HIRDETÉS
HIRDETÉS
T. A. 2018.05.27 17:48 Frissítve: 2018.05.27 18:18

Iseum rali: Turán Frigyesék nyertek Szombathelyen

A lehető legjobbkor szerezte a legtöbb pontot – Turán Frigyes és Bagaméri László parádés győzelmet aratott az ISEUM ralin, amellyel az összetettben is az élre állt.

HIRDETÉS
A győztesek

 

Nehéz verseny volt. Akadtak bevállalós pályák, amelyeken az döntött, ki mennyi rizikót hajlandó vállalni a siker érdekében, és voltak olyan gyorsaságik, amelyeken nagyon pontosan kellett menni, mert ha nem, az megbosszulta magát. Nos, Turán Frigyes és Bagaméri László mindig éppen azt csinálta, amit kellett, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a páros tíz szakaszból hatot megnyert, s a végén több mint fél perc előnnyel a versenyen is győzni tudott.

A történet úgy kerek, hogy Turánék legnagyobb ellenfele, Hadik András a vasárnapi nyitó szakaszon átrendezte az autója hátulját és kiesett, úgyhogy attól kezdve ha meg nem is nyugodhatott, de azért nyugodtabban autózhatott az éllovas páros.

„Úgy alakult minden, ahogy elterveztük, s bár mindkét nap volt egy-egy túlcsúszásunk, s apróbb technikai gondok is hátráltattak minket, ez most már mind nem számít – mondta Turán.A lehető legjobbkor szereztünk maximális pontot, így a bajnokságban is átvettük a vezetést. Ez egyrészt lendületet ad a bajnokság hátralévő versenyeire, másrészt örülhetünk annak, hogy beérett a munkánk gyümölcse.

Érdekesség, hogy Turán legutóbb 2013-ban, a Mecsek ralin nyert ob-futamot (igaz, közben voltak évek, amikor nem itthon versenyzett), navigátorának pedig ez volt az első abszolút futamgyőzelme.

ISEUM RALI, AZ OB 3. FUTAMA, SZOMBATHELY
Abszolút végeredmény: 1. Turán Frigyes, Bagaméri László (Turán Motorsport, Hyundai i20 R5) 1:13:32.9, 2. Vincze, Farnadi (S-Motorsport, Ford Fiesta R5) 31.9 másodperc hátrány, 3. Ranga P., Holczer (Ranga Motorsport, Skoda Fabia R5) 48.5 mp h.
Az ob állása (nem hivatalos): 1. Turán Frigyes, Bagaméri László 93 pont, 2. Hadik, Bacigál (Performance Racing, Ford Fiesta R5) 78, 3. Vincze, Farnadi 49

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.15 13:12:44

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Európa legnépszerűbb crossoveréhez teljesen új benzines hajtásláncok érkeztek. (x)

2018.11.11 23:41:20

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

Az utolsó métereken dőlt el a futamgyőzelem és az abszolút bajnoki cím sorsa a nyíregyházi idényzárón.

2018.10.25 13:13:45

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Ez a negyedik, Sunderlandben gyártott modell, mely elérte az egymilliós darabszámot (x).

2018.10.25 17:16:50

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Magas felszereltségű különleges kiadást dobott piacra a Nissan. (X)

2018.09.24 16:46:37

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

A Nissan bevezette a Technológia Bajnokai limitált kiadást a kategóriateremtő Nissan Qashqai crossoverből. (x)

HIRDETÉS
HIRDETÉS