MotoGP: Rossi két év, nyolc hónap után nyert, Lorenzo 5.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.29. 15:58
null
Hol vagytok? Rossinak hosszú idő ismét hátrafelé kellett tekintgetnie, hogy lássa a teljes mezőnyt (Fotó: Action Images)
A kilencszeres vb-győztes Valentino Rossi győzelmével ért véget a gyorsaságimotoros-világbajnokság „királykategóriájának” Holland Nagydíja. Az asseni futamon Rossi a spanyol Marc Márquezt és a brit Cal Crutchlow-t maga mögé utasítva nyert, így két év, nyolc hónap, a 2010-es Malajziai Nagydíj után végzett újra az élen. A versenyen kulcscsonttöréssel induló Jorge Lorenzo az ötödik helyen ért célba.

 

A futam alaposan átírta az időmérő eredményeit, hiszen a versenyen már az a Valentino Rossi dominált, aki csak a negyedik helyről indult. Marc Márquez ugyan őrizni tudta második pozícióját, de az első helyről rajtoló – és ezzel 11 év után az első brit pole-t elérő – Cal Crutchlow visszaesett a futamon, ráadásul hibázott is. A hármas mögött Dani Pedrosa és a kulcscsonttörése ellenére jól szereplő Jorge Lorenzo csatázott.

Az utolsó körökre Rossi már tekintélyes előnyt épített fel magának, nem fért kétség a győzelméhez, a második helyért ugyanakkor nagy harc folyt. Crutchlow az utolsó körre nagyon megközelítette Márquezt, és próbálta is megelőzni, ám újra hibázott, így az utolsó kanyarokra nem maradt kérdés.

Rossi két év és nyolc hónap után nyert újra futamot: legutóbb a 2010 októberében megrendezett Malajziai GP-n lett első. A szezonban először (ez volt a hetedik futam) nem spanyol győzelem született.

Összetettben továbbra is három spanyol áll a dobogón, az eddigieknek megfelelően Pedrosa, Lorenzo, Márquez sorrendben, ám a vb-éllovas fő üldözője előtt nem tudta jelentős mértékben növelni az előnyét. Rossi 85 ponttal az ötödik, Crutchlow-t követve.

MOTOGP, HOLLAND NAGYDÍJ (ASSEN)
1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 41:25.202
2. Marc Márquez (spanyol, Honda) +2.170
3. Cal Crutchlow (brit, Yamaha) +4.073

A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA
1. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 136 pont
2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 127
3. Márquez 113

MOTO2

A legutóbbi, Katalán Nagydíjon aratott győzelme után Hollandiában, Assenben is Pol Espargaró nyert a Moto2-es kategóriájában. A spanyol versenyző az összetettet vezető Scott Redding előtt végzett az élen, a harmadik helyre – a szezon során először dobogón végezve – a svájci Dominique Aegerter futott be. Espargaró 30 pontra faragta a hátrányát a vb-pontversenyben Redding mögött.

MOTOGP, HOLLAND NAGYDÍJ (ASSEN), MOTO2
1. Pol Espargaró (spanyol, Kalex) 39:51.883
2. Scott Redding (brit, Kalex) +0.117
3. Dominique Aegerter (svájci, Suter) +3.509

A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA
1. Redding 134 pont
2. P. Espargaró 104
3. Rabat 86

MOTO3

A Moto3-as futamot Luis Salom nyerte meg: a 21 éves spanyol motoros hatalmas csatában, ötös befutó végén az utolsó körben került az élre, és végül maga mögé szorította honfitársát, Maverick Vinalest és Álex Rinst. A három KTM-es a futam végeredményének sorrendjében vezeti az összetett állását is. Salomnak ez volt a szezonban a negyedik futamelsősége, az idénynyitó katari verseny után a legutóbbi két futamon, Mugellóban és Barcelonában is ő győzött.

MOTOGP, HOLLAND NAGYDÍJ (ASSEN), MOTO3
1. Luis Salom (spanyol, KTM) 38:20.086
2. Maverick Vinales (spanyol, KTM) +0.122
3. Álex Rins (spanyol, KTM) +0.282

A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA
1. Salom 152 pont
2. Vinales 142
3. Rins 117

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik