Magánberuházásból motoros komplexum épül Kiskunmajsán

2011.09.30. 17:42
null
Stefano Favaro (jobbra), a beruházó cég elnök-vezérigazgatója a projekt bemutatóján
Címkék
A tervek szerint több milliárd forintos beruházással, 25 hektár területen autó- és motorsport kutató és fejlesztő centrum épül Kiskunmajsán, a város ipari parkjában. Pénteken, a projekt bemutatása alkalmából a helyszínen tartott ünnepségen Bánki Erik, a Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottságának elnöke üdvözölte a kezdeményezést.

„Fellendülőben van a hazai autó- és motorsport, ugyanakkor fejet kell hajtani azok előtt, akik a jelenlegi gazdasági helyzetben ilyen nagyságrendű beruházásba kezdenek – mondta köszöntőjében a fideszes képviselő. – A kormány most és a jövőben is megtesz mindent a magyar sport sikere érdekében."

Michelisz Norbert (balról a második) 
is ott volt az eseményen
Michelisz Norbert (balról a második) is ott volt az eseményen

Stefano Favaro, a beruházó Motorland Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: az a cél, hogy létrejöjjön egy olyan turisztikai, autó- és motorsport kutató és fejlesztő centrum, ahol a környezettudatos fejlesztések mellett a kor szellemi és technikai vívmányait is felhasználják.

A projekt másodlagos céljával kapcsolatban az elnök-vezérigazgató kifejtette: a Motorlandba látogató családok, illetve egyének találják meg az őket érdeklő aktív sportolási, pihenési, kulturális szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeket.

Az MTI kérdésére Stefano Favaro ismertette: a Motorland Zrt. használati jogot kapott az önkormányzattól, de a szerződés szerint a gazdasági társaságnak elővásárlási joga van a területre.

Bánki Erik az MTI-nek elmondta: a magánberuházásban épülő versenypályát és az azt kiszolgáló létesítmények építését állami pénzből nem tudják támogatni.

„Viszont vannak itt olyan, turizmussal kapcsolatos beruházások, mint például a kemping és egy szálloda építése, illetve a tervek között szereplő orvosi kutató központ létrehozása, amelyekhez az európai uniós forrásokból lehet támogatásokat igényelni" – fogalmazott a politikus.

 

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
47 perce

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
54 perce

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
58 perce

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
1 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
1 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
1 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája