MotoGP: ki az igazi felelős a Brit GP törléséért? És ki deríti ki?

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2018.08.26. 20:36
null
Nem tudták megrendezni a Brit Nagydíjat (Fotó: AFP)
Öt óra idegőrlő várakozás (vagy inkább huzavona után) hivatalosan magyar idő szerint 17.09-kor bejelentették, hogy elmaradnak a 2018-as gyorsaságimotoros-világbajnokság futamai Silverstone-ban. A történelmi döntés után sok a megválaszolatlan kérdés...

A versenyigazgatóság döntését a modern kornak megfelelően, amiben élünk, a közösségi médiás platformokon tették közzé először. „Sajnos az IRTA hivatalos személyeivel, a MotoGP-pilótákkal, csapatokkal és a Dornával egyeztetve a Brit Nagydíjat töröltük” – szólt a bejelentés.

TUDTÁK, HOGY MI VÁRHATÓ

Ahogy azt tegnap óta jelezték, ma 10.30 körül (magyar idő szerint – a cikkben végig erre hivatkozunk majd) megérkezett az eső a Brit Nagydíj helyszínére, és nem is tágított onnan egész nap, így a pálya kritikus pontjain hamar össze is gyűlt a víz. A kaotikus negyedik MotoGP-szabadedzést követően, szombat este megváltoztatták a programot, így a királykategória mezőnye futott volna elsőként 12.30-kor.

A versenyzők nyolc perccel a rajt előtt levonultak a rajtrácsról, ahova többet már nem is tértek vissza. Nagyjából fél óránként kimentek ellenőrizni a körülményeket, de sokszor még a safety car is alig tudott a pályán maradni.

15 órakor egyórás szünetre ment a nemzetközi közvetítés is, majd 16.30 körül összehívták a MotoGP-pilóták, Loris Capirossi és Franco Uncini alkotta Biztonsági Tanácsot, akik kijelentették, a pálya nem alkalmas a versenyzésre.

Nem sokkal ezután a versenyigazgatóság hivatalosan is lefújta a versenyt, és sajtótájékoztatót hívtak össze.

A „KICSIK” MEHETTEK VOLNA?

A kisebb kategóriák (Moto3 és Moto2) versenyzői azt várták, hogy legalább őket pályára engedik, hiszen ott kisebb a tempó, ahogy a gumik mérete is.

„Ha a Biztonsági Tanács azt mondja, hogy nem biztonságos a pálya, akkor az mindenkire vonatkozik. Ha MotoGP-re nem alkalmasak a körülmények, akkor más kategóriára sem” – mondta Mike Webb versenyigazgató.

Loris Capirossi, a Dorna biztonsági delegáltja az mondta, hogy napközben egyeztettek Moto2-es és Moto3-as csapatfőnökökkel is, ami kicsit kibúvó válasznak tűnik.

Igazából a Moto2 és Moto3-versenyzőket meg sem kérdezték…

A rendezők, a pálya, a Dorna prioritása végig az volt, hogy a MotoGP futamát megrendezzék.

Franco Uncini tájékoztatta a sajtó képviselőit (Fotó: AFP)
Franco Uncini tájékoztatta a sajtó képviselőit (Fotó: AFP)

A BIZTONSÁG MARAD AZ ELSŐ

Mike Webb azt is elmondta, hogy a pálya nem volt biztonságos, így arra kényszerültek, hogy töröljék a teljes nagydíjat. „A víz összegyűlt a pályán, így nem lett volna biztonságos versenyt rendezni. Egyáltalán nem folyt el a víz, és az eső intenzitásának csökkenése után sem javult a helyzet. A versenyzőkkel egyeztetve hoztuk meg a végső döntést. Különböző opciókat is számításba vettünk, a hétfői versenyt is, de ez nem volt lehetséges. A pálya azt kérte, hogy csúsztassuk a futamokat, amíg lehet. Megvártuk ezt a pontot, amikor kevesebb volt az eső, de a pálya állapota nem javult. A biztonság pedig továbbra is a legfontosabb” – folytatta Webb.

AZ ÚJ ASZFALT AZ OKA MINDENNEK

„Sok évnyi tapasztalatunk volt itt nagy esőben, és soha nem volt gond. Idén először volt ennyi állóvíz a pályán, az újraaszfaltozás után, szóval igen, van összefüggés a kialakult helyzet és az új aszfalt közölt” – tette hozzá a versenyigazgató.

„Hatalmas erőfeszítéseket tettek a pálya vezetői és dolgozói, hogy javítsanak a kialakult helyzeten. Biztosan lesz egyeztetés a jövő kapcsán, de ez már Franco asztala” – utalt Franco Uncinire, a FIM biztonsági tisztségviselőjére.

„Nagyjából hat hetet vesz igénybe a vizsgálat, aminek az a célja, hogy a pálya vezetése kiderítse, hogy mi volt a valós probléma. De biztosan újra kell aszfaltozni a pályát” – kezdte Uncini.

Az olasz szakember, aki hivatalos személyként dönt arról, hogy a pályák alkalmasak-e a versenyrendezésre, természetesen nem úszta meg ennyi kérdéssel. Szóba került, hogy miért nem derült ki mindez már jóval korábban.

„Február végén voltam itt, amikor lerakták az új aszfaltot. Jónak tűnt a tapadás és a huplik szempontjából is. Egy hónappal később Cal Crutchlow ment itt egy utcai motorral és azt mondta, hogy azokon a pontokon is jó a pálya, ahol én úgy láttam, hogy még mindig vannak huplik. Aztán az F1 után már hallottuk, hogy gondok vannak. Március és július között romlott a helyzet, de hogy mi lehet az oka, azt nem tudjuk. Ezt is ki kell deríteni a vizsgálat alatt.”

KI AZ IGAZI FELELŐS? ÉS KI DERÍTI KI?

Már a júliusi Formula–1-es versenyhétvége során kiderült, hogy a pálya állapota nem javult, lehet, hogy egységes a tapadás, de a bukkanók állapota talán még rosszabb is. De vajon miért nem csináltak semmit, ha tudtak a problémáról?

„Hamilton nyilatkozata után kapcsolatba léptünk a pályával. Sajnos már akkor is tudták, hogy nem fogják tudni megoldani a problémát, mert az túl nagy volt” – mondta Uncini.

Uncini többször elmondta, hogy a vizsgálat sok mindenre választ ad majd. Azt azonban nem tudta elmondani, hogy pontosan miből áll ez a vizsgálat, és főként, ki végzi. „Nem tudjuk, ez a pálya döntése.”

Reméljük, egy független cég végzi majd a vizsgálatot, akkor talán még eredményre is vezet.

„A homologizáció során nincs arra eszközünk, hogy vízen teszteljük a pályát. Bízunk a pályában és a cégben, aki az aszfaltozást végzi. Amit mi nézünk, hogy nincsenek-e szintkülönbségek a rázókő és a pálya között, hogy ne legyenek huplik, megfelelő legyen a bukótér. Az egyedüli, ahogy tesztelni tudnánk, az csak MotoGP-motorokkal lenne lehetséges, esős körülmények között” – tette hozzá a FIM delegáltja.

Mike Webb azt is elmondta, hogy voltak esős versenyek az újraaszfaltozás óta, ám azok különösebb dráma nélkül lezajlottak.

A jövő évi verseny előtt szeretnék tesztelni az új aszfaltot, de még nem tudják, hogy ez hogyan lehetséges, hiszen Katarban már megtapasztalták, hogy mennyire nehéz mesterségesen előidézni ilyen körülményeket.

A VERSENYZŐK SZAVÁNAK EREJE

Ahogy reggeli cikkünkben is írtuk, legutóbb az 1980-as Osztrák Nagydíjat törölték időjárási körülmények, egész pontosan tavaszi havazás miatt. Ahogy a '80-as években volt legutóbb példa arra is, hogy egyes versenyzők bojkottáljanak egy futamot.

Ma hivatalosan persze semmi ilyen nem történt, de ez főként a Kato Daidzsiro 2003-as tragikus halála után a nemzetközi szövetség felhívására létrejött Biztonsági Tanácsnak köszönhető.

A versenyzők már reggel látták, hogy sok az álló víz a pályán, és később egyszer sem javult a helyzet, még nagyon kevés eső után sem, és ennek hangot is adtak a nap folyamán többször is. A hivatalos ülésre azonban fél ötig várni kellett.

Ilyenkor elvileg minden MotoGP-s versenyzőt értesítenek az ülésről a csapatvezetőn keresztül, azonban ma a kommunikáció is akadozott, nem csak az időjárás, így Andrea Dovizioso – aki a biztonság egyik legnagyobb élharcosa – lemaradt az ülésről. Davide Tardozzi csapatmenedzserhez sem jutott el az információ, így kérdés, hogy Jorge Lorenzo honnan tudott róla.

A másik nagy távol maradó Valentino Rossi, aki 2016 óta nem látogatja az üléseket. Idén talán egyszer volt jelen Austinban, de akkor is csak egy nagy szócsatáig jutott Marc Márquezzel. Rossi tehát tudatos döntés után nem vett részt az ülésen, és természetesen előre is elfogadta az ott meghozott döntést.

A döntést, ami természetesen nem volt egyhangú. A jelenlévők közül egy hang, nevezetesen Jack Miller ugyanis mindenáron versenyezni akart.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik