Ezért a MotoGP a legjobb motorsport bajnokság!

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2016.09.04. 17:38
null
Maverick Vinales útban a futamgyőzelem felé (Fotó: AFP)
Az utóbbi időben több korábbi Formula-1-es versenyző, Gerhard Berger és Marc Webber is úgy nyilatkozott, hogy a MotoGP messze a legjobb motorsport versenysorozat napjainkban. Az ötszörös 500 kcm-es világbajnok, Mick Doohan is osztotta a véleményüket. A mai versenyen ismét bebizonyosodott, hogy miért.



A Brit Nagydíj egy balesettel kezdődött, a futamot rögtön meg kellett szakítani. Szerencsére sem Pol Espargarónak, sem Loris Baznak nem lett komolyabb baja a 2-es kanyar előtt történt hatalmas ütközésben, bár elsőre elég ijesztőnek tűnt a dolog.

A versenytávot végül egy körrel csökkentették, tizenkilencre. A második rajtot a pole-ból induló Cal Crutchlow kapta el a legjobban, de az első kör végén már Maverick Vinales haladt az élen, ahogy az első rajtnál is.

A suzukis pilóta eddig úgy nyilatkozott magáról, mint egy pénteki bajnokról, hiszen az edzéseken rendszeres jól szerepel, aztán vagy az eső vagy a meleg időjárás (ez nem kedvez az említett japán márkának) mindig közbeszól. Eddig. Ma azonban hűvös maradt az időjárás és a gumiválasztás is jól sikerült, így tényleg senkinek és semminek nem sikerült megállítani a 21 éves spanyolt, aki a mai naptól nem csak MotoGP-győztesnek mondhatja magát, de ő az első versenyző, aki a Moto3, a Moto2 és a MotoGP kategóriában is győzni tudott.

Hogy még tovább fokozzunk, Chris Vermeulen 2007-es Le Mans-i győzelme után megszerezte a Suzuki első futamgyőzelmét.

Nagyon is személyes

Míg Vinales körről-körre növelte előnyét, a további helyezésekért „élet-halál”, de legalábbis szó szerinti test-test elleni küzdelem folyt négy versenyző között.

Andrea Iannone megint jól spórolt a gumival, így az ötödik helyről hirtelen a másodikra jött fel, de senki sem adta könnyen a helyezéseket. Amikor Crutchlow visszatámadott, Iannone kicsúszott a 17-es kanyarban és véget ért számára a futam.

A következő körben Marc Márquez és Valentino Rossi csapott össze a harmadik helyért. Semmi személyes – szokták mondani egy-egy nagy harc után a sportban –, de ez esetben mindkettőjükön látszott, hogy ez nem a dobogóról vagy a bajnoki pontokról szól, hanem két ego harcáról, akik bár nagyon profin adják elő magukat a külvilágnak, egy kanál vízben meg tudnák folytatni egymást.
Ezt a párharcot Márquez nyerte, azonban később Crutchlow ellen hibázott, leszaladt a pályáról, így a pódium esélye el is szállt.

A negyedik új győztes

Visszatérve, hogy miért is ez a legjobb motorsport bajnokság a világon. Vinales idén már a hetedik különböző győztes 12 futam alatt. Utoljára ilyen 2006-ban fordult elő.

Arra pedig még régebben volt példa, hogy öt verseny alatt négy olyan győztest is köszönthetünk, akik korábban még nem nyertek a legnagyobb géposztályban.

Hosszú nyeretlenség

Míg egyesek szárnyalnak, Jorge Lorenzo nem a legjobb időszakát éli. Marc Márquez 2014-es sikerszériáját leszámítva, amikor 11 versenyt nyert zsinórban, utoljára 2010-ben fordult elő, hogy Lorenzo egymás után hat versenyen keresztül se tudjon nyerni. De akkor legalább négyszer dobogóra tudott állni, az utóbbi időben csak Ausztriában jött össze neki. A mai futamot a 8. helyen zárta, azaz számára szépen lassan kialszik a remény, hogy bajnokként búcsúzzon a Yamahától.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, BRIT NAGYDÍJ
MOTO GP
1. Maverick Vinales (spanyol, Suzuki) 39:03.559
2. Cal Crutchlow (brit, Honda) +3.480
3. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +4.063
A világbajnokság állása hat futammal a vége előtt: 1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 210 pont, 2. Rossi 160, 3. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 146

LORS BAZ ÉS POL ESPARGARÓ HATALMAS BALESETE



MOTO2

Thomas Lüthinek valahogy sosem akar kijönni a lépés, amióta fellépett a középső kategóriába. Amikor összeáll minden a versenyzésével és a motorral, aki szinte biztosra vehető, hogy közbejön valami baleset, sérülés.

Legutóbb a brnói hétvégén bukott két embereset (az elsőnél „csak" a motor repült át a kerítésen), a másodiknál komoly agyrázkódást szenvedett. Az esés után azt hitte, még az előző helyszínen, azaz Ausztriában van, így érthető módon nem engedték versenyezni.

A DOBOGÓSOK NYILATKOZATAI

Thomas Lüthi

„Leírhatatlan, hihetetlen az egész. Azok után, amin átmentem, igazából készülni se tudtam erre a versenyre. Hihetetlen érzés egy győzelemmel hazatérni.”

Franco Morbidelli

„Nehéz verseny volt. Az edzéseken is sokat szenvedtünk, hiszen tavaly nem voltam itt, így megint hozzá kellett szoknom a pályához. Nagyon közel voltunk egymáshoz az egész futam alatt, néha egymáshoz is értünk, szinte mindenkivel harcoltam. Szerettem volna Tomot is utolérni, de az már nem sikerült. Persze így is nagyon boldog vagyok.”

