HIRDETÉS
TÓTH ANITA jelenti San Juan de Marconából 2018.01.10 06:41 Frissítve: 2018.01.10 06:52

Dakar rali: Szalay Balázsék nehéz döntést hoztak

Álltak a dűnék között, és megint nem indult a kocsi. A harmadik önindító ment tönkre három nap alatt. Ezúttal azonban annyi különbség volt, hogy Szalay Balázs és Bunkoczi László az előző napi éjszakai műszak miatt utolsóként rajtolt a szakaszon, vagyis mögötte már nem jött senki. Úgyhogy amikor az egyetlen, még látótávolságon belül lévő kamion lehúzta őket egy nagy dűnéről és beindult az Opel Crossland, döntést kellett hozniuk. Belemennek egy hosszú, hosszú dűnesorba, kockáztatva, hogy megint kint éjszakáznak a sivatagban, vagy kimennek a műútra a két csekkpont között. Utóbbi mellett döntöttek.

Szalay Balázs szervizcsapata munkában (Fotó: Opel Dakar Team)

 

De nézzük, mi történt reggeltől kezdve!

Az Opel Dakar Team szervizcsapata, ugye, egész éjszaka szerelt, s reggel hatra sikerült menetképes állapotba hoznia a versenygépet, amellyel előző este a páros leesett egy dűnéről. Szalayék elindultak a tábor felé, hogy elrajtoljanak, de amikor már csak 25 kilométerre voltak, meg kellett állniuk, mert az egyik sor henger megállt. A szervizcsapat utolérte őket, és orvosolta a problémát (egy szenzor ment tönkre), úgyhogy végül a páros elérte a tábort. Mivel a rajt időpontját kitolták, még simán limitidőn belül voltak, úgyhogy néhány társukkal együtt a mezőny után eredtek.

 
Mi történt a többiekkel ezen a szakaszon? Ide kattintva elolvashatja!

„A szakasz eleje gyönyörű volt, a rajt után tizenhat kilométert tettünk meg a tengerparton, utána bementünk a dűnék közé, teljesítettünk egy triálos szakaszt, majd megint dűnék következtek és megint triál – mesélte a 13. Dakarján induló Szalay Balázs. – Beértünk a gigantikusan magas homokhegyek közé, és ott felforrt a víz. Mint kiderült, támadt egy lyuk a tartályon, az nyitva maradt és azon az összes víz távozott, így a túlélő, tartalék vizünket kellett beleöntenünk a tartályba.”

A páros visszament a CP2-re, ott az egyik sportbírónak támadt az az ötlete, hogy szedjék ki a lámpatartó csavart és tömjék be azzal a lyukat. Ezzel a probléma megoldódott, és újra nekifutottak a legnagyobb dűnéknek. Azoknak, amelyeken a mezőny egy része bőszen lapátolt, vagy vissza is fordult, ők viszont simán átjutottak rajtuk.

„Már lefelé tartottunk a legmagasabb dűnéről, amikor előttünk feltűnt egy kamion. Megálltam, és azonnal lefulladt az autó, onnantól kezdve pedig megint nem indult el. Pedig ez volt a harmadik vadonatúj önindító, amit a fiúk beletettek. És mégis... Hiába nyomtuk a gombot, semmi sem történt. A kamion segített elindulni, de közben elkezdett lemenni a nap, és el kellett döntenünk, mi legyen…” – folytatta Szalay.

„Túl nagy kockázatvállalást jelentett volna, ha egy szál egyedül bemegyünk a dűnék közé a vaksötétben, főleg úgy, hogy senkire sem számíthattunk, egyszerűen azért, mert mögöttünk már nem jött senki” – folytatta a gondolatmenetet Bunkoczi. (Más kérdés, hogy amikor előző nap még jó néhányan jöttek mögöttük, akkor is csak elvétve álltak meg segíteni a riválisok.)

„Most, hogy itt ülünk a táborban, azt gondolom, talán tovább kellett volna menni” – mondta Szalay elgondolkodva.

„Nem, nem kellett volna – cáfolt Bunkoczi. – Minden tőlünk telhetőt megtettünk, mindenhonnan mindenhova mentünk, de a paripa megbokrosodott, az önindító nem akart tovább jönni velünk. Az egyetlen jó döntés az volt, hogy kijöttünk a pályáról és a tábor felé vettük az irányt.”

Ez volt egyébként az a mért szakasz, amelyen, ha valaki nem ért oda este hatig a CP3-hoz (és a magyar páros nem ért oda), kötelező volt alternatív útvonalat választania, vagyis kikerülnie a dűnesort. Nyilván erre az ő esetükben már nem került sor, úgyhogy Szalayék jelenleg várnak a versenybírák döntésére azzal kapcsolatban, hogy szerdán folytathatják-e a küzdelmet (büntetéssel), vagy sem.

40. DAKAR RALI
4. szakasz, San Juan de Marcona–San Juan de Marcona (össztáv: 444 km, ebből szelektív szakasz: 330 km). Autósok:
1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 3:57:53, 2. Sainz, Cruz (spanyol, Peugeot 3008 DKR Maxi) 1:35 p h., 3. Peterhansel, Cottret (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 3:16 p h. Motorosok: 1. Adrien van Beveren (francia, Yamaha) 4:08:23, 2. De Soultrait (francia, Yamaha) 5:01 p h., 3. Walkner (osztrák, KTM) 7:10 p h., ...29. Gyenes Emanuel (romániai, KTM) 33:11 p h., ...79. Dési János (magyar, KTM) 2:26:21 ó h., ...112. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 4:17:47 ó h.
Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 10:36:07, 2. Loeb 6:55 p h., 3. Sainz 13:06 p h. Motorosok: 1. Adrien van Beveren 11:03:23, 2. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 1:55 p h., 3. Benavides (argentin, Honda) 3:15 p h., ...29. Gyenes Emánuel 1:34:12 ó h., ...85. Dési János 7:47:41 ó h., ...104. Saghmeister 9:25:39 ó h.

2019.03.08 13:07:25

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Adatbankunkban nyomon követhetik az idény közben a sorozat eredményeit.

2019.02.16 23:07:10

Egyéb autó-motor KOVÁCS NIKOLETT

„Számomra egy szép kihívás bebizonyítani, hogy ebben a korban is lehet valaki versenyképes.”

2018.11.15 13:12:44

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Európa legnépszerűbb crossoveréhez teljesen új benzines hajtásláncok érkeztek. (x)

2018.11.11 23:41:20

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

Az utolsó métereken dőlt el a futamgyőzelem és az abszolút bajnoki cím sorsa a nyíregyházi idényzárón.

2018.10.25 13:13:45

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Ez a negyedik, Sunderlandben gyártott modell, mely elérte az egymilliós darabszámot (x).