Kiss Pál Tamás túl van az első bevetésen

2011.05.08. 17:09
null
Kiss Pál Tamás (elöl) hétvégéje nem volt zökkenőmentes, de legalább mindkét versenyen végigment
Címkék
Kiss Pál Tamás az első futamon a 16., a másodikon a 18. helyen ért célba élete első GP3-as versenyhétvégéjén Isztambulban, ahol a francia Tech 1-csapat pilótájaként vett részt. Nem volt elégedett a teljesítményével, de csalódottnak sem mondható a versenyek után.

„Beigazolódni látom elképzelésemet, nagyon erős a mezőny a kategóriában, hiszen minden versenyző nagyon tehetséges" – mondta Kiss Pál Tamás, a GP3-as sorozat magyar pilótája, aki sikeresnek tartja első versenyhétvégéjét az F1 európai versenyeinek betétprogramjában szereplő viadalsorozatban.

Az első futamon három körrel a leintés előtt a 24. helyről a 15. pozícióba felzárkózó Kiss autóján motorproblémák mutatkoztak, további előzések helyett pozíciójának megtartására törekedett, ami az utolsó körig sikerült is neki, amikor azonban csapattársa, Aaro Vainio a hátsó egyenesben megelőzte őt.

„A gumik nagyon gyorsan kopnak, ami miatt nagyobb mentális és fizikai koncentráció szükséges a részemről – mondta az első futam után Kiss. – A verseny végén az autó összevissza csúszkált, valamint biztos, hogy a motorral is volt valami probléma, mert az utolsó körökben kifejezetten erőtlen volt. Most már biztosan látom, hogy ha nem sikerül az első tíz közé kerülnöm a következő versenyek időmérőin, akkor nehezebb lesz a pontszerzés, hiszen az autók teljesítménye nagyon hasonló. Összességében optimista vagyok, hiszen csapattársam, Andrea Caldarelli kiválóan szerepelt, azaz a csapattal és a technikával minden a legnagyobb rendben."

A vasárnap délelőtti második viadalon Kiss a 16. helyről várta a startot, az első két körben javított is egy helyet, de rögtön utána érezte, hogy az autó szombati motorproblémái (a maximum sebesség csökkenése) nem oldódtak meg. Ezen kívül, mivel tegnap az autó kissé alulkormányzott volt, a mérnökök új geometriai beállításokat eszközöltek, de ettől most felülkormányzottá vált, így Tamás a kanyarkimenetnél nem tudott úgy gyorsítani, ahogy szeretett volna.

„Nagyon sajnálom, de továbbra is gondok voltak az autó teljesítményével, ezért nem úgy sikerült ez a futam, ahogy azt reméltem – mondta a Right Guard Racing motorsport program fiatal versenyzője. – Ennek ellenére örülök, hogy mindkét versenyt be tudtam fejezni, ezzel is tapasztalatot szerezve. Most lelkesen készülök a két hét múlva Barcelonában rendezendő versenyre."

Ebben a szezonban azonban a legfontosabb feladat, hogy minél jobban kiismerje a pályákat, és hogy hozzászokjon a turbómotor teljesítmény-leadási karakterisztikáihoz.

Legfrissebb hírek

A szünet előtt növelte előnyét az FTC – Ferencváros–Újpest az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 perce

Supermoto-vb: tarolt a négyszeres világbajnok Schmidt Visontán

Egyéb autó-motor
8 perce

Ronald Koeman fia kapusként duplázva írt történelmet a holland élvonalban

Minden más foci
11 perce

Lamine Yamal duplázott, a Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
13 perce

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
34 perce

Claude Makélélé: Nem véletlen, hogy nálam mindig kezdő volt Ádám Martin

Minden más foci
35 perce

A magyar díjugrató csapat kilencedik lett a Nemzetek Díja európai döntőjében

Egyéb egyéni
51 perce

Kilenc góllal nyert Montenegróban az FTC a BL-nyitányon

Kézilabda
55 perce