Pedrosa került ki győztesen a brnói thrillerből

Vágólapra másolva!
2012.08.26. 16:10
null
Dani Pedros 13 pontra csökkentette a hátrányát Jorge Lorenzo mögött (Fotó: Reuters)
Címkék
Dani Pedrosa nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának Cseh Nagydíját. A spanyol versenyző honfitársát, Jorge Lorenzót győzte le, s így csökkentette vele szembeni hátrányát a vb-pontversenyben. A harmadik helyet a brit Cal Crutchlow szerezte meg.

 

MOTOGP

Pedrosa és Lorenzo az egész verseny során egy másodpercen belüli távolságra volt egymástól. A két spanyol pilóta szinte fej-fej mellett haladt végig a brnói futamon, majd a befejező körben négyszer is helyet cseréltek, míg végül Pedrosa az utolsó kanyarnál élre állt és megnyerte a nagydíjat.

Pedrosa így 13 pontra csökkentette a hátrányát Lorenzóval szemben a világbajnoki pontversenyben. Cal Crutchlow megszerezte a várva várt első dobogós helyezését a jelenlegi idényben (harmadik lett), aminek örömére a Tech 3 Yamaha szerződést is hosszabbított vele Brnóban. Crutchlow 12 év után az első brit pilóta, aki dobogóra állhatott ebben a kategóriában – legutóbb ez Jeremy McWilliamsnek sikerült.

A Casey Stoner és Nicky Hayden nélkül lebonyolított futamon Crutchlow mögött Andrea Dovizioso lett a negyedik.

MOTO2

Marc Márquez megállíthatatlanul robog a világbajnoki cím felé: a spanyol pilótánál Brnóban sem akadt jobb, így az idei hatodik futamgyőzelmét aratta.

MOTO3

A Moto3-as kategóriában a német Jonas Folger diadalmaskodott, mögötte szoros befutót követően Luis Salom lett a második, míg a vb-pontversenyben vezető Sandro Cortese a harmadik.

MOTOGP, CSEH NAGYDÍJ, BRNO
MOTOGP
1. Dani Pedrosa spanyol Honda 42:51.570
2. Jorge Lorenzo spanyol Yamaha +0.178
3. Cal Crutchlow brit Yamaha +12.343
4. Andrea Dovizioso olasz Yamaha +18.591
5. Stefan Bradl német Honda +25.582
6. Álvaro Bautista spanyol Honda +29.451
MOTO3
1. Jonas Folger német Kalex 43:03.089 p
2. Luis Salom spanyol Kalex +5.918
3. Sandro Cortese német KTM +5.963
4. Maverick Vinales spanyol FTR Honda +6.091
5. Alex Rins spanyol Suter +6.490
6. Jakub Kornfeil cseh FTR Honda +6.572
MOTO2
1. Marc Márquez spanyol Suter 41:19.178
2. Thomas Lüthi svájci Suter +0.061
3. Pol Espargaró spanyol Kalex +0.440
4. Andrea Iannone olasz Speed Up +0.510
5. Simone Corsi olasz FTR +10.319
6. Alex De Angelis San Marinó-i FTR +10.643
A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA
MOTOGP
1. Jorge Lorenzo 245 pont
2. Dani Pedrosa 232
3. Casey Stoner 186
4. Andrea Dovizioso 150
5. Cal Crutchlow 122
6. Stefan Bradl 105
MOTO2
1. Marc Márquez 213 pont
2. Pol Espargaró 165
3. Thomas Lüthi 154
4. Andrea Iannone 149
5. Scott Redding 106
6. Mika Kallio 97
MOTO3
1. Sandro Cortese 200 pont
2. Maverick Vinales 168
3. Luis Salom 149
4. Romano Fenati 104
5. Álex Rins 83
6. Alexis Masbou 81
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik