MotoGP: Rossinak kedveztek az égiek, Lorenzo ismét a sisak miatt szívott

Vágólapra másolva!
2015.08.30. 16:24
null
Rossi (balra) már Silverstone-t is kipipálta (Fotó: Action Images)
Valentino Rossi szezonbeli negyedik futamgyőzelmét aratta a gyorsaságimotoros-világbajnokságon azzal, hogy az első helyen intették le Silverstone-ban. Danilo Petrucci és Andrea Dovizioso tudott még felállni a dobogóra, a negyedikként záró Jorge Lorenzo hátránya tizenkét pont az összetettben.

 

A reggeli vizes bemelegítő edzésen Valentino Rossi volt a leggyorsabb, így ha valakik, akkor ő, a csapata és minden egyes Rossi-szurkoló az esőért imádkozott.

HALASZTANI KELLETT A RAJTOT

Amikor a MotoGP-pilóták felálltak a rajtrácsra, még száraz volt a pálya (legalábbis a versenyvonal), de a rajtprocedúra alatt esni kezdett.

A rajtot közvetlenül megelőző bemelegítő kör végén az összes versenyző bejött a boxutcába motort cserélni. Mivel senki sem tért vissza a rajtrácsra, a versenyigazgató, Mike Webb megszakította az eseményeket, és új rajtot rendelt el. A versenytáv azonban nem változott.

Bár a rajtot Jorge Lorenzo kapta el a legjobban, Rossi már a következő körben az élre állt, és szép lassan el is lépett a többiektől, egyedül Marc Márquez tudta tartani a lépést vele – amíg a 13. körben el nem esett.

Szuperlatívuszokban kell szólnunk Danilo Petrucciról, aki életében először felállhatott a dobogóra, miután második lett márkatársa, Andrea Dovizioso előtt.

Petrux az utolsó körökben közel hét másodpercről 1.7-re csökkentette hátrányát Rossi mögött, de a Doktornak maradt még annyi tartaléka, hogy ne kerüljön veszélybe az első helye.

A nap vesztese Lorenzo volt, aki 12 pontos hátrányban várja a folytatást. De lehetett volna rosszabb is, hiszen a versenynek volt olyan pontja, amikor hatodik helyen haladt, miközben csapattársa az élen állt.

Márquez azonban bukott, nem sokkal később pedig Lorenzo visszaelőzte Dani Pedrosát. A boxba érve, Lorenzo a plexijét mutogatta, ami teljesen bepárásodott, így sokadik alkalommal már a sisakja miatt veszített értékes pontokat, és ez akár a bajnoki címbe is kerülhet.

Silverstone eddig nem tartozott Rossi kedvenc pályái közé, csupán egyszer tudott itt pódiumra állni. Mai győzelme után a jelenlegi pályák közül már csak kettő olyan van, amelyen eddig nem tudott nyerni: Austin és Aragón.

Tudván, hogy ez a pálya papíron Lorenzónak kedvezett, egyre többen fogadnak a Doktor 10. világbajnoki címére, de a következő hat verseny is tartogathat még nem várt eseményeket.

Lorenzo sisakja újra bepárásodott
Lorenzo sisakja újra bepárásodott

A DOBOGÓSOK ELSŐ REAKCIÓJA

Valentino Rossi: – Amikor láttam, hogy Marc elesett, egy kicsit kiengedtem, mert azt hittem, elég lesz az előnyöm. De ez a MotoGP, sosem engedhetsz ki, mert itt mindenki le akar győzni. Nagyon örülök Petrux eredményének. Az utolsó körökben nagyon kellett koncentrálnom, mert egyre több volt a víz a pályán, igyekeztem a lehető legkönnyedebben motorozni.

Danilo Petrucci: – Nem értem, hogy hogyan tudtam ilyen közel kerülni Valentinóhoz a végén. De amikor láttam, hogy egyre közelebb vagyok hozzá, mindent beleadtam. Aztán újra jobban kezdett esni, én pedig óvatosan kezdtem menni az első gumim miatt. Még mindig nem fogtam fel, hogy itt vagyok. Az utolsó kanyarokban már csak vigyorogtam.

Andrea Dovizioso: – Egyre jobban esett a futam során, a hátsó gumik pedig folyamatosan vesztettek a teljesítményükből. Danilo olyan volt előttem, mint egy csali, mindent megtettem, hogy levadásszam, de ma nagyon jól motorozott. Boldog vagyok, hogy újra az első háromban végeztem, ezek után még jobban várom a hazai futamunkat.

GYORSASÁGIMOTOROS-VILÁGBAJNOKSÁG, BRIT NAGYDÍJ
MOTOGP
1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha)
2. Danilo Petrucci (olasz, Ducati) +3.010
3. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) +4.117
A vb-pontverseny állása: 1. Rossi 236 pont, 2. Jorge Lorenzo 224, 3. Marc Márquez 159

MOTO2

Akárcsak négy héttel ezelőtt, az eső most is izgalmassá tette a nap első versenyét. A reggeli vizes bemelegítő edzések után az első futamot most a Moto2-esek futották. A rajtot megelőző pillanatokban a pálya még nem volt alkalmas a slick gumikra, ráadásul az eső ismét szitálni kezdett, így esős versenyt hirdettek. De ez az állapot nem tartott sokáig. A folyamatosan száradó pályán a vizes gumik természetesen melegedni és fogyni kezdtek, egyre több nehézség elé állítva a pilótákat.

A verseny első kritikus pontját Johann Zarco kezelte a legjobban, amikor a táv felénél négy kör alatt közel hét másodperces előnyt motorozott össze.

A második hely sokáig Tito Rabat kezében volt, de egyre kevésbé tudta kezelni a gumik kopását, így Álex Rins öt körrel a vége előtt megelőzte. Utóbbi nagyon megnyomta az utolsó köröket, egy ideig úgy nézett ki, hogy Zarcót is utolérheti, ám erre nem került sor, a francia most is talált némi tartalékot, amit a végén be is vetett.

Rabat egy nagyobb hiba ellenére is megőrizte harmadik helyét csapattársával, Álex Márquezzel szemben, aki a szezon második felére kezdi felvenni a kategória ritmusát.

Zarco idei ötödik győzelmével 85 pontra növelte előnyét az összetettben Rins előtt.

A DOBOGÓSOK NYILATKOZATAI
Johann Zarco:
– Köszönöm a csapatnak, nagyon jó munkát végeztünk. Szerencsére korábban volt alkalmam hasonló körülmények között motorozni, így tudtam, hogy hogyan tudok a legjobban vigyázni a gumikra. A végén is csak arra figyeltem, hogy a lehető legjobban megóvjam őket. Fantasztikus érzés ismét nyerni, nincs mese, mostantól a világbajnoki cím a cél.
Álex Rins:
– Öt körrel a vége előtt nagyon elkezdtem nyomni, mert azt hittem, negyedik vagyok. Nehéz verseny volt, de nagyon boldog vagyok.
Tito Rabat:
– Nagyon nehéz verseny volt. Az elején, amíg vizes volt a pálya, örültem, mert reggel is jól mentem ilyen körülmények között. De aztán a pálya száradni kezdett, a futam vége pedig már teljes katasztrófa volt. Csak az volt a célom, hogy motoron maradjak, és közben a lehető legtöbbször tudjam rajta tartani a gázt.

GYORSASÁGIMOTOROS-VILÁGBAJNOKSÁG, BRIT NAGYDÍJ
MOTO2
1. Johann Zarco (francia, Kalex)
2. Álex Rins (spanyol, Kalex) +3.360
3. Tito Rabat (spanyol, Kalex) +5.527
A vb-pontverseny állása: 1. Zarco 249 pont, 2. Rins 164, 3. Rabat 161

MOTO3

A nap utolsó küzdelme előtt és alatt egy pillanatig sem volt kérdés, hogy esős verseny vár a Moto3-asokra. Az elsődleges izgalmat ezúttal az okozta, hogy kinek sikerül talpon maradnia az egyre inkább tóvá változó pályán.

A cseh Jakub Kornfeil élete eddigi legjobb eredményét elérve második lett. Azért nem maradtunk előzések és küzdelem nélkül, Niccoló Antonelli, Andrea Locatelli és Francesco Bagnaia gondoskodott az efféle izgalmakról is. Hármuk közül végül csak Antonellinek sikerült célba érnie, harmadikként intették le.

A 36 indulóból végül 20-an látták meg a kockás zászlót, négyen úgy, hogy estek a futam során. Ami a bukásokat illeti: Jorge Martin hármat, Karel Hanika, Brad és testvére, Darryn Binder fejenként két-két esést könyvelhetett el, mielőtt feladták a versenyt.

Danny Kent ezzel 70 pontra növelte összetettbeli előnyét az utolsó körben bukó Enea Bastianini előtt.

A DOBOGÓSOK NYILATKOZATAI
Danny Kent:
„Az utolsó 4-5 kör nagyon nehéz volt, rengeteg víz volt a pályán, szinte már evezni lehetett volna rajta. Ez egy csodálatos és fontos győzelem, amit a családomnak, a csapatomnak, a szurkolóimnak és a szponzoraimnak ajánlok."
Jakub Kornfeil:
„Nagyon nehéz verseny volt. Nem tudtam Kenttel menni, pedig szerettem volna. A végén, amikor láttam, hogy jönnek rám, még jobban akartam menni, de lehetetlen volt, mert egyre jobban esett. Aztán egyikük elesett, én pedig csak motoron akartam maradni."
Niccoló Antonelli:
„Próbáltam elkapni Jakubot, de nagyon gyors volt és sokat kellett volna kockáztatnom hozzá. Így is sok rizikót vállaltam a verseny során, nem is tudom, mennyit. Láttam, hogy az utolsó körben Bagnaia elesett, Jakubot pedig már túl nehéz lett volna megelőzni. Nem akartam hibázni, ez a harmadik hely tökéletes eredmény."

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, BRIT NAGYDÍJ
MOTO3

1. Danny Kent (brit, Honda)
2. Jakub Kornfeil (cseh, KTM) +8.492
3. Niccoló Antonelli (olasz, Honda) +13.189
A vb-pontverseny állása: 1. Kent 224 pont, 2. Bastianini 154, 3. Fenati 126

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik