MotoGP: Dovizioso döntött, nyolc év után elhagyja a Ducatit

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.08.15. 13:41
null
Andrea Dovizioso nem néz vissza, elege lett a jelenlegi helyzetből (Fotó: motogp.com)
Bár Andrea Dovizioso pénteken még azt mondta kollégánknak, hogy a végső döntést Gigi Dall'Igna hozza meg a szerződések kapcsán, az elmúlt három idény ezüstérmese végül úgy döntött, saját kezébe veszi a sorsa irányítását.

Rettenthetetlen – ez a felirat váltotta fel Dovizoso bőrruháján a korábbi DesmoDovi becenevet.

Lehet, hogy már a téli szünet során érezte, hogy ez a kapcsolat a végéhez közeledik...?

Az biztos, hogy Dovizioso menedzsere, Simone Battistella ma reggel ismertette a csapatvezetéssel pilótája döntését.

Közöltük a Ducatival, hogy Andreának nem áll szándékában a következő években velük folytatni. Nem voltak adottak a körülmények a folytatáshoz. Andrea nem hagyja el a MotoGP-t, habár még nem tárgyalunk egyik csapattal sem. Ez egy visszatükrözése volt az utóbbi időszaknak. Andrea sokkal jobban érzi magát most, hogy meghozta ezt a döntést.”

Battistella később azt is elmondta, hogy nem az anyagiakon múlott a döntés, odáig sosem jutottak el a tárgyalások, hovatovább a korábbi években is mindig találtak megoldást erre.

 

„Még nem döntöttünk arról, hogy ki lesz a másik pilótánk. Különböző lehetőségeink vannak, amelyeket most mérlegelni fogunk, és a második osztrák és a misanói futamok előtt határozunk majd – mondta Paolo Ciabatti, a Ducati Corse sportigazgatója a spanyol DAZN riporterének.Az elsődleges szándékunk hosszabbítani Peccóval (Bagnaia – a szerk.) és Zarcóval.”

Ciabatti próbálta kikerülni a választ, de végül sikerült kiszedni belőle, hogy Jorge Lorenzo neve is az asztalon van, de azt cáfolta, hogy bármilyen előzetes megállapodás lenne közöttük.

Egyes értesülések szerint Lorenzo és a Ducati 750000 eurós előszerződést kötött, megegyező összegűt azzal, mint amit Bagnaiának is ajánlottak.

Dovizioso 13 futamot nyert eddig a Ducatival, ezzel a márka második legeredményesebb pilótája a MotoGP-ben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik