KOVÁCS NIKOLETT 2019.06.29 07:50 Frissítve: 2019.06.29 08:37

MotoGP: hatalmas bukások; Rossi csapata a főszponzoráért aggódhat

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Jorge Lorenzo számára már az első szabadedzésen véget ért a Holland Nagydíj. A spanyolnál először a háti hatos csigolyája törését állapították meg, de később kiderült, hogy a nyolcas csigolya is megsérült. Szerencsére neurológiai sérülés nincs, de így is legkorábban a brnói futamon ülhet ismét motorra.

 

Jorge Lorenzo nagyot bukott, ki kell hagynia a holland versenyt (Fotó: motogp.com)

Azonban nem Lorenzo volt az egyetlen, aki hatalmasat bukott a nap során. Johann Zarco a második szabadedzésen szintén a 7-es kanyarban esett el, de ő megúszta sérülés nélkül.

 

 Ahogy Danilo Petrucci is, aki még péntek reggel bukott a 4-es kanyarban, közel 220 km/órás tempónál. „Ez az egyik kedvenc kanyarom az egész versenynaptárban, így van ez már 2008 óta, amikor először versenyeztem itt az Európa-bajnokságban – kezdte a ducatis. – Egy kicsit gyorsabban estem be a kanyarba, és a gumi sem volt még teljesen jó hőmérsékleten, valamint a motorfék is erősebben dolgozott a visszaváltáskor, ezért estem el.”

 

Bár Petrucci igen szép köntösbe csomagolta a történteket, Davide Tardozzi csapatfőnök már korábban elismerte, hogy elektronikai malőr okozta a bukást.

Petruxnak mázlija volt, ráadásul nem zavarták meg a történtek, a harmadik helyen zárta az első napot. A sors fintora, hogy Petrucci olyan beállításokkal ment ma, amiket Lorenzo korábbi motorja ihletett...

A napot Maverick Vinales és Fabio Quartararo zárta az élen (az első edzésen is ők voltak a leggyorsabbak, csak fordított sorrendben), de Valentino Rossi is befért a legjobb tíz közé.

A Doktor tehát nem lehet még teljesen nyugodt, hogy sikerül-e egyenes ágon a Q2-be kerülnie, ám nem csak ez járhat most a fejében. Olasz sajtóértesülések szerint Rossi Moto2-es és Moto3-as csapatának főszponzora, a Sky televízió nem biztos, hogy szerződést hosszabbít az alakulattal belső átalakulások miatt. Nem ez lenne az első eset, hogy a Sky kiszáll egy sportágból, amibe előtte nem keveset invesztált, így tett már az országúti kerékpárral is.

Ha valóban kiesik a fő támogató, és Rossi másik nagy reklámozója, a Monster energiaital nem veszi át a szerepet, akkor nehéz helyzetben találhatja magát az olasz bajnok, aki erről ugyan nem nyilatkozott, de korábbi csapattársáról igen.

„Lorenzónak technikai gondja van a Hondával. A legnagyobb probléma, hogy minden egyes esés után veszítesz a motor iránti bizalmadból. Pszichésen nehéz ezt feldolgozni” – mondta a Doktor.

A kategória legnagyobb meglepetését Andrea Iannone hozta, aki hatodikként zárta a pénteki napot, míg Marc Márquez a hetedik helyről várja a folytatást, de a spanyolnál ugye nem lehet tudni, hogy gondban van, vagy csak tartalékolt az első napon és inkább a beállításokra koncentrált.

A Moto2-eseknél is volt egy ijesztő epizód  még az első edzésen, Dimas Ekky Pratama bukott hatalmasat a 9-es kanyarban. Az indonéz elvesztette az eszméletét és elég sokáig nem tért magához. „Komoly esés volt egy igen kemény fejtraumával. Eszméletlen volt, de később magához tért. Ennek nagy jelentősége van, mert ez azt jelenti, hogy a fejsérülés valószínűleg nagyon kicsi, ha van egyáltalán” – nyilatkozta Dr. Ángel Charte, a sorozat főorvosa.

A későbbi ismétlésekből kiderült, hogy Ekky Pratama esését Stefano Manzi okozta, mivel finoman szólva elmérte a féktávot, nekiment az indonéznek, aki emiatt bukott. Manzit megbüntették a manőverért, így az utolsó rajtkockából kell majd rajtolnia vasárnap.

Nem ez az első eset, hogy Manzi véleményes helyzetbe keveredik, gondoljunk csak vissza a tavaly szeptemberi misanói versenyre, ahol Romano Fenatival keveredett összetűzésbe, aminek következtében, mint ismeretes, Fenati agya teljesen elszállt, és ekkor nyúlt rá honfitársa fékére, ami után eltiltották.

2019.08.11 22:25:47

Egyéb autó-motor L. P. I.

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

2019.07.09 21:13:28

Egyéb autó-motor T. A.

A Hungaroring Classic különleges autóverseny a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek autócsodáival. (x)

2019.07.07 16:13:46

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Nem csupán a héttagú szakmai zsűri döntése alapján hirdetnek győztest, hanem a közönség szavazatai alapján is. (x)

2019.07.08 20:56:39

Egyéb autó-motor T. A.

Hungaroring Classic – a benzingőz bűvöletében élők számára ünnep lesz ez a hétvége. (x)

2019.07.06 15:41:34

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Hungaroring Classic – a benzingőz bűvöletében élők számára ünnep lesz ez a hétvége. (x)