Autósport: tragikus balesettel kezdődött az évad - videó

Vágólapra másolva!
2015.03.28. 16:28
Tragikus baleset történt a német VLN megbízhatósági versenysorozat nürburgringi nyitó futamán: egy néző életét vesztette, négy embert kórházba szállítottak, miután Jann Mardenborough Nissanja a levegőbe emelkedett, és a védőkorlátot átszakítva a közönség közé csapódott. A brit pilóta sértetlenül szállt ki autójából.




Mardenborough 19 évesen kivételes körülmények között kezdte meg pályafutását. A Gran Turismo nevű népszerű szimulátor készítői versenyt hirdettek a játékosok között, a legjobb húsz pilóta élőben is összemérhette tudását a legendás silverstone-i pályán. A szülei cardiffi házában élő Mardenborough is a kilencvenezer induló között volt, és nemcsak a virtuális aszfalton, a valóságban is győzött, noha akkor ült életében először versenyautóban. A tehetséges fiatal jutalma egy profi szerződés volt.

Most, három évvel később a Formula–1-ről álmodozó brit pilóta a VLN megbízhatósági sorozatban versenyez a játékprogramból már ismerős Nissan GT-R volánja mögött, júniusban a Le Mans-i 24 órás futamon is indulhat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik