Eltévedni emberi dolog

Vágólapra másolva!
2010.01.07. 23:35
null
Vajon melyik a helyes irány? (Fotó: Reuters)
Címkék
Újabb hosszú mért szakasz – 418 kilométer Antofagasta és Iquique között – várt a mezőnyre a Dakar-rali csütörtöki napján, s az egyre jobban fáradó mezőnyből a motorosoknál Marc Coma, az autósoknál Stéphane Peterhansel, a kamionosoknál pedig Vlagyimir Csagin volt a leggyorsabb.

Por és sivatag, körös-körül mindenhol homokdűnék – nem könnyű itt tájékozódni, márpedig a Dakaron ez alapkövetelmény. Más kérdés, hogy mondjuk 150 km/órás sebességnél még az itinert is nézni... Nos, finoman fogalmazva sem könnyű. Márpedig a motorosok mellett (...), mögött nem ül senki, aki mondaná, hogy itt kanyarodj balra, ott meg fordulj jobbra.

PETERHANSEL 53. SZAKASZGYŐZELME

Az autósoknál Stéphane Peterhansel magára talált, és ő az első duplázó – mostani részsikerével egyszersmind megakadályozta, hogy Vlagyimir Csagin beállítsa szakaszgyőzelmi rekordját. Amint az orosz kamionos elérte az ötvenkettőt (csütörtökön), Peterhansel 53-ra növelte a csúcsot.
„A porban mentünk, alig lehetett valamit látni, úgyhogy eléggé meglepődtem a célban, amikor megtudtam, hogy én nyertem" – így Mr. Dakar, akit a Volkswagen-armada követett. Az összetettben továbbra is a Matador, vagyis a kétszeres ralivilágbajnok Carlos Sainz áll az élen – ő csak annyit fűzött hozzá a történtekhez, hogy a tüdeje tele van porral, mert ment vagy 150 kilométert Mark Miller mögött, de végülis az a legfontosabb, hogy nem volt technikai problémája.

Így történhetett, hogy a szerdai részsikerének köszönhetően nemzeti hőssé avanzsáló chilei Francisco López Contardo a csütörtöki szakasz 23. kilométerénél annak rendje és módja szerint rossz irányba indult el. Ez még nem lett volna baj, csakhogy előző napi szakaszgyőztesként ő rajtolt először, így „vitte magával" a többieket: David Frétignét, Alain Duclost, Paulo Goncalvest, Ruben Fariát és Pal Anders Ullevalsetert. Öt kilométert tettek meg fölöslegesen, mire észrevették, hogy „nem jönnek a jelek", majd – bár legszívesebben a fejüket verték volna a falba – visszafordultak, és tudomásul vették az időveszteséget.

És egy életre megtanulták: attól, hogy valaki chilei (történetesen López Contardo az), még nem biztos, hogy tökéletesen ismeri az Atacama-sivatagot, pontosabban a pályát kijelölő rendezők észjárását.

Az egyetlen ember, aki nem dőlt be a nyomoknak, az összetett éllovas Cyril Despres volt, aki nem mellesleg a mezőny egyik legjobban navigáló tagja. Ez most is sokat hozott a konyhára: tovább növelte előnyét az összetettben. A szakaszgyőzelem azonban így sem lett az övé – azt Marc Coma söpörte be. A spanyol, aki az utóbbi napokban számtalanszor elmondta, hogy az ő hajója már elment, és mostantól az óvatosságra törekszik, úgy száguldott végig a szakaszon, mint egy eszelős. Érdekesség, hogy ezzel ő volt az első a motorosmezőnyben, aki duplázni tudott. (Aligha gondolta volna ezt egy nappal korábban, amikor a szikláktól szétvágott hátsó gumival a semmi közepén vesztegelt, várva a segítségre... Esti hír, hogy Luca Manca – aki előző nap segített neki: odaadta a saját kerekét – hatalmasat esett, és súlyos fej- és koponyasérülésekkel szállították kórházba.)

„Amikor sok időt vesztettem, azt mondtam, most már nekem minden nap egy új verseny, nem törődöm a többiekkel. Most is így van, és nagyon is motivál engem. Reálisan nincs esélyem, vagy legalábbis nem sok" – mondta Coma, aki a korábbi időveszteségek ellenére már negyedik az összetettben, és jellemző, hogy Cyril Despres még mindig őt tekinti legnagyobb ellenfelének.

DAKAR 2010 
6. SZAKASZ, ANTOFAGASTA-IQUIQUE, 418 KM
AUTÓSOK
1. Stephane Peterhansel (francia, BMW) 4:23:55 ó
2. Carlos Sainz (spanyol, Volkswagen) 47 másodperc hátrány
3. Mark Miller (amerikai, Volkswagen) 8:55 perc h.
AZ ÖSSZETETTBEN
1. Sainz 20:35:33 ó
2. Nasszer al-Attijah (katari, Volkswagen) 15:24 perc hátrány
3. Miller 17:47 p h.
 
MOTOROSOK
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 4:46:59 ó
2. Ciryl Despres (francia, KTM) 10:34 perc hátrány
3. Helder Rodrigues (portugál, Yamaha) 10:38 p h.
AZ ÖSSZETETTBEN
1. Despres 21:35:59 ó
2. Francisco Lopez Contardo (chilei, Aprilia) 42:15 perc hátrány
3. Rodrigues 44:05 p h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik