MotoGP: Márquez tovább menetel, Rossi nagyot mentett

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2017.09.24. 15:43
null
Márquez ellépett riválisától az összetettben (Fotók: AFP)
Marc Márquez szezonbeli ötödik futamgyőzelmét aratta a gyorsaságimotoros-világbajnokság Aragóniai Nagydíján. A Repsol Honda spanyol pilótája így 16 ponttal meglógott az ezúttal csak a hetedik helyen záró Andrea Doviziosótól a pontversenyben. A királykategóriában három spanyol állhatott fel a dobogóra, miután Márquez mögött két honfitársa, Dani Pedrosa és Jorge Lorenzo futott be. A még nem teljesen egészséges Valentino Rossi láthatóan elfáradt a futam végére, de így is beért az ötödik pozícióban.

A MotoGP, illetve az abban versenyző pilóták vasárnap ismét bizonyították, hogy miért ez a világ legjobb motorsportbajnoksága.

A rajtot a második helyről induló Jorge Lorenzo kapta el a legjobban, az élre állt, és egészen a 16. körig vezetett. Ennyi időre volt szüksége Marc Márqueznek, hogy a negyedik pozícióból szép lassan utolérje és megelőzze a ducatist. Ez a menetelés persze nem volt egyszerű és zökkenőmentes, a 9. kör 12-es kanyarjában például csúnyán elmérte a féktávot, és a szerencsén is múlott, hogy nem lett esés a vége, amivel akár Lorenzo versenyének is véget vethetett volna. De nem így történt, és végül senki sem tudta megakadályozni Márquez győzelmét.

A legnagyobb esélye erre végül a csapattársnak, Dani Pedrosának lehetett volna, aki a száguldás második felében sorra javította meg a saját köridejét, majd a futam legjobbját is megfutotta. Ám ez sem volt elég ahhoz, hogy támadhasson az első helyért. Ahogy később elmesélte, sok időt veszített Maverick Vinales mögött, és Valentino Rossival is volt néhány necces pillanata.

A két yamahás az imént említett sorrendben futott be, amivel Vinales közelebb került Andrea Doviziosóhoz az összetettben. Pedrosa remek szereplésével Rossi bukott egy helyezést, de helyesebb az a megfogalmazás, hogy a Doktor hatalmasat mentett a mai ötödik hellyel.

Rossi még nem egészséges, de bejött az ötödik helyre
Rossi még nem egészséges, de bejött az ötödik helyre

Rossi a 12. körben kezdett fáradni, addig a második helyen motorozott, mindössze 24 nappal a síp- és szárkapocscsonttörése után. Ha valaki a kitartás és az emberfeletti teljesítmény mintapéldányát keresi, megtalálta.

Bár messze még a bajnokság vége, a mostani 7. hely nagyban visszavetette Andrea Dovizioso bajnoki esélyeit.

Rossi mellett a nap további hősei Aleix Espargaró, aki Katar után ismét behozta a 6. helyre az Apriliát, és Mika Kallio, aki 11. lett a KTM-mel. A finn a futam nagy részében a legjobb KTM-es volt, Pol Espargaró azonban végül csak maga mögé szorította őt.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, ARAGÓNIAI NAGYDÍJ
MOTOGP (23 kör, 116.771 km)

1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 42:06.816
2. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) +0.879
3. Jorge Lorenzo (spanyol, Ducati) +2.028
A vb élcsoportja: 1. Márquez 224 pont, 2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 208, 3. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 196

MOTO2: MORBIDELLI BAJNOKHOZ MÉLTÓ GYŐZELMET ARATOTT

Franco Morbidelli állt az élre az elején, és már a negyedik körben egy másodperc felett volt az előnye, amit a 10. körben is magabiztosan tartott. Úgy tűnt, nagy izgalom már nem várható a győzelem tekintetében. Az olasz ekkor minimálisan lassulni kezdett, míg a második helyen haladó Mattia Pasini gyorsulni, olyannyira, hogy megfutotta a futam leggyorsabb körét, három körrel később pedig átvette a vezetést. Nem sokkal később már fél másodperc volt az előnye, s akkor úgy tűnt, Morbidelli lesz az, aki nem tudja tovább tartani a ritmust és megfelelően tartalékolni a hátsó gumival.

De, mint tudjuk, minden futamnak akkor van vége, amikor a kockás zászló előkerül, és egy igazi bajnok nem adja fel az utolsó centiméterig. Hiába intette óvatosságra Morbidellit a csapatfőnöke, hogy a győzelemnél sokkal fontosabb, hogy ne vállaljon felesleges kockázatot és tartsa szem előtt a bajnokságot, Franco csak ment a saját feje után.

Az utolsó négy körben ismét test test elleni küzdelembe keveredett Pasinivel, sőt visszavette a vezetést is. Mindketten a végsőkig küzdöttek, keményen, ám annál tisztábban és sportszerűbben.

Ők ketten nagyon jól ismerik egymást, hiszen rengeteget motoroznak és edzenek együtt Valentino Rossi ranchén.

Morbidelli az utolsó kör dugóhúzó kanyarjában nagyon keményen betette a motort honfitársa mellé, aki az utolsó szektorban már nem tudott visszavágni, így Morbidelli lett a győztes, aki tavaly csupán 32 ezreddel csúszott itt le a dobogó legfelső fokáról.

Ezzel most 21 pont az előnye Thomas Lüthivel szemben, aki csak negyedik lett ezúttal.

A harmadik helyen a pole-ból induló Miguel Oliveira ért célba.

MOTO2 (21 kör, 106.617 km)
1. Franco Morbidelli (olasz, Kalex) 40:09.904
2. Mattia Pasini (olasz, Kalex) 0.145 mp h.
3. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 0.577 mp h.
A vb élcsoportja: 1. Morbidelli 248 pont, 2. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 227, 3. Oliveira 157

Joan Mir újabb futamot nyert meg
Joan Mir újabb futamot nyert meg

MOTO3: JOAN MIR EGY LÉPÉSRE A VILÁGBAJNOKI CÍMTŐL

Az aragóniai pályán nem szokatlan a reggeli köd, sőt az is sokszor előfordult már az évek során, hogy emiatt csúszott a reggeli program. A most vasárnapi köd azonban a szokásosnál is makacsabbnak mutatkozott, közel másfél órás csúszást okozva a reggeli bemelegítő edzéseknél.

Ekkora csúszást már nem tudtak a szervezők kezelni anélkül, hogy a Moto3-asok versenytávját ne csökkentsék a kétharmadára, azaz 20 körről 13 körösre.

Az így kialakult sprintversenyen a gumikkal és az energiákkal sem kellett tartalékolniuk a pilótáknak. A futam első felében a pole-ból induló Jorge Martín, Enea Bastianini és Arón Canet váltogatták egymást az első helyen, miközben szinte az egész mezőny szorosan vonatként haladt mögöttük.

Joan Mir a hetedik körben állt először az élre, és próbált is elszökni, de nem sikerült. A szoros menetben az ember egy pillanat alatt akár négy helyet is veszíthetett, volt, hogy Mir is visszaesett ötödiknek.

Az utolsó kör első féktávján azonban ismét az élre állt, és utána már nem is adta ki a kezéből a vezetést. A hátsó egyenesben hatalmas legyezgetésbe kezdett, ahogy mögötte Fabio Di Giannantonio és Bastianini is.

A spanyol végül megnyerte az Aragóniai Nagydíjat és ezzel 80 pontra növelte az előnyét az összetettben négy futammal a bajnokság vége előtt. Azaz 100 pont szerezhető még, de Mir már a következő, japán viadalon világbajnok lehet.

Idei nyolcadik győzelme rekord, soha senki nem nyert még ennyiszer a Moto3-as kategóriában. A 125 köbcentiméteres géposztályt is belevéve az abszolút kiskategóriás csúcsot Valentino Rossi tartja 11 diadallal, ami szintén megdönthető még.

Persze sokan szeretnék ezt megakadályozni, leginkább talán Jorge Martín, aki az idei hetedik pole-ját sem tudta győzelemre váltani, vagyis az első világbajnoki futamnyerés még mindig nem akar összejönni neki. Di Giannantonio szintén nem húzhatta még le ezt a tételt a bakancslistájáról.

„Hazai pályán győzni mindig nagyon-nagyon különleges. Az utolsó körben nyomtam, amennyire tudtam. Igen, az utolsó hátsó egyenesben mindent megtettem, hogy ne tudjanak a szélárnyékomba kerülni a többiek és így megelőzni engem, ám nem hiszen, hogy bármi veszélyeset műveltem volna. Egy körrel korábban Fabio is ugyanezt csinálta" – reagált a győztes a futam után őt ért kritikára.

MOTO3 (13 kör, 66.001 km)
1. Joan Mir (spanyol, Honda) 25:57.607
2. Fabio Di Giannantonio (olasz, Honda) 0.043 mp h.
3. Enea Bastianini (olasz, Honda) 0.051 mp h.
A vb élcsoportja: 1. Joan Mir 271 pont, 2. Romano Fenati (olasz, Honda) 191, 3. Arón Canet (spanyol, Honda) 173

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik