leggyorsabb is tudok lenni, csak arra kell figyelni, hogy négyből négy, vagy hatból hat körön gyors legyek.”

Ami már most látszik, hogy a gyárak és világbajnokok nélküli mezőny elképesztően sűrű, és mindenki azért jött ide, hogy világbajnoki címet szerezzen. Ezért aztán a pilóták nem félnek belemenni a kemény test test elleni csatába, odateszik magukat és a gépüket, így szombaton jó néhány autó összetört, és sajnos kisebb sérülések is történtek.

A leintés után a versenybíróság számos akciót megvizsgált (többek között Szabóét is, aki elnézett egy féktávot és nem követte a pálya nyomvonalát), kiosztott jó pár büntetést, úgyhogy végül nem Niclas Grönholm nyert, hanem Kevin Hansen, Szabó Krisztián pedig, bár az ötödik pozícióban ért célba, végül a negyedik helyért járó pontokat kapta meg.

RALIKROSSZ VB, 1. FUTAM, ABU-DZABI

Supercar: 1. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208 WRX), 2. N. Grönholm (finn, Hyundai i20), 3. Doran (brit, Audi S1 Quattro) 4:40195, 4. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1 Quattro) 4:43.117

A vb állása. Supercar: 1. Kevin Hansen 30 pont, 2. Grönholm 26, 3. Baumanis (lett, Ford Fiesta) 20, ...5. Szabó K. 18

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik