MotoGP: 92 ezer ember, dráma, fehér zászló és Márquez-siker!

Vágólapra másolva!
2015.09.13. 16:45
null
Marc Márquez nyerte meg az őrült futamot (Fotó: Action Images)
Marc Márquez nyerte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíját a királykategóriában, méghozzá őrült futamon. Gyutai Adrián, a TVR Vitali magyar versenyzője 26. lett a Moto3-asok mezőnyében.

Még el sem kezdődött a verseny, máris jött a dráma, a felvezetőkörben ugyanis elkezdett szakadni az eső, és a versenyzők a melegítés helyett azzal voltak elfoglalva, hogy ne essenek el a száraz pályára szánt gumikkal a vízben.

A második körben aztán jött az újabb keveredés, felmutatták ugyanis a fehér zászlót, ami azt jelentette, hogy a megváltozott körülmények miatt mindenki motort cserélhetett, és az esőgumikkal szerelt második gépével száguldhatott tovább – ezzel azonban nem mindenki élt.

A 92 ezer néző előtt rendezett futam legnagyobb vesztese Jorge Lorenzo lett, aki az élről rajtolt, és bár sokáig vezetett, a végén, a száradó pályán kicsúszott, így Marc Márquez állt az élre – és nem is engedte ki az első helyet a kezéből. A Repsol Honda versenyzője negyedik sikerét aratta az idényben, összességében pedig már a 23. futamgyőzelmét jegyezte.

A világbajnoki pontversenyben vezető Valentino Rossi ötödikként ért célba, és mivel Lorenzo nem szerzett pontot, növelte előnyét az összetettben.

Gyutai Adrián, a TVR Vitali magyar versenyzője 26. lett a Moto3-as futamban. A 24 éves paksi pilóta szabadkártyával vett részt a versenyhétvégén, s bár az elmúlt két és fél évben a 600 köbcentis motorhoz volt szokva, az időmérőn megfutotta a rajthoz álláshoz szükséges limitidőt a vb legkisebb gépeinek kategóriájában, s aztán a futamot is be tudta fejezni.

Gyutainak ez volt karrierje első vb-hétvégéje, amely előtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy célba érjen a versenyen.

GYORSASÁGIMOTOROS-VILÁGBAJNOKSÁG, SAN MARINÓ-I NAGYDÍJ
MOTOGP

1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 48:23.819
2. Bradley Smith (brit, Yamaha) +7.288
3. Scott Redding (brit, Honda) +18.793
4. Loris Baz (francia, Yamaha ) +26.427
5. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) +33.196
Az élcsoport
: 1. Rossi 247 pont, 2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 224, 3. Márquez 184

MOTO2
1. Johann Zarco (francia, Kalex) 42:38.099 perc
2. Esteve Rabat (spanyol, Kalex) 3.850 mp h.
3. Nakagami Takaaki (japán, Kalex) 5.388 mp h.
Az élcsoport: 1. Zarco 274 pont, 2. Rabat 181, 3. Alex Rins (spanyol, Kalex) 164

MOTO3
1. Enea Bastianini (olasz, Honda) 39:43.673 perc (23 kör)
2. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 0.037 másodperc hátrány
3. Niccolo Antonelli (olasz, Honda) 0.345 mp h.
…26. Gyutai Adrián (TVR Vitali) 1 kör h.
Az élcsoport: 1. Danny Kent (angol, Honda) 234 pont, 2. Bastianini 179, 3. Romano Fenati (olasz, KTM) 139

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik