Pedrosa rajtelső, Rossi kiütötte Lorenzót az első sorból

Vágólapra másolva!
2015.10.24. 11:55
null
Dani Pedrosa indulhat az élről a malajziai futamon (Fotó: AFP)
Másfél napnyi szócsata után egy eddig nem emlegetett név, Dani Pedrosa végzett az élen a MotoGP Malajziai Nagydíjának időmérő edzésén. Mindez persze nem derült égből villámcsapás. Pedrosának mindig is jól feküdt ez a pálya, a hétvégi szabadedzések alatt pedig mindig az első háromban volt, sőt két edzést megnyert.

 

 

A szombat reggeli, harmadik szabadedzés után ennek ellenére sokan talán mégis Jorge Lorenzót várták az élre, aki azonban a negyedik gyakorláson elesett. Kisebb kicsúszás volt csak, de elég ahhoz, hogy picit veszítsen a magabiztosságból, ami elengedhetetlen a gyors körhöz. A spanyolt a leintés után éppen legnagyobb ellenfele, Valentino Rossi pöckölte ki az első sorból. Lorenzo akkor szembesült csak ezzel, amikor útját állták a parc fermé előtt és tovább terelték a box felé.

Volt még más izgalom is a mai napon, Marc Márquez többször is próbált borsot törni az őt betámadó Rossi orra alá. Kétszer is mögötte maradt, miközben az olasz félrehúzódott, és próbált minden érkező versenyzőt elengedni.

Ezzel egyébként mindketten megsértették azt a bizonyos 10 százalékos szabályt, miszerint indokolatlanul tilos a saját megszokott tempódnál lassabban haladni a pályán.

A Moto3-asoknál sorozatosak a büntetések emiatt, kíváncsian várjuk, hogy a versenyigazgatóság a nagyok körmére is ránéz-e ezúttal.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, MALAJZIAI NAGYDÍJ
IDŐMÉRŐ
MOTOGP

1. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 1:59.053 perc
2. Marc Márquez (spanyol, Honda) +0.409 másodperc
3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +0.673
4. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) +0.684
A vb-pontverseny állása: 1. Rossi 296 pont, 2. Lorenzo 285, 3. Márquez 222

MOTO2
1. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 2:06.383
2. Johann Zarco (francia, Kalex) +0.127
3. Álex Rins (spanyol, Kalex) +0.454
A vb-pontverseny állása: 1. Zarco 318 pont (már világbajnok), 2. Rins 214, 3. Tito Rabat (spanyol, Kalex) 206

MOTO3
1. Niccolo Antonelli (olasz, Honda) 2:12.653
2. Jorge Navarro (spanyol, Honda) +0.047
3. Miguel Oliveira (portugál, KTM) +0.240
A vb-pontverseny állása: 1. Danny Kent (brit, Honda) 244 pont, 2. Miguel Oliveira 204, 3. Enea Bastianini (olasz, Honda) 188

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik