Lorenzo nyert, Rossi remek motorozással a második

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.07. 22:26
null
Lorenzo nyerte meg az idénnyitót (Fotó: Reuters)
Elkezdődött a gyorsaságimotoros-világbajnokság 2013-as idénye. A királykategóriában a címvédő Jorge Lorenzo magabiztosan nyert, Moto2-ben Pol Espargaro nagy csatában győzte le Scott Reddinget, míg Moto3-ban Luis Salom nyert.

MOTOGP

A címvédő Jorge Lorenzo nyerte meg a királykategória idénnyitó versenyét, a Katari Nagydíjat. A második helyen yamahás csapattársa, Valentino Rossi végzett, míg a harmadik Marc Marquez lett.

Rossi a verseny elején hibázott, így a hetedik helyre esett vissza, ahonnan azonban fantasztikus felzárkózást produkált, többek közt Marc Marquezen és Dani Pedrosán is átverekedte magát.

Lorenzo a futam alatt nagyon magabiztosan versenyzett, az első kör végén már 6 tizedmásodperccel vezetett, majd hamar két másodpercesre duzzasztotta előnyét. Végül majdnem hat másodperccel nyert.

 

MOTO2

Pol Espargaro nyerte meg az első Moto2-es versenyt 2013-ban. A brit Scott Redding lett a második, a harmadik helyen a japán Takaaki Nakagami ért célba.

Espargaro indulhatott a pole pozícióból a versenyen, de a rajtot Nakagami kapta el a legjobban. A japán mögött Espargaro és Redding haladt. A futam felénél azonban változott a sorrend: a brit és a spanyol versenyző is elment Nakagami mellett, majd különversenyt vívtak a futamgyőzelemért.

Végül Espargaro óriási csatában megnyerte a versenyt, úgy hogy Redding a hajrában mindent elkövetett, de előzni már nem tudott.

MOTO3

A katari aszfalton elsőként a Moto3-as kategória versenyzői mérkőztek meg egymással, a második Maverick Vinales, a harmadik Alex Rins lett.

A spanyol Salom a pole pozícióból indulhatott, s bár a futam során volt, hogy megelőzték, végül őt intette le elsőként a kockás zászló. A második Vinales és a harmadik Rins között hat ezredmásodperc döntött.

MOTOGP, KATARI NAGYDÍJ
MOTO3
1. Luis Salom (spanyol) Ajo KTM 38:26.859
2. Maverick Vinales (spanyol) Laglisse KTM + 0.417
3. Alex Rins (spanyol) Monlau KTM + 0.423
MOTOGP, KATARI NAGYDÍJ
MOTO2
1. Pol Espargaro Pons Kalex 40:31.782
2. Scott Redding Marc VDS Kalex + 0.844s
3. Takaaki Nakagami Italtrans Kalex + 12.098s
MOTOGP, KATARI NAGYDÍJ
MOTOGP
1. Jorge Lorenzo Yamaha 42:39.802
2. Valentino Rossi Yamaha + 5.990
3. Marc Marquez Honda + 6.201

 

A PONTVERSENY ÁLLÁSA
MOTOGP    
1. Jorge Lorenzo spanyol, Yamaha 25 pont
2. Valentino Rossi olasz, Yamaha 20
3. Marc Márquez spanyol, Honda 16
     
MOTO2    
1. Pol Espargaró spanyol, Kalex 25
2. Scott Redding brit, Kalex 20
3. Nakagami Takaaki japán, Kalex 16
     
MOTO3    
1. Luis Salom spanyol, KTM 25
2. Maverick Vinales spanyol, KTM 20
3. Alex Rins spanyol, KTM 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik