MotoGP: tripla - Márquezt ezúttal sem lehetett megverni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.27. 22:01
null
A többiek a kanyarban sincsenek – Márquez háromból háromnál jár (Fotó: Action Images)
A gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájának Argentin Nagydíja is Marc Márquez sikerével zárult. A Honda spanyol versenyzője mögött honfi- és márkatársa, Dani Pedrosa végzett, míg a dobogó harmadik fokára Jorge Lorenzo állhatott fel.

 

A Katari és az Amerikai Nagydíjat is megnyerő Márquez előnye összetettben már 19 pont Pedrosa előtt, aki kevesebb mint két másodperccel maradt el a vb-éllovastól.

A Moto2 géposztályban Esteve Rabat diadalmaskodott, akinek szintén nem ismeretlen a győzelem íze, hiszen az idény első futamán is őt intették le elsőként. A Kalex pontverseny élén álló pilótájának nőtt az előnye, hiszen a második helyezett Mika Kallio, valamint a harmadik pozíciót elfoglaló Maverick Vinales sem fért be az első hat közé.

A legnagyobb izgalmakat a Moto3 küzdelmei hozták, ahol Romano Fenati kevesebb mint egy tizedmásodperccel előzte meg Álex Márquezt, de Jack Miller, illetve Livio Loi lemaradása sem volt nagyobb egy másodpercnél. Összetettben Miller vezet Fenati és Efren Vázquez előtt.

GYORSASÁGIMOTOROS-VILÁGBAJNOKSÁG, ARGENTIN NAGYDÍJ
MOTOGP
1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 41:39.821 perc
2. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) +1.837 mp
3. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) +3.201
4. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +4.898
5. Stefan Bradl (német, Honda) +15.029
6. Andrea Iannone (olasz, Ducati) +19.447
A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA
1. Márquez 75 pont
2. Pedrosa 56
3. Rossi 41
4. Dovizioso 34
5. Iannone 25

MOTO3
1. Romano Fenati (olasz, KTM) 38:34.451 perc
2. Álex Márquez (spanyol, Honda) +0.099 mp
3. Jack Miller (ausztrál, KTM) +0.540
4. Livio Loi (belga, Kalex KTM) +0.624
5. Alex Rins (spanyol, Honda) +5.530
6. Efren Vázquez (spanyol, Honda) +5.653
A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA
1. Miller 66
2. Fenati 49
3. Vázquez 42
4. Márquez 40
5. Rins 35

MOTO2
1. Esteve Rabat (spanyol, Kalex) 40:06.114
2. Xavier Simeon (belga, Suter) +2.094 mp
3. Luis Salom (spanyol, Kalex) +3.702
4. Dominique Aegerter (svájci, Suter) +4.868
5. Simone Corsi (olasz, Forward KLX) +5.010
6. Alex de Angelis (San Marinó-i, Suter) +8.564
A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA
1. Rabat 70
2. Kallio 42
3. Vinales 38
4. Corsi 33
5. Aegerter 29

Legfrissebb hírek

MotoGP: Márquez vasárnap is nyert a Balatonon, 100. futamgyőzelmét aratta

Egyéb egyéni
21 órája

Manuel González nyerte a Moto2 balatoni versenyét

Egyéb autó-motor
23 órája

Hatalmas balesettel ért véget a Moto3 magyarországi versenye

Egyéb autó-motor
Tegnap, 12:32

Marc Márquez tudatosan nyomta meg a sprint elejét

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 20:54

Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot a Balaton Parkban

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 15:33

MotoGP: Márquez indulhat az élről a Magyar Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 12:19

MotoGP: Pedro Acosta négy tizeddel verte meg a mezőnyt

Egyéb autó-motor
2026.06.05. 16:40

MotoGP: Marc Márquez nyitott az élen a magyar hétvége első szabadedzésén

Egyéb autó-motor
2026.06.05. 12:23
Ezek is érdekelhetik