Nakagami Takaaki
„Mindent beleadtam, de elég nagy volt a szél, így sokat vesztettünk a végsebességünkből. Megpróbáltam az utolsó kanyarban előzni, de nem volt elég hely. Jó újra a dobogón lenni, mert a nyári szünet után Ausztriában és Brnóban eléggé szenvedtünk.”

Az esős időmérőn ugyan csak a 10. helyet szerezte meg, de száraz körülmények között egész hétvégén jól teljesített.

A győzelmet mindenki a hazai versenyzőtől, Sam Lowestől várta, aki minden edzést megnyert Silverstone-ban.

Lowes vezetett is egészen a nyolcadik körig, amikor Lüthi egy csodás előzéssel a harmadik helyről az élre állt.

A brit később még egy helyet veszített, és úgy tűnt, innentől csak az fog dönteni, hogy ki spórolt jobban a hátsó gumival.

Lowes visszavette a harmadik helyet, sőt Johann Zarcót is megelőzte négy körrel a vége előtt. A franciánál ekkor talán leszállhatott a lila köd, hiszen a 16-os kanyarban erősen túlvállalta magát. Esélye sem volt bevenni a kanyart, a belső rázókőre esett, onnan pedig egyenesen Sam Lowesbe futott, aki el is esett. Mindketten visszaálltak a versenybe, Zarcót hetedikként intették le, Lowest csak 22.-ként.

Lüthi győzelmét így már senki sem veszélyeztette, simán megnyerte a Brit Nagydíjat Franco Morbidelli és Nakagami Takaaki előtt.

A leintés után a versenyigazgatóság azonnal tudatta, hogy Zarco 30 mp-es büntetést kapott felelőtlen versenyzésért, azaz a regnáló világbajnok, az összetettet most is vezető francia nem szerzett pontot.

A legnagyobbat ezzel a verseny másik hőse, Álex Rins nyerte. Rins tizenegy nappal ezelőtt eltörte a bal kulcscsontját krosszedzés közben, egy nappal később meg is műtötték. A bajnokság második helyén álló pilóta hetedik lett, ezzel 10 pontra csökkentette hátrányát.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, BRIT NAGYDÍJ

MOTO2
1. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 38:49.473
2. Franco Morbidelli (olasz, Kalex) +0.856
3. Nakagami Takaaki (japán, Kalex) +1.179
A vb-pontverseny állása 6 futammal a vége előtt: 1. Johann Zarco (francia, Kalex) 181 pont, 2. Álex Rins (spanyol, Kalex) 171, 3. Sam Lowes (brit, Kalex) 137

MOTO3

Paco Bagnaia karrierje során először indulhatott a pole pozícióból, de ahogy már sokszor láthattuk, a Moto3-asoknál a rajtelsőség még korántsem garancia a győzelemre.

NYILATKOZATOK
Brad Binder: „Őrült verseny volt, bármit is próbáltam, a hátsó egyenesig biztosan megelőzött valaki. Végül a hetes kanyarban sikerült az élre állnom, és ez az előny elég volt a leintésig. Nagyon köszönöm a csapatnak, remek motort kaptam erre a futamra is. Szuper érzés újra a dobogón lenni és győzni."
Paco Bagnaia: „Nehéz verseny volt, mert mindenki elöl akart menni. A két KTM nagyon gyors volt az egyenesekben, így az első szektorban hiába voltam gyors, utána mindig megelőztek. Örülök az eredménynek, hiszen ezzel a harmadik helyen vagyunk a bajnokságban, ami nagyon fontos."
Bo Bendsneyder: „Mindent beleadtam. Az elején voltak gondjaim, de aztán jobb lett a tapadásom. Megelőztem Bradet, de ő mégis csak a bajnoki címért harcol, így inkább arra figyeltem, hogy Paco ne tudja megelőzni őt."

Az olasz pilóta a futam első felében sokszor vezetett, de a legkisebbektől megszokott módon sorra váltották egymást az első helyen.

Bagnaiának később egy KTM-duó ellen kellett harcolnia, hiszen Bo Bendsneyder kiváló hátvédje volt csapattársának, Brad Bindernek.

Bendsneyder több mint húsz év után az első holland, aki világbajnoki dobogóra állhatott. A mindössze 17 éves pilóta korát meghazudtolóan érett versenyzést mutatott be.

A futam legnagyobb meglepetését a végül negyedik helyen befutó Stefano Manzi okozta, aki szabadkártyás indulóként, a 34. helyről rajtolva a dobogóért harcolt, nagyon bátor motorozással.

Jorge Navarro a 18. helyről rajtolva a 7. körben már vezetett, és később is az élbolyban harcolt. Egészen két körrel a leintés előttig, amikor egy hatalmas high slide-esés végett vetett a versenyének, és nagy valószínűséggel a bajnoki esélyének is.

A dél-afrikai Binder most 86 ponttal vezet, és már csak hat futam van hátra a bajnokságból.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, BRIT NAGYDÍJ
MOTO3

1. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 38:39.142
2. Francesco Bagnaia (olasz, Mahindra) +0.183
3. Bo Bendsneyder (holland, KTM) +0.336
A vb-pontverseny állása 6 futammal a vége előtt: 1. Brad Binder 204 pont, 2. Jorge Navarro (spanyol, Honda) 118, 3. Francesco Bagnaia 110

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik