MotoGP: Márquez megölte az argentin bulit – esélyt sem adott a mezőnynek

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2019.03.31. 21:32
null
Márquez nyerte az Argentin GP-t (Fotó: AFP)
Jött, látott és győzött. Marc Márquez az időmérő után a versenyen sem hagyott esélyt a többieknek, és győzelemre váltotta fölényes tempóját a gyorsaságimotoros-világbajnokság Argentin Nagydíján. Azért az utolsó körre is maradt némi izgalom, Valentino Rossi és Andrea Dovizioso ekkor jutott csak dűlőre a második helyet illetően. Álex Rins csodás felzárkózást mutatott, a legjobb újonc Fabio Quartararo lett, míg Maverick Vinales és Franco Morbidelli az utolsó körben ütközött.

A negyedik szabadedzésen, amely általában a legtöbbet árulja el a versenytempóról, csak Cal Crutchlow tudott lépést tartani Marc Márquezzel, a britnek azonban nem sikerült jól a kvalifikációja, a futamon pedig boxutcaáthajtásos-büntetést kapott korai rajt miatt. A leintés után Crutchlow azonnal a versenyigazgatóság fele vette az irányt, valószínűleg a kiugrást szerette volna megnézni, amit szabad szemmel még az ismétlés során sem lehetett látni.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Tudtam, hogy a legerősebb pontom az első öt kör, ezért mindent beleadtam. Amikor láttam a különbséget, akkor csak megtartottam a ritmusom, nem forszíroztam, csak próbáltam kézben tartani a gumikat és a motort is” – mondta a győztes egyből a futam után.

Ahhoz képest, hogy az első öt kör után már nem nyomta neki, Márquez folyamatosan növelte előnyét a verseny során, egészen 12 másodpercre duzzasztva azt.

Mi lett volna, ha még nyomja is neki... A spanyolnak nyilván nagyon fontos volt ez a győzelem. Nemcsak az idei bajnokság miatt, hanem hogy a tavalyi lila ködös torpedózás után ismét megmutassa, hogy mennyivel gyorsabb ezen a pályán bárki másnál.

A regnáló bajnok csúcsformában van, ami nem kecsegtet sok jóval ellenfeleinek az austini futam előtt...

A második helyért folytatott küzdelmet végül Valentino Rossi nyerte meg Andrea Doviziosóval szemben. Míg előbbi nagyon örült annak, hogy tavaly július után végre sikerült ismét dobogóra állnia, addig a ducatis nem titkolta csalódottságát. Bár a harmadik hely szép pontmentés a bajnokságot nézve, de a második hely is elérhető lett volna.

A Doktor karrierje 233. pódiumát éppen világbajnoki bemutatkozásának 23. évfordulóján szerezte meg.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Álex Rins a 16. helyről rajtolva csodás felzárkózás után ötödikként zárt, hosszú körökön át harcolva két ducatis, Jack Miller és Danilo Petrucci ellen.

Az Espargaró testvérek csatáját végül az idősebb, Aleix nyerte az Apriliával, de Pol sem lehet csalódott a maga 10. helyével.

A hétvége egyik legnagyobb pozitív meglepetése a 11. helyen célba érő Miguel Oliveira volt, aki alig két tizeddel maradt csak le márkatársa mögött.

És ha már márkatársak, Franco Morbidellit valószínűleg nem fogják megdicsérni a hangvillások, amiért az utolsó körben sikerült hátulról felöklelnie Maverick Vinales-t.

KETTŐBŐL KETTŐ BALDASSARRINAK, DRÁMA A FELVEZETŐ KÖRÖN

A Moto2-es futam legnagyobb drámáját már a rajt előtt átélhettük, amikor a 7-es kanyarban egyszerűen leállt a pole-t megszerző Xavi Vierge motorja, így a spanyol el sem tudott rajtolni a versenyen.

A következő meglepetés a hetedik körben jött, amikor Thomas Lüthi és Sam Lowes is bukott a 7-es kanyarban, egymástól teljesen függetlenül. Ilyen hibát ritkán látatunk a nagyon rutinos svájci pilótától.

 

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

A futam nagy része Marcel Schrötter, Remy Gardner és Alex Márquez harcáról szólt, nyakukban a katari szezonnyitó győztesével, Lorenzo Baldassarival, aki nagyon okosan versenyzett, hiszen sokáig a negyedik helyről figyelte a többieket, spórolt az erejével és a gumijaival is. Ez a taktika pedig kifizetődött a végén, hiszen több mint egy másodperces előnnyel megnyerte a második versenyt is 2019-ben.

A nagy vesztes Marcel Schrötter lett, akinek többször is rosszul jött ki a lépés az utolsó körökben, és a nagyon (talán túlságosan is) agresszív Brad Binderrel való ütközésből is rosszul jött ki, így végül lemaradt a dobogóról, csak 6. lett.

A legboldogabb pilóta minden bizonnyal az első világbajnoki dobogós helyezését megszerző Remy Gardner volt ma.

Utoljára ezt a vezetéknevet 1992-ben láthattuk a legjobb három között világbajnoki versenyen, Dél-Afrikában. Az egyezés persze nem véletlen, hiszen az 1987-es szezon 500 ccm-es bajnoka, Wayne Gardner, Remy édesapja.

Ha Remy így folytatja (Katarban csak két ezreddel maradt le a top3-ról), minden esély megvan rá, hogy idén szemtanúi legyünk a nyolcadik apa-fia világbajnoki futamgyőztes páros születésének.

ÖRÖMKÖNNYBEN ÚSZVA

Végigsírtam a levezető kört” – tört ki Jaume Masia futamgyőztesből az őszinte mondat a Moto3-as verseny leintését követően. Igazából kár is lett volna tagadnia a könnyeket, hiszen azok még a parc fermében csak jöttek és jöttek. De érthető is a 18 éves fiatal öröme, hiszen első pole pozíciója mellé első dobogós helyezését, mi több, első győzelmét is megszerezte Argentínában.

Pedig nagyon rosszul indult számára a szezon. Lábtörést szenvedett a jerezi teszten, így a katari téli gyakorlást ki kellett hagynia egy héttel a szezonnyitó előtt. A losaili versenyen ugyan már rajthoz tudott állni, de sok köszönete nem volt benne, hiszen már az első körben kiesett.

A mai napja sem indult valami jól az ifjú spanyolnak, hiszen a warm upon nem tudta kikerülni az előtte hatalmasat bukó újonc Sergio Garcíát, és ő is óriásit bukott.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Szerencsére ez nem volt hatással Masia versenyére, aki a rajtot azért elizgulta.

A futam a Moto3-tól megszokottan nagyon szoros és izgalmas volt. A 21 körös verseny során 12 pilótának is megadatott, hogy az élen motorozzon és pillanat elég volt ahhoz, hogy a vezető helyről a top10-en kívül találja magát bárki is.

A leintéskor csak 2 másodperc választotta el egymástól az első 15 pilótát, ami a negyedik legszorosabb befutó a legkisebb géposztályban.

Az első tízként leintett versenyző közül hárman (Masia, Arbolino, Sasaki) életük első dobogós helyezésükért harcoltak, további hárman (Binder, Rodrigo, Foggia) pedig első győzelmük megszerzésében reménykedtek még az utolsó körben is.

Az utolsó előtti kanyarban még hárman is esélyesek voltak a győzelemre, köztük a hazai pilóta, Gabriel Rodrigo, aki azonban nekiment Darryn Binder hátsó kerekének, így esélye sem maradt nemhogy a győzelemre, de még a dobogóra sem, végül csak hatodikként intették le.

Binder meg tudta tartani második helyét, ami a 20. helyről rajtolva különösen szép eredmény. Ha így folytatja a szezont hamar meglesz az első győzelem is.

Masiához hasonlóan Tony Arbolino is első dobogós eredményének örülhetett.

Az idény első versenyének győztese, Toba Kaito nagyot mentett, hiszen úgy lett 10., hogy a 12. kör végén őt is érintette John McPhee és Alonso Lopez ütközése.

 

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, ARGENTIN NAGYDÍJ
MOTOGP (25 kör)

1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 41:43.688 perc
2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 9.816 másodperc hátrány
3. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 10.530 mp h.
Az állás: 1. Márquez 45 pont, 2. Dovizioso 41, 3. Rossi 31

MOTO2 (23 kör)
1. Lorenzo Baldassarri (olasz, Kalex) 39:46.000 perc
2. Remy Gardner (ausztrál, Kalex) 1.244 másodperc hátrány
3. Alex Márquez (spanyol, Kalex) 1.817 mp h.
Az állás: 1. Baldassarri 50 pont, 2. Gardner 33, 3. Marcel Schrötter (német, Kalex) 26

MOTO3 (21 kör)
1. Jaume Masia (spanyol, KTM) 38:54.562 perc
2. Darryn Binder (dél-afrikai, KTM) 0.108 másodperc hátrány
3. Tony Arbolino (olasz, Honda) 0.187 mp h.
Az állás: 1. Toba Kaito (japán, Honda) 31 pont, 2. Lorenzo dalla Porta (olasz, Honda) 29, 3. Masia 25

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik