Minden Lorenzo kezére játszott

Vágólapra másolva!
2012.06.03. 15:03
null
Jorge Lorenzo nyert Katalóniában, így húszpontos előnyre tett szert (fotó: Action Images)
Címkék
Két spanyol versenyző is nyerni tudott a gyorsaságimotoros-vb Katalán Nagydíján: Maverick Vinales a Moto3-as, míg Jorge Lorenzo a MotoGP-géposztályban diadalmaskodott. A Moto2-eseknél az olasz Andrea Iannone végzett az élen.

A Moto3-asoknál az első helyről induló Vinales nem rajtolt kiválóan, de hamar visszavette a vezetést, és ezt a futam végéig megtartotta.

Mögötte viszont óriási csata folyt a második helyért, 7-8 versenyző is váltotta egymást ebben a pozícióban, körönként néha többször is.

A német Sandro Cortese végül jó hajrájának köszönhetően felállhatott a dobogóra, a harmadik hely Miguel Oliveiráé lett.

MÁRQUEZT MEGBÜNTETTÉK, MAJD MÉGSE
A versenyigazgatóság megvizsgálta a gyorsaságimotoros-vb Katalán Nagydíján, a Moto2-es géposztályban történt Marc Márquez-Pol Espargaro ütközést, és előbb elmarasztalta előbbit, majd törölte büntetését.

Márquez a futam hajrájában elvesztette uralmát motorja felett, de ahogy visszanyerte egyensúlyát, kilökte a pályáról Espargarót.

A versenyigazgatóság előbb 60 másodperces büntetéssel sújtotta a 3. helyen végző Márquezt – így a 24. helyre esett volna vissza... –, majd a spanyol fellebbezése után törölte a büntetést.

Rendkívül izgalmas volt a hajrá a Moto2-ben a gyorsaságimotoros-vb Katalán Nagydíján, amelyen Andrea Iannone győzött.

Az olasz versenyző a futam elején az élre állt, és bár a Marc Márquez, Thomas Lüthi, Pol Espargaró trió végig a nyomában volt, sokáig tartotta is vezetését.

Három körrel a vége előtt Marc Márquez előzni akart, ám megcsúszott a motorja, és ahogy próbálta visszanyerni az egyensúlyát, meglökte Pol Espargarót, aki ki is esett.

Márquez is több mint egy másodperces hátrányba került Iannonével és Lüthivel szemben, így gyakorlatilag kiesett a futamgyőzelemre esélyesek közül. A záró körben Lüthi megelőzte az olaszt, de az nyomban visszaelőzött, és megtartotta vezető helyét. Iannone ezzel első idei futamgyőzelmét aratta.

Lüthi a második helyével átvette a vezetést a világbajnokságon.

A királykategóriában a rajtnál nagyon beragadt Casey Stoner, akit Dani Pedrosa, Ben Spies, Jorge Lorenzo és Andrea Dovizioso is megelőzött.

Spies azonban elkövetett egy hibát, és bukott, Lorenzo pedig átvette a vezetést Pedrosától. A világbajnoki pontversenyt vezető spanyol klasszis végig biztosan őrizte vezetését, és megnyerte a futamot.

Stonernek nem sikerült előrelépnie: hiába támadta a végén Doviziosót, meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

 

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, KATALÁN NAGYDÍJ, MOTOGP, A FUTAM VÉGEREDMÉNYE
1.
Jorge Lorenzo
spanyol
Yamaha
43:07.681
2.
Dani Pedrosa
spanyol
Honda
43:12.684
+5.003
3.
Andrea Dovizioso
olasz
Yamaha
43:17.042
+9.361
4.
Casey Stoner
ausztrál
Honda
43:17.225
+9.544
5. Cal Crutchlow
brit
Yamaha
43:20.187
+12.506
6.
Alvaro Bautista
spanyol
Honda
43:21.629
+13.948
7.
Valentino Rossi
olasz
Ducati
43:25.236
+17.555
8.
Stefan Bradl
német
Honda
43:31.159
+23.478
9.
Nicky Hayden
amerikai
Ducati
43:38.091
+30.410
10.
Ben Spies
amerikai
Yamaha
43:40.578
+32.897
A VB ÁLLÁSA
1.
Jorge Lorenzo
spanyol
115 pont
2.
Casey Stoner
ausztrál
95
3.
Dani Pedrosa
spanyol
85
GYORSASÁGIMOTOROS-VB, KATALÁN NAGYDÍJ, MOTO2, A FUTAM VÉGEREDMÉNYE
1.
Andrea Iannone
olasz
Speed Up
41:16.852
2.
Thomas Lüthi
svájci
Suter
41:16.935
+0.083
3.
Marc Márquez
spanyol
Suter
41:17.989
+1.137
4.
Esteve Rabat
spanyol
Kalex
41:29.368
+12.516
5.
Simone Corsi
olasz
FTR
41:31.078
+14.226
6.
Nakagami Takaaki
japán
Kalex
41:31.924
+15.072
7.
Dominique Aegerter
svájci
Suter
41:33.107
+16.255
8.
Randy Krummenacher
svájci
Kalex
41:33.206
+16.354
9.
Mika Kallio
finn
Kalex
41:33.458
+16.606
10.
Scott Redding
brit
Kalex
41:33.645
+16.793
A VB ÁLLÁSA
1.
Thomas Lüthi
svájci
88
2.Marc Márquez
spanyol
86
3.
Pol Espargaró
spanyol
71
3.
Andrea Iannone
olasz
71
GYORSASÁGIMOTOROS-VB, KATALÁN NAGYDÍJ, MOTO3, A FUTAM VÉGEREDMÉNYE
1.
Maverick Vinales
spanyol
FTR Honda
41:50.965
2.
Sandro Cortese
német
KTM
41:58.717
+7.752
3.
Miguel Oliveira
portugál
Suter Honda
41:58.818
+7.853
4.
Louis Rossi
francia
FTR Honda
41:58.972
+8.007
5.
Alexis Masbou
francia
Honda
41:59.040
+8.075
6.
Alex Márquez
spanyol
Suter
41:59.232
+8.267
7.
Héctor Faubel
spanyol
Kalex KTM
41:59.320
+8.355
8.
Zulfahmi Khairuddin
malajziai
KTM
41:59.445
+8.480
9.
Romano Fenati
olasz
FTR Honda
41:59.565
+8.600
10.
Luis Salom
spanyol
Kalex KTM
42:06.988
+16.023

 

A VB ÁLLÁSA
1.
Sandro Cortese
német
87 pont
2.
Maverick Vinales
spanyol80 pont
3.
Luis Salom
spanyol
55 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik