MTI 2019.12.10 15:03 Frissítve: 2019.12.10 16:06

Motorsport: januárban újra Budapesten versenyeznek

Második alkalommal rendezik meg január 19-én az X-Trial motoros ügyességi világbajnoki sorozat budapesti futamát, amelynek az idén januári viadalhoz hasonlóan ezúttal is a Papp László Budapest Sportaréna ad majd otthont.


A 2018-as szezonban a vb nyitóversenyére került sor a magyar fővárosban, ezúttal viszont - két franciaországi helyszín után - a sorozat harmadik futamát rendezik Budapesten, majd Barcelonába, Bilbaóba, Bécsújhelyre és Andorra La Vellába látogat el a mezőny.

A szervezők tájékoztatása szerint nyolc motoros áll majd rajthoz - köztük a címvédő és szabadtéren, illetve fedettpályán is 13-szoros vb-győztes katalán Toni Bou -, és az első, valamint a második fordulóban is ketten esnek ki, ezt követi a bronzfutam és a döntő. A pálya hat szakaszból áll majd, az első és a második körben egyformán öt-öt szakaszt kell teljesíteniük a motorosoknak, a bronzcsatára egyetlen szakaszon kerül sor, míg a fináléba jutó két versenyző mind a hat szakaszon végigmegy az aranyéremért zajló küzdelemben.

Az épített akadályokból álló pályát a rendelkezésre álló idő alatt minél kevesebb hibaponttal kell teljesíteni, levonás a lábletételért, valamint azért jár, ha a versenyző leesik egy akadályról, vagy ha a motornak a keréken kívül más része is éri a földet.

Az X-Trial vb-sorozat budapesti versenye január 19-én 16 órakor kezdődik majd.


2020.10.16 16:53:52

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

„Az, hogy ebből a kis faluból kilépve értem el sikert, még inkább felértékeli az egész történetet.”

2020.10.09 09:40:30

Egyéb autó-motor HOLMÁR ZOLTÁN

Kállay Miklós miniszterelnökként és túraautó-versenyzőként is biztos kézzel fogta a kormányt.

2020.10.09 11:29:56

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

A magyar versenyző Szlovákiában visszatér a rajtrácsra, és címvédőként a dobogós helyekért akar küzdeni.

2020.09.01 16:31:29

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2020.08.17 19:59:32

Egyéb autó-motor MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Az úszás példát mutatott arra, hogy talpra lehet állni, nem önmegvalósításra törekvő klasszis edzőkkel és klasszis versenyzőkkel. … Úgy jó, ha a múlt nem nosztalgiát szül, hanem tanulságot.