MTI 2019.05.23 11:37 Frissítve: 2019.05.23 12:22

Rali Eb: 10. közös versenyére készül a Herczig, Ferencz páros

Tizedik alkalommal versenyez együtt Herczig Norbert és Ferencz Ramón, akik a rali Európa-bajnokság (ERC) idei harmadik futamán Lettországban állnak rajthoz a hétvégén.

 

A Mol Racing Team párosa tavaly nem indult el a Rally Liepaján, így ismét új pályákat kellett megismerniük, de a pilóta és navigátora – állításuk szerint – most már tökéletes összhangban van.

Herczig elmondta: mivel ez lesz a tizedik közös versenyük, már rutinosan dolgozzák fel a pályákat.

„Ramón tökéletesen ráérzett arra, hogy milyen itinerrel tudok a lehető leggyorsabb lenni, és az információkat is nagyon jól adja vissza” – hangsúlyozta a keddi, lettországi tesztet követően Herczig.

A pilóta elárulta: mérnökük kitalált egy új lengéscsillapító-beállítást, ráadásként olyan gumit kaptak, ami kimondottan a lettországi, murvás pályákra való, bár azokkal korábban még nem ment.

„Bármit, amit kigondoltam, az autó megcsinálta, a féktávok, a kigyorsítások, a stabilitás, mind álomszerű volt” – emelte ki Herczig.

Hozzátette, optimistán várja a versenyt, amelynek a kvalifikációja pénteken lesz. Szombaton és vasárnap a 13 gyorsasági szakaszon összesen több mint 206 km vár a mezőnyre.

2019.04.17 13:57:32

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2019.04.05 20:33:34

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

A Zengő Motorsport a tavalyi idénnyel ellentétben 2019-ben nem állandó tagja a mezőnynek.

2019.03.08 13:07:25

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Adatbankunkban nyomon követhetik az idény közben a sorozat eredményeit.

2019.02.16 23:07:10

Egyéb autó-motor KOVÁCS NIKOLETT

„Számomra egy szép kihívás bebizonyítani, hogy ebben a korban is lehet valaki versenyképes.”

2018.11.15 13:12:44

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Európa legnépszerűbb crossoveréhez teljesen új benzines hajtásláncok érkeztek. (x)