Defektje ellenére Loeb nyerte az Akropolisz-ralit

Vágólapra másolva!
2012.05.27. 15:06
null
Loeb Görögországban sem talált legyőzőre – jó úton halad címének megvédése felé (Fotó: Imago)
Címkék
Sébastien Loeb nyerte a rali-világbajnokság hatodik idei futamát, az Akropolisz-ralit. A címvédő francia versenyző a 20. szakaszon defektet kapott, ami miatt meg kellett állnia, ám így is kitartott előtte összeszedett kétperces előnye. Loeb citroënes csapattársa, Mikko Hirvonen lett a második, Jari-Matti Latvala pedig a harmadik.

 

Petter Solberg kiesett az Akropolisz-ralin, miután a záró napon, vasárnap délelőtt bukott. A Ford pilótája a második helyen állt Sébastien Loeb mögött, hátrányát pedig már tíz másodpercre csökkentette szombat este – mindhiába. A huszadik szakaszon Loebnek is meg kellett állnia, mivel defektet kapott.

„Defektet kaptam, de nem tudom, hol. Három kilométer után mondtam Daniel Elenának, hogy ez defekt lesz.… – ecsetelte a huszadik szakasz történéseit Sébastien Loeb. – Úgy döntöttünk, hogy kicseréljük a kereket, mert gyakorlatilag lehetetlen lett volna így befejezni a szakaszt. Tudtam, hogy jókora előnyöm van, így nagyobb kockázat vállalása nélkül kicserélhettük a kereket.”

Loeb pályafutása során harmadszor nyerte meg az Akropolisz-ralit, ráadásul a győztesnek járó 25 ponton túl a gyorsasági bónuszokat is begyűjtötte, így 30 egységre növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben.

Jari-Matti Latvala még vezetett is a görögországi ralin, ám problémái voltak az autójával, így visszaesett. A finn versenyző kulcscsonttörés után tért vissza, s szombati defektje, illetve fékgondja miatt négyperces hátrányt szedett össze, végül a harmadik helyen zárt.

Loeb citroënes csapattársa, Mikko Hirvonen Solberg bukása miatt feljött a második helyre, s bár a franciához hasonlóan szintén defekttel küzdött, meg tudta tartani helyezését, így a dobogó második fokára léphetett fel. A negyedik helyre Mads Östberg ért oda – akinek Solberghez hasonlóan volt egy kis kalandja a pályán kívül –, az ötödik Martin Prokop lett.

„Nagyon boldog vagyok. Hosszú és nehéz verseny volt, amelyen végig nagyon keményen küzdöttünk” – értékelt az Akropolisz-rali győztese, Sébastien Loeb.

RALI-VILÁGBAJNOKSÁG
AKROPOLISZ-RALI
1. Sébastien Loeb (francia, Citroën) 4:42.03 óra
2. Mikko Hirvonen (finn, Citroën) +0:00.40
3. Jari-Matti Latvala (finn, Ford) +0:03.04
A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA
1. Loeb 119 pont
2. Hirvonen 89 pont
3. Östberg 80 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik