Magyar ezüst a drift Európa-bajnoki futamon

Vágólapra másolva!
2010.11.09. 12:54
Címkék
A drift autósport nemcsak hazánkban hódít, de ez nem is véletlen, mivel Európában már mintegy öt éve van jelen az autós szakágak között. Az idei évben megrendezett Európa-bajnoki futamon a 12 ország részvételével lezajlott tornára rekordszámú versenyző nevezett. A versenyzők mára már tökéletes vezetéstechnikai képességekkel, profi háttérrel és egyre növekvő támogatottsággal rendelkeznek. (x)

 

Az idén Magyarországot két versenyző, Szöllősi Tibor és Nagy Ádám képviselte a népszerű nürburgringi versenypályán megrendezett futamon, amelyen jelentős eredményeket sikerült elérniük. Hazatérésük után megkerestük őket, hogy első kézből számoljanak be élményeikről. Ádámnak sikerült egy ezüstéremmel hazatérni, míg Tibor 17. lett.

– Milyen volt az út, azon kívül, hogy igen hosszú?
– Ádám: Nekem különösebb gondom nem volt vele, próbáltam végigaludni az egészet.
– Tibor: Nekem volt problémám, Ádám elfoglalta a fekvőhelyeket, de aztán megbeszéltük az erőviszonyokat, és hazafelé már a Sprinter csomagtartójában aludt.

– A népszerű raliversenyző, Varga „Cigány” Zoltán is elkísért titeket. Ha jól tudom, sokat segített nektek, hogyan érezte magát ezúttal az anyósülésben versenykörülmények között?
– Tibor: Két napon keresztül győzködtem, hogy próbálja ki, milyen a jobb egyben ülni, mire végül összeszedte a bátorságát. De aztán csak annyit mondott: a nevem Rock!
– Ádám: Hozzám már nem ült be…

– Ádám, most először versenyeztél Németországban, hogyan tetszettek a körülmények, milyen volt a szervezés?
– Nagyon jó volt minden! Pörgős rendezés, gyors csaták és rengeteg edzés.
– Tibor: Hihetetlen jól éreztük magunkat, ilyen pörgős rendezvényen még nem vettünk részt. Le se merem írni, hány liter benzint égettünk el ketten a három nap alatt. Az biztos, hogy jövőre még több benzint és gumit kell vinni.

– Tibi tavaly is indult ezen a versenyen, Ádám neked hogyan tetszett a kijelölt pályaszakasz?
– Nem tudtam megunni, itt lehetett fejlődni rendesen.

– Rengeteg pályaidőtök volt ezen a rendkívül gyors pályán, hogyan bírtátok gumikkal?
– Ádám: Sehogy. Már azon izgultunk, hogy legyen elég, de mivel Tibi sajnos kiesett, ezért az ő gumijaival sikerült elöl végezni.
– Tibor: Éreztük, hogy mindkettőnk nem juthat el a dobogóig, valakinek fel kellett áldoznia magát, hogy a másiknak jusson elég gumi és benzin. Az idén én megtettem ezt, jövőre másképp lesz. You know what I mean, Adam?

Az interjú teljes szövegét itt olvashatja el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik