Gyorsaságimotoros-vb: magyar szabadkártyás Misanóban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.29. 14:20
Megkapta a szabadkártyát a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto3-as kategóriájának szeptember közepén sorra kerülő misanói futamára Gyutai Adrián. A Tomracing Motorsport versenyzője a pénzügyi feltételek teljesülése után rajthoz is állhat majd a versenyen.


A 24 éves paksi motoros menedzsmentjének tájékoztatása szerint a Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM) szerdán küldte meg a hivatalos levelet arról, hogy melyik kategóriában melyik versenyző jut szabadkártyás indulási lehetőséghez Misanóban.
A 24 éves paksi motoros menedzsmentjének tájékoztatása szerint a Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM) szerdán küldte meg a hivatalos levelet arról, hogy melyik kategóriában melyik versenyző jut szabadkártyás indulási lehetőséghez Misanóban.

Gyutai mellett a Moto2-ben Mattia Pasini és Luca Marini, a MotoGP-ben pedig Michele Pirro lehet ott a vb-futamon.

„Még mindig nagyon nehéz elhinni, hogy ilyen lehetőség előtt állok” – mondta Gyutai, hozzátéve, reménykedik benne, hogy valóban ott lehet majd a rajtrácson szeptember közepén. Hangsúlyozta, hogy két olaszországi tesztre lenne lehetősége a verseny előtt, szeptember első hetében pedig a Pannónia-Ringen próbálhatná ki a TVR Vitalidi csapat versenymotorját.

Gyutai menedzsmentje jelezte, a rajthoz álláshoz szükséges pénzügyi feltételek megteremtése érdekében gőzerővel folynak a tárgyalások. A lehetőséget a Dunlop Italia, a Moto2-es és a Moto3-as kategória hivatalos gumiszállítója ajánlotta fel június végén, miután a magyar motoros tesztelte a cég által kifejlesztett vázat, valamint az abroncsokat a misanói pályán.

Gyutai 2013-ban Magyarország legeredményesebb versenyzője volt: a Superstock 600-as kategóriában magyar bajnoki címet nyert, ezüstérmes volt az Alpok-Adria és az IMRC nemzetközi sorozatban, az Európa-bajnokság egyetlen magyar indulójaként pedig a 14., pontszerző helyen végzett.

A paksi motoros az idén az olasz bajnokságban versenyez, és a zárófutam előtt kilenc ponttal a 14. helyen áll a több mint 40 tagú mezőnyben.

A gyorsaságimotoros-vb-n legutóbb 2011 novemberében állt rajthoz magyar versenyző, Sebestyén Péter.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik