Dakar 2012: Szalay Balázsék ma a 64. helyen értek célba

2012.01.03. 01:14
Címkék
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 64. helyen ért célba a Dakar-rali második szakaszán. Az Opel Dakar Team párosa sokáig tartotta jó pozícióját (a vasárnapi szakaszeredményének köszönhetően a 22. helyen rajtolt), sőt, előzött is, csakhogy azután fordult a kocka, jöttek a gondok.

Nagy nehézségek árán végül Szalayék kikeveredtek a dűnék közül, s az összetettben a 63. helyről várják a folytatást.

Hogy pontosan mi történt Szalayékkal a versenynapon, ide kattintva olvashatja el.

Ami a csapat versenykamionját illeti, a Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc trió a vasárnapi rövidke ásás után ezúttal még előrébb tornázta magát, s a 28. helyen végzett. (Magyar idő szerint éjjel fél egykor ért célba.) Ez azt jelenti, hogy kedden még kevesebbet kell előznie.

A másik magyar páros, Sebestyén Sándor és Bognár József magyar idő szerint hajnali egykor még küzdött az elemekkel, de időben volt, vagyis a saját rajtidejében.

Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
2 órája

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
2 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
2 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
2 órája

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
2 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
2 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
2 órája