Rali ob: első futamgyőzelmét aratta a Vincze, Bazsó kettős

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2017.11.05. 19:00
null
Vincze Ferenc és Bazsó Attila a navigátor 44. születésnapján nyert először (Fotó: Rallye Évkönyv 2017/Szabó-Jilek Ádám)
A Vincze Ferenc, Bazsó Attila kettős végig kontroll alatt tartva a versenyt megnyerte az idényzáró Eger ralit.

 

 

Pályafutása első országos bajnoki futamgyőzelmét aratta hétvégén a Vincze Ferenc, Bazsó Attila kettős – ez az év végi harmadik helyet is jelenti a párosnak. A fiatal pilóta tizenöt gyorsasági szakasz közül tízet megnyert, és bár Turán Frigyesben és Ranga Péterben kemény ellenfélre talált, igazából végig kontroll alatt tartotta a versenyt. Rendkívül fegyelmezetten autózott, s bár vasárnap délelőtt rosszul választott gumit (vizes aszfaltra való abronccsal ment a száraz aszfalton, amit egy lassító bánt), még ez is belefért.

„Nem kezdtük extrán jól a versenyt, az első kör után csak a második helyen álltunk, de azután változtattunk a beállításon, és ennek köszönhetően sokat gyorsultunk
– értékelt Vincze, akinek navigátora vasárnap ünnepelte 44. születésnapját, úgyhogy ennél szebb ajándékot aligha kaphatott/szerezhetett volna. – Egymás után nyertük a gyorsaságikat és az első nap végére olyan előnyt gyűjtöttünk, hogy azt már csak be kellett osztani. Sikerült. Eléggé elfáradtunk, mert hosszú verseny volt, sok gyorsaságival, és biztosan kell még két-három nap, hogy feldolgozzuk, összejött, amiért egész évben dolgoztunk.”

Vincze Ferenc és Bazsó Attila a navigátor 44. születésnapján nyert először (Fotó: Rallye Évkönyv 2017/Szabó-Jilek Ádám)
Vincze Ferenc és Bazsó Attila a navigátor 44. születésnapján nyert először (Fotó: Rallye Évkönyv 2017/Szabó-Jilek Ádám)

A második helyen érkező Turán Frigyes és Farnadi Ágnes is űzte hajtotta a Fiestát, annyira, hogy Vinczén kívül csak ők tudtak szakaszt nyerni (ötöt, vagyis a gyorsaságik egyharmadát) ezen a versenyen. Voltak szakaszok, amelyeken tizedmásodpercek döntöttek közöttük, s a végső különbség sem olyan „hű de megnyugtató”.

A Ranga Péter, Szőke Tamás kettős teljesítette a kitűzött célt: nem vállalt felesleges kockázatot, de végig lőtávolon belül volt, hogy ha Vincze hibázik (nem hibázott), akkor ott legyenek a spiccen, hiszen ebben az esetben megszerezhették volna az év végi harmadik helyet. Így maradt az egri dobogós hely és az év végi negyedik.

A nap eseményeihez tartozik, hogy a 10. szakaszon (vagyis a vasárnapi elsőn) történt egy baleset, amely miatt majd' egy órán át állt a verseny: az egyik versenyzőpáros egy lassítónál elsodort egy sportbírót és ráesett az előzőleg balesetet szenvedő riválisra. A sérült sportbírót mentőhelikopterrel kórházba szállították, az állapotáról egyelőre nincs hivatalos információ.

EGER RALI, AZ OB 7. FUTAMA
Abszolút végeredmény:
1. Vincze Ferenc, Bazsó Attila (S-Motorsport, Skoda Fabia R5) 1:05:44.6, 2. Turán, Farnadi (Turán Motorsport, Ford Fiesta R5) 13.9 másodperc hátrány, 3. Ranga P., Szőke (Ranga Motorsport, Skoda Fabia R5) 38.1 mp h.
Az ob végeredménye (nem hivatalos): 1. Herczig Norbert, Igor Bacigal (Skoda Rally Team Hungária, Skoda Fabia R5) 141, 3. Hadik, Kertész (Hadik Autósport, Ford Fiesta R5) 121, 3. Vincze, Bazsó 117

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik