Rali: a nézők közé hajtott egy versenyző Tótkomlóson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.10. 14:30
null
A nézők közé hajtott egy autó Tótkomlóson (Fotó: beol.hu)
A nézők közé hajtott egy versenyző a hétvégi Tótkomlós ralin – számolt be róla a beol.hu.

 

A hivatalos jelentés szerint 11-en sérültek meg, két embert életveszélyes állapotban szállítottak kórházba – mint a portál írja, „olvasói beszámoló alapján a versenyautót a nézőközönség emelte fel, hogy az alá szorult sérülteket ki tudják szabadítani. A helyszínre mentőhelikopterek is érkeztek.”

Tűri Zsanett, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletes munkatársa elmondta, hogy a történtek körülményeit a rendőrség büntetőeljárás keretein belül vizsgálja.

A beol.hu úgy tudja, az incidens már a verseny után történt, „a díjátadóra készülődtek. Az a szokás, hogy egy utolsó kört (felvonulva) tesznek meg a versenyzők. Belefért egy-két merész mozdulat ezúttal is. Egy versenyző viszont a nézők közé csapódott a komlósi Bástya áruház közelében.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik