Isten veled, Bitti!

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2015.09.09. 17:42
null
Bitter Sándor (1971–2015) nem ismert félelmet a versenypályákon
Negyvennégy éves korában váratlanul elhunyt Bitter Sándor gyorsaságimotor-versenyző, magyar bajnok, endurance-vb-pontszerző, aki többször is rajthoz állt a világ leghíresebb utcai versenyén, a Man-szigeti TT-n. Otthonában érte a halál.

Az egyik percben még felpolcolt lábbal ül a boxban, kis túlzással derékig gipszben. A másikban meg látom ám, hogy vágja le a gipszet, és húzza fel a bőrruhát. Na, mondom magamban, rajtad is feleslegesen túlóráztak az ügyeleten tegnap éjszaka.

Egy pont kellett neki vagy kettő – már nem is emlékszem – a bajnoki dobogóhoz. Gyöngyözött a homlokán az izzadság, mire felrángatták rá a bőrruhát (pedig hűvös volt, tán még az eső is szemerkélt azon a húsz évvel ezelőtti vasárnap délutánon), és utólag bevallotta, amikor lezárta a plexit a sisakján, fájdalmában el is sírta magát.

Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy feltetesse magát a motorra és törött medencecsonttal elrajtoljon a versenyen. Hogy megszerezte-e a hőn áhított pontokat? Meg hát. És sírva vigyorgott a végén a Hungaroring boxutcájában. A motoron. Mert leszállni persze nem bírt róla. Nem volt ez egyedi eset a pályafutásában, az enyémben viszont igen – ilyen hősies esztelenséget azelőtt nem láttam. Azt hiszem, akkor lettünk haverok Bitter Sándorral.

Hogy őrült volt-e? Igen. De legalább bátor, sőt olykor vakmerő őrült, akit soha semmi sem tántorított el a céljától.

Volt fent, és volt nagyon lent. És nemcsak fizikailag, lelkileg is. Gyakran csalt mosolyt az arcokra, és néha aggodalmat a szívekbe. De mindig voltak céljai, mindig küzdött valamiért. Mindig elszántan, mindig azzal az elképesztő bátorsággal, amellyel csak kevesen születnek.

Az első Man-szigeti TT-je előtt életében először láttam némi riadalmat a szemében. „Te, itt előre aláíratják a végrendeletedet, és dögcédulát raknak a nyakadba, hogy könnyebben azonosítsanak" – mondta, én meg azt, hogy „Ha kinyírod magad, én utánad megyek a mennyországba, és még jól meg is verlek."

Jött a válasz: „Na, oda aztán hiába jönnél. Mit keresnék én ott, és mit keresnél te ott?! Csak unatkoznánk. Hiszen az összes haverunk a pokolban van – ott verik a blattot."

Röhögtünk – kínunkban. De ennyiben maradtunk.

Aztán persze hazajött a világ legdurvább utcai versenyéről – nem is egyszer, többször. Meg még további számtalan életveszélyes utcai versenyről. Na jó, volt, amelyikről törött lábbal, kézzel, kulcscsonttal, ezzel-azzal. Harctéri sebesülések – így gondoltam rájuk, „Bittire" meg úgy mint egy modern kori gladiátorra.

Azt írtam: rettenthetetlen. De közben azt gondoltam, halhatatlan...

Hát nem.

Basszus, Bitti! Pedig azt hittem...

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
17 órája

„Legenda voltál!” – megható sorokkal búcsúztak sporttársai Kathi Bélától

Egyéb egyéni
19 órája

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
Tegnap, 7:23

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.07.30. 15:29

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35
Ezek is érdekelhetik