MotoGP: viszlát valamikor, valahol...

KOVÁCS NIKOLETT (Katar)KOVÁCS NIKOLETT (Katar)
Vágólapra másolva!
2020.03.08. 22:20
null
Csak egy szokásos Moto3-as futam – mindenki egy rakáson (Fotó: Hantos László)
Furcsa hangulatban telt a gyorsaságimotoros-világbajnokság Katari Nagydíja, melyen a koronavírus miatt a MotoGP futamát nem rendezték meg. A két alacsonyabb géposztályban azért került sor a megméretésre, mert azokban a mezőny már a múlt héten Katarba érkezett tesztelésre.

A koronavírus okozta bizonytalanság nemhogy csökkent, de nagyobb lett az elmúlt napok során. Az Olaszországban élő versenyzők és csapattagok elvileg gond nélkül hazatérhetnek, ám hogy mi lesz utána, azt senki sem tudja.

De eleget beszéltünk már a koronavírusról a héten, essék szó inkább a mai két futamról!

Tíz pilóta egy másodpercen belül közel negyvenpercnyi motorozás után – csak egy szokásos Moto3-as futam.

„Életem egyik legjobb versenye volt. Nagyon kellett koncentrálnom végig. Tacukival volt egy harcom, aki kivezetett az első kanyarban, ami nagyon nehéz pillanat volt. Az ebből adódó hátrányt utána le kellett dolgoznom úgy, hogy közben nyugodt maradjak és ne kövessek el semmilyen hibát” – idézte fel a győztes az egyik kulcsmomentumot.

Arenas sikere a KTM 100. győzelmét is jelentette (Fotó: Kovács Nikolett)
Arenas sikere a KTM 100. győzelmét is jelentette (Fotó: Kovács Nikolett)

Albert Arenas úgy nyerte meg a legkisebb kategória küzdelmét, hogy minden nyomás ellenére is tökéletes utolsó kört tudott futni, és a közel egy kilométeres egyenesen maga mögött bírta tartani John McPhee-t, aki az elmúlt esztendők futamai alapján más végeredményre számított.

„Az utolsó négy-öt körben nagyon erősnek éreztem magam. Az elmúlt évek versenyeit látva arra számítottam, hogy ezt a futamot nem lehet úgy megnyerni, hogy elsőként fordulsz rá a célegyenesre. A terv az volt, hogy utána megelőzzem Albertet, de nem sikerült” – mondta McPhee, aki egy továbbra is gyorsabb Hondával maradt le a győzelemről KTM-es társa mögött.

A Moto2-es viadal már teljesen másképp zajlott, és ahogy arra számítani lehetett, az első gumik élettartama erősen befolyásolta a végeredményt.

Utolsó körös izgalomnak itt nem lehettünk szemtanúi, de a látószervünknél maradva valószínűleg kevés szem maradt szárazon, amikor a leintés után a sisak alatt sírásban kitörő Nagasima Tecuta az ég fele mutatott, barátjának (ahogy ő fogalmazott, testvérének), Tomizava Sojának ajánlva, megköszönve ezt a győzelmet, aki 10 évvel ezelőtt épp ezen a pályán nyerte meg a sporttörténelem első Moto2-es futamát, mielőtt ugyanabban az évben, szeptemberben a misanói versenyen életét vesztette egy tragikus balesetben.

Ennél szebb módja nincs az emlékezésnek (Fotó: Kovács Nikolett)
Ennél szebb módja nincs az emlékezésnek (Fotó: Kovács Nikolett)

További érdekességekről az alábbi videóban kollégánk mesél a helyszínről:

Moto2 (20 kör, 107.6 km)
1. Nagasima Tecuta (japán, Kalex) 40:00.192 perc
2. Lorenzo Baldassarri (olasz, Kalex) 1.347 mp hátrány
3. Enea Bastianini (olasz, Kalex) 1.428 mp h.
A vb állása egy verseny után (még 19 van hátra): 1. Nagasima 25 pont, 2. Baldassarri 20, 3. Bastianini 16

Moto3 (18 kör, 96.84 km)
1. Albert Arenas (spanyol, KTM) 38:08.941 perc
2. John McPhee (brit, Honda) 0.053 mp hátrány
3. Ogura Ai (japán, Honda) 0.344 mp h.
A vb állása egy verseny után (még 19 van hátra): 1. Arenas 25 pont, 2. McPhee 20, 3. Ogura 16

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik