Kamion Eb: Kiss Norbert hatodik az első futamon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.22. 16:19
A hatodik helyen ért célba a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája a gyorsasági kamion Európa-bajnokság Hungaroringen zajló, idei második fordulójának szombati első futamán.

Kiss a délelőtti időmérő edzésen a kilencedik rajthelyet szerezte meg, a 11 körös futam startjánál pedig már az első néhány kanyarban három pozíciót javított, s az első kör végén hatodikként haladt a 16 fős mezőnyben. A harmadik kör kezdetén a német Stephanie Halm megelőzte Kisst, aki azonban nem szakadt le riválisáról, és a negyedik kör végén visszavette a hatodik pozíciót.

A második helyen haladó cseh Adam Lacko bokszutca-áthajtásos büntetést kapott a versenybíróságtól, mert kétszer is átlépte a 160 km/h-s sebességhatárt a célegyenesben, ennek köszönhetően Kiss feljött az ötödik pozícióba. Lacko később harmadszor is túllépte a szabálykönyvben meghatározott maximális sebességet, ezért kizárták a versenyből.

Öt körrel a leintés előtt Halm ismét elment a magyar pilóta mellett, aki a hajrában próbált még visszatámadni, azonban valódi lehetősége nem volt az előzésre, így hatodikként intették le.

A versenyen rajt-cél győzelmet aratott a címvédő és ötszörös Eb-győztes német Jochen Hahn, aki mögött a háromszoros Európa-bajnok spanyol Antonio Albacete lett a második, a portugál José Rodrigues pedig a harmadik.

A hétvége második futama 16.30-kor kezdődik a Hungaroringen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik