Kamion Eb: Ez versenyzői karrierem legjelentősebb napja – Kiss Norbert

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 17:39
null
Kiss Norbert pályafutása egyik legfontosabb napja volt a most vasárnapi (Fotó: Földi Imre)
A kamion Európa-bajnokság négy futamából hármat Kiss Norbert nyert meg a Hungaroringen. A magyar pilóta természetesen nagyon örül a hétvégi eredményeinek, és beszélt az utolsó versenyen bemutatott bátor előzéseiről, illetve arról, hogy mitől vagy kitől tart az idényzáró misanói hétvégén.

 

Kiss Norbert szinte verhetetlen volt a kamion Eb idei második hétvégéjén. Bár az első versenyen „csak” a második helyen ért célba, a következő három futamon nem talált legyőzőre, pedig ezek közül csak az egyiken indult az első rajtkockából. Az utolsó viadalon a nyolcadik helyről startolva az ötödik körben már élen állt, és az első helyre néhány gyönyörű előzéssel vezetett az útja.

A víkend végén a magyar versenyző kissé elérzékenyülve nyilatkozott, hiszen egy nehéz és kissé őrült szezonban szerezheti meg a harmadik kamion Európa-bajnoki címét.

„Nagyon büszke vagyok, és nagyon köszönöm a csapatnak, a Révész Teamnek és Révész Bálintnak, hogy ebben a nehéz évben is kitartott – mondta a könnyeivel küszködve. – Azért is haragudtam tegnap nagyon az esőre, mert tudtam, hogy mire vagyunk képesek. Teszteltünk itt, de jött a csapadék, és nem boldogultunk. Az időmérő teljesen rosszul alakult, és bár a futamon tudtunk valamennyire szépíteni, nagyon haragudtam az esőre. Örültem neki, amikor ma reggel kijöttünk, hogy sütött a nap és az időjárás-előrejelzés azt mutatta, száraz lesz a pálya.”

„Nagyon reméltem reggel, hogy meg tudjuk csinálni, és nagyon örülök, hogy végül bejött. Örülök, hogy nemcsak a mai első versenyt nyertük meg, hanem a fordított rajtrácsosat is, ráadásul nem is akárhogyan. Ez versenyzői karrierem legjelentősebb napja. Nem tudom elmondani, hogy ezt mennyire jól csináltuk. Biztos vagyok benne, hogy a paddockban bontanak mindent, és keresik, hol a csalás és azt, hogy miért vagyunk ennyivel gyorsabbak, mint a többiek. De van egy rossz hírem nekik, mert nem fognak találni semmit. Nagyon odafigyeltünk arra, hogy minden szabályos legyen. Olyan szinten kihasználtuk a hazai pálya előnyét, ahogyan még soha. Nagyon büszke vagyok” – árulta el.

Kiss az előzéseire is kitért, valamint arra, hogy a záró hétvégén különösen figyelnie kell az egyik versenytársára, akit ma maga mögé utasított.

„Nagy rizikót vállaltam, és pár manőveremnél szerencsém volt. Most tényleg minden bejött. Félrecsúszhatott volna nagyon sok mindent, ám mégis bejött. A hármas előzés volt a legneccesebb, ami után Jochen jelezte is, hogy nem tetszett neki a dolog. De annyira korán fékeztek, hogy nem is előzési manőver volt, hanem inkább kikerülés. Nem is értem, hogy miért fékeztek ilyen korán. Jochen jelezte, hogy nem tetszett neki, úgyhogy biztos vagyok benne, ezt Misanóban vissza fogom kapni, szóval ott nagyon figyelni kell majd rá, nehogy ő vegye el tőlünk a bajnoki címet valami hasonlóan tisztesség nélküli előzési manőverrel. Misanóban résen leszek, oda fogunk rá figyelni, s távol maradok tőle. És remélem, hogy nem fog esni az eső!"

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